Colleen Hoover regényei mindig remek választás lehet annak, aki egyediség után kutat. A velünk véget ér című regénye sem kivétel, ha egyediségről van szó, az írónő hozza a tőle elvárható színvonalas írást.
A történet egy lányról szól, akinek a gyerekkora nem telt zökkenőmentesen, de mindent megpróbál megtenni, hogy boldog életet biztosítson magának. Az apja temetésének estéjén egy jóképű idegenbe botlik. De a különös találkozás után el válnak útjaik aztán a sors úgy alakítja, hogy ismét egymásra találnak. Mondhatni a regény „hagyományos” szerelmi történetként indul, de aki jól ismeri Colleen regényeit az már tudja, hogy az írónő sosem rak sablonos történetet az olvasói elé. Az említett jóképű idegen kezdetben jó partinak ígérkezik addig a pontig, amíg egy hirtelen felindulásból olyat tesz, ami miatt a regény főhősnője (Lily) másként kezd tekinteni rá.
Lily életébe egy másik férfi is nagy szerepet játszik, akivel kapcsolata még gyerekkorukban megszakadt, ám az élet úgy osztja a kártyákat, hogy az útjaik újra keresztezik egymást. Ahogy sejthető, egy szerelmi háromszög veszi kezdetét a történetben. De vajon a főhősnőnk melyik férfiben látja meg a bizonyos nagy ”Ő”-t?
A témaválasztás nem mindennapi, ugyanis a családon belüli erőszak kerül a középpontba. Sok nő tartozik abba a csoportba, akik nem értik, hogy a bántalmazott nők miért nem képesek otthagyni a párjukat, ha annyi fájdalmat okoz. Ezeknek a nőknek üzenem, hogy Colleen regénye minden kérdésükre meg fogja adni a választ! Az olvasó teljesen át tudja érezni, hogy mik is zajlódnak le ilyenkor egy kisgyerekben, majd később egy felnőtt nőben. Az életszerűség – nem túlzok ha azt mondom- minden egyes lapon visszaköszön ránk, kezdve azzal, hogy az írónő saját tapasztalatai is közrejátszottak abban, hogy ez a könyv létrejöjjön. Én leginkább azért szeretem az írónő könyveit, mert megragadják az ember szívét, ezenkívül mindig valóságos történeteket kaphatunk tőle.
A regény karakterei olykor megmosolyogtatnak minket, olykor pedig kisebb darabokra törik a szívünket. Ez a könyv (mint az összes többi Colleen Hoover könyv) beszippantás veszélyt hordoz magában: aki belekezd a regénybe, a zsebkendőt ne felejtse el bekészíteni, mert a sírás garantált. Olvasás közben a történet egyre jobban és jobban szorítja az olvasó szívét, ami a regény végére képes teljesen a darabjaira hullani. Az elején boldog voltam, később szomorú, aztán a könnyeimet törölgettem, végül összetörtem. Ráadásként a könyv végén kapunk egy kisebb utószót is, amely még több sírásra készteti az olvasót.
Colleen Hoover regénye nagyon megrázó, ott csapott a legjobbant arcon, ahol egyáltalán nem számítottam rá – annál a bizonyos utószónál. Az ember olvasás közben bele se gondol, hogy ez talán a való életben is megtörténhet, aztán a könyv végén szembejön a rideg valóság. Vannak olyan történetek, amelyeket elolvas az ember, aztán el is felejti azokat, és vannak olyanok, amelyek egy perc alatt beszippantanak, és napokig vagy akár hetekig sem engednek el. Colleen-nak ez és a többi regénye is az utóbbi kategóriába sorolható, ehhez kétség sem fér.
Ami először eszembe jut a regényről az az, hogy rettentő tanulságos! Csak ajánlani tudom mindenkinek! Ha egy olyan könyvet keresel, ami teljesen a lelkedig hatol, ne keress tovább, mert már megtaláltad!
Az ajánlót beküldte: „cintiblogol”
Tetszett Cinti írása? Jelezd ezt felé egy lájkkal Facebook oldalunkon a bejegyzésnél!
Te is küldenél nekünk könyvajánlót? Felhívásunkat itt találod: