154 éve született Alois Alzheimer német orvos, pszihiáter, patológus, aki 1907-ben először írta le a róla elnevezett betegséget, ami elsősorban idős korban jelentkezik és értelmi leépüléssel jár.
A frankfurti elmegyógyintézet segédorvosaként már az 1880-as évek végén az agykéreg kóros elváltozásainak anatómiáját tanulmányozta patológiai eszközökkel. Az első élő „alzheimeres” betege 1901-ben jelent meg rendelőjében, aki térben és időben is teljesen el volt tévedve, alig emlékezett valamire az életéből, és gyakran összefüggéstelenül beszélt. Férje vitte be hozzá az 51 éves asszonyt, aki szerint korábban teljesen ép volt szellemileg a nő, de napról napra fokozatosan súlyosbodik állapota. Rendre elfelejt dolgokat, már képtelen a háztartást is ellátni. Alois Alzheimer a következőket jegyezte fel a különös eset kapcsán:
„A páciens viselkedéséből árad a tanácstalanság. Olvasáskor összekeveri a sorokat, betűzve vagy értelmetlen hangsúlyozással olvas. A tárgyak nevét sokszor képtelen megmondani, írás közben hamar elakad, és képtelen folytatni a megkezdett szót vagy mondatot.”
Kollégái sokáig nem vették komolyan elméletét, miszerint létezik egy olyan butulási folyamat az agykéregben bekövetkező változás miatt, amely különbözik az időskori szellemi leépüléstől. „Az agykéreg különös elváltozásairól” írott beszámolója volt az első, amit 1906 novemberében, egy ideggyógyász-kongresszuson felolvasott, mélyebben megismertetve a szakmát az „új” betegséggel. Ekkor már a müncheni egyetem tanára volt, páciensek körében nagyon népszerű, és sok tanítványának példaképe. Az ötvenedik évét se érhette meg, 1915-ben hunyt el, az utolsó három évét már csak a kutatásnak szentelte a neves tudós. A krónikus degeneratív betegségről tervezett, Az elmebetegségek anatómiája című átfogó munkáját azonban sajnos már nem sikerült befejeznie.
Ami meglepő, hogy most, több mint 100 évvel Alzheimer halála után sem ismert a tudósról elnevezett betegség kialakulásának oka. De gyógyszer sincs rá és áldozatait se válogatja. Amit tudunk, hogy az agy leépülése, a sejtpusztulás visszafordíthatatlan folyamat, és feltűnő magatartásváltozással és biológiai leépüléssel járó betegség nagyobb százalékban a 65 év felettieket érinti.
Az is csak feltételezés, hogy genetikailag lehet örökölni rá a hajlamot, mert egyes kutatások szerint a hajlamosító tényezők között korábbi fejsérüléseket, agyi ereket érintő megbetegedéseket, a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, pajzsmirigybetegséget kell keresni. De ez is csak sötétben tapogatózás, mint ahogy azt is vagy elhisszük, vagy nem, hogy a pörgősebb életet élők között kevésbé fordul elő Alzheimer-kóros. Állítólag, aki napi szinten tornáztatja az agyát, jobban védve van a betegség kialakulásától, aminek több szakasza van és megállíthatatlan.
Először ártatlan feledékenységnek tűnő kórképpel kezdődik az egész. Az érintett néhány frissen történt eseményt felejt el, mint például, hogy hová tette le a kulcsát, szemüvegét.
Aztán szép lassan csökkenni kezd az absztrakt és kognitív gondolkodásra, a térbeli tájékozódásra való képesség. Néha mindez kiegészülhet személyiségváltozással, depresszióval vagy apátiával is.
A második szakaszban a romló memória és csökkenő gondolkodóképesség következik, amikor a beteg rövid távú memóriája vészesen romlik, ugyanakkor életének korábbi történéseire még emlékszik – de már legtöbbször nevek nélkül. Megfigyelhető, hogy a szókincs csökken, a szóbeli és írásbeli kommunikáció nehezedik. Ebben a szakaszban a beteg még képes az önálló életvitelre, bár néha már segítségre lehet szüksége.
A harmadik szakaszban az említett tünetek súlyosbodnak. A beteg nem emlékszik szavakra, nevekre, a beszéde sokszor akadozóvá válik, egyre nehezebben olvas és ír, és ami ijesztő is lehet: nem ismeri fel közeli ismerőseit, hozzátartozóit. Komolyabb problémák lépnek fel a mozgáskoordináció, vizelet és széklettartás kapcsán. Összegezve: a beteg mentálisan és testileg is teljesen leépül. Magától már nem csinál semmit, alapvető életfunkciói is csak segítséggel működnek.
A család számára a legnagyobb próbatélt jelenti ez a szellemi megbetegedés. Az otthoni ápolást nagyon kevesen vállalják be, mert rengeteg szeretetet, óriási türelmet, maximális odafigyelést, 24 órás felügyeletet és szakszerű ellátást igényelnek a Alzheimeres betegek. Tragédia minden hozzátartozó számára, megélni, végignézni azt, ahogy az egykor egészséges, okos, teljes életet élő szeretett családtag szeméből eltűnik az élet – eltűnik maga az egyén.
William Utermohlen festőművésznél 62 évesen diagnosztizálták az Alzheimer-kórt. Ez 1995-ben történt, ő pedig továbbra is folytatta a festést. Önarcképei mindennél jobban érzékeltetik a pusztító folyamatot, amire ez a betegség képes:
A becslések szerint Magyarországon kétszázezren szenvednek Alzheimer-kórban.
Érdekes! Az orvosikannabisz.hu oldalán találtuk:
“Az Orvosi Kannabisz Olaj Biztonságossága és Hatásossága a Demencia Viselkedési és Pszichológiai Tüneteire: Egy Nyílt, Kiegészítő, Kísérleti Tanulmány”, azt bizonyítja, hogy a kannabisz potenciális kezelés az Alzheimer-kórra, a betegségre, amelyre jelenleg nincs gyógymód. A tanulmány célja az volt, hogy megmérje a tetrahidrokannabinol (THC) tartalmú gyógyászati kannabisz olaj biztonságosságát és hatásosságát, mint egy hozzáadott gyógyszeres kezelés, a demenciával járó pszichológiai és viselkedési tünetek enyhítésében és kezelésében. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a THC hozzáadása az Alzheimer-betegek gyógyszeres kezeléséhez, biztonságos és ígéretes kezelési lehetőség.”