„Nem úgy érzem, mintha egy Irodalom Tanszéket vettem volna át. Inkább olyan, mintha egy ketyegő bombát adtak volna a kezembe, mert azt akarták, hogy egy nőnél robbanjon fel.”
A Netflix legújabb saját gyártású sorozata a már jól ismert egyetemi helyszínre kalauzolja el a nézőket, ezúttal azonban nem a diákok, hanem a professzorok kerülnek a középpontba. A tanszékvezető (The Chair) ugyan a tanári szakma szépségeiről is szót ejt, mégis a nehézségeire helyezi a legnagyobb hangsúlyt azáltal, hogy szatíraszerűen reflektál az akadémia világában mind a mai napig fennálló nemi, kulturális, etnikai, és koralapú megkülönböztetésekre. A munkahelyi közeg mellett a szereplők magánéletébe is betekintést nyerhetünk, a személyes traumáik, mindennapi gondjaik és küzdelmeik révén pedig további érzékeny témákkal találkozhatunk. A sorozat legnagyobb erőssége, hogy a magánéleti jellegű- és társadalmi problémákat képes humorosabb, könnyedebb hangvétellel tálalni, de közben mindvégig érezhető a dolgok valódi súlya, drámai jellege.
A cselekmény úgy indul, hogy a képzeletbeli Pembroke Egyetem Irodalmi Tanszéke megválasztja első női, és egyben az első színesbőrű vezetőjét, a koreai származású Ji-Yoon Kimet (Sandra Oh). Az új tanszékvezető lelkes, nagy tervei vannak a tanszék felvirágoztatásával kapcsolatban, és reménykedik abban, hogy az ő előléptetésével megindulhat a változás, és az „elitista fehér férfiak” által uralt szféra kicsit kiszínesedhet. Ám hamarosan szembesül azzal, hogy a kinevezés inkább teher, mint megtiszteltetés, hiába „jár hozzá iroda”. Első vezetői feladata, hogy a három idősödő, magukat „dinoszauruszoknak” nevező professzor közül válasszon egyet, akit korán nyugdíjba küldhetnek. A hajdanán előadótermeket megtöltő, és jelenleg is a legmagasabb fizetést kapó trió csillaga látszólag már leáldozott, alig vannak diákjaik, tanítási módszereik pedig elavultak. Általuk láthatjuk, hogy milyen az, amikor a fiatalabb generáció modern felfogásai felváltják az évtizedek óta használatos, már jól bejáratott módszereket, és ugyanúgy az ezeket alkalmazó embereket. De nem csak az ageizmus, vagyis a kor alapú megkülönböztetés kap hangsúlyt, hanem a szexizmus és a rasszizmus is. Bár egy koreai nő tanszékvezetőnek való kinevezése mindenképpen előrelépésnek számít, a Pembroke Egyetemnek még így is van hová fejlődnie az egyenlőség tekintetében. Kiderül ugyanis, hogy Yi-Joon mindig kirekesztve érezte magát, hogy míg férfi kollégáit gyakran hívták el vacsorázni vagy iszogatni, addig őt szinte figyelembe se vették. Most a fiatal, afro-amerikai Yaz McKay (Nana Mensah) van hasonló helyzetben, ugyanis hiába a tehetsége és innovatív tanítási módszere, és hiába áll mögötte a tanszékvezető, a dékán (David Morse) mégis ódzkodik attól, hogy véglegesítse a szerződését.
A tanári kar tagjai azonban nem csak a hivatásukban, hanem a magánéletükben is nehézségek tömkelegével néznek szembe, és így a nézők még inkább azonosulni tudnak a karaktereikkel. Yi-Joon igyekszik áthidalni a kulturális különbségeket, amik a koreai gyökerek és koreai apa, a mexikói származású örökbefogadott kislánya, és nem mellesleg az amerikai környezet révén meghatározzák a mindennapjait. Kislánya, JuJu egyébként sem könnyíti meg a dolgát, azáltal, hogy sorra ijeszti el a bébiszittereket. Jó barátja és munkatársa, Bill Dobson (Jay Duplass) a feleségét gyászolja, bánatát alkoholba folytja, munkáját pedig hanyagolja. Egy szerencsétlen megnyilvánulásának köszönhetően pedig az egész kampusz ellene fordul és a „cancel culture” (eltörléskultúra) jelenségével találja magát szembe.
A remekül megválogatott színészek mindent megtesznek annak érdekében, hogy együttérezzünk karaktereikkel, mind a drámaibb, mind a könnyedebb jelenetekben. Sandra Oh játszott már szívsebészt (A Grace klinika), majd az MI6 hírszerzőjeként egy hírhedt bérgyilkos után szegődött (Megszállotak viadala), most pedig a Pembroke Egyetem Irodalom Tanszékének vezetőjeként láthatjuk viszont. Az előző két szerepért egy-egy Golden Globe volt a jutalma, és színészi játékára ezúttal sincs panasz. Ám a sorozat talán legjobb alakítása mégis Holland Taylorhoz köthető, aki a feminista, idősödő professzort, Joan Hamblingot formálja meg. Az alagsorba költöztetett, nyugdíjazás szélén álló nő frusztrációi és a múlttal kapcsolatos megbánásai kihangsúlyozzák a színésznő drámai oldalát, ugyanakkor a negatív értékelést író diákok utáni nyomozásának, „bosszúhadjáratának” köszönhetően már a Két pasi meg egy kicsiben is fellelhető komikusi vénája is előköszön. Szintén érdemes még megemlíteni Bob Balabant, aki ugyancsak brillírozik Dr. Elliot Rentz, a múltban ragadt, újításokat nem kedvelő, Melville-fanatikus professzor szerepében.
A tanszékvezető nem csak a színészek, hanem a készítők oldalán is nagy neveket vonultat fel. A koncepció a színészként is elismert Amanda Peet fejéből pattant ki, aki készítői és produceri tevékenysége mellett még íróként is részt vett a sorozatban. Munkáját férje, David Benioff és alkotópartnere, D. B. Weiss is segítette, akiknek többek között a Trónok harcát is köszönhetjük.
A drámai és humoros szálakat tökéletesen keresztező, rengeteg érzékeny témára rámutató sorozat már magyar szinkronnal is megtekinthető a Netflix felületén. Akinek van háromórányi elütendő ideje, annak mindenképpen ajánlom a hat harmincperces epizódból álló sorozat megtekintését!