Bécs
Lassan négy éve élek a párommal Bécsben. Az érettségi után három hónapig dolgoztam a téli szezonban Salzburg tartományban egy szállodában, azzal a céllal, hogy némi indulótőkét gyűjtsek a továbblépéshez. Utólag az emlékek már megszépültek, de azért a felhőtlen gimis évek után belecsöppenni a munka világába – úgy, hogy a nyelvtudásom is jócskán hagyott kívánni valót maga után – hát, nem mondom, hogy gyerekjáték volt. Rengeteget kellett dolgozni és röstelkedve bevallom, erre nem voltam felkészülve. Így aztán 3 hónap után Bécs felé vettem az irányt. Itt két évig eladó voltam egy kisebb boltban, ahol cukrászoknak és konyhatündéreknek árultak mindenféle kütyüket és alapanyagokat. Most pedig, nagyjából egy éve fuvarszervezést és logiszitkát tanulok.
Bécsben az első néhány hónap természetesen kalandos volt, de a már itt élő ismerősök (és ismeretlenek) segítségével hamar felvettem a ritmust. Előtte csak néhányszor jártam a városban, jellemzően adventi vásárt vagy múzeumot látogattam, többedmagammal és kísérővel, így az elején nagyon hálás voltam a jól kiépített és átlátható bécsi tömegközlekedésnek, amivel gyakorlatilag egy óra alatt bárhova eljuthat az ember a városon belül.
Bécsben élni
Amiben a kezdéskor szerencsém volt, az a lakás-kérdés. Mivel főváros, itt is elég magasak a bérleti díjak, annak ellenére, hogy az állam akár két-háromszáz euróval is besegít azoknak, akik régebbi építésű albérletben laknak, és a lakás állapota (például a szigetelés) miatt több rezsit kényszerülnek fizetni.
Nekem két hét alatt sikerült egy Jugendwohnheimben (amolyan fiatalok szállása) egy pofás kis kétszobás, bútorozott garzont bérelni, a pénztárcámnak is elfogadható áron. Kicsit olyan ez, mint egy kolesz, de nem kell diáknak lenned, csak fiatalnak. Azóta is itt éldegélünk, és bár lassan kinőjük, a társaság miatt nem akaródzik még költözni. Sok magyart, illetve a szomszédos országokból érkező fiatalt ismertünk itt meg, akikkel hétvégenként kiereszthetjük a gőzt: bulizunk, kirándulunk vagy edzünk.
Multikulti-lét
Bécsben az osztrákokon kívül még számtalan rendű, rangú, nemzetiségű és vallású emberrel találkozik az ember, így számomra nehéz csak az osztrákok mentalitásáról értekezni, mivel az összkép ennél sokkal változatosabb. Véleményem szerint nem sokban különböznek tőlünk, talán csak annyiban, hogy kevésbé stresszesek és ez kijön a mindennapok során. Jobban figyelnek magukra és a környezetükre, igyekeznek egészségesebben étkezni és többet sportolnak, mint mi. Az átlagfizetésből pedig futja a szórakozásra is, legyen szó akár egy melange-ról valamelyik kávéházban, vagy koncertről, színházi előadásról.
Programokból pedig nincs hiány, lépten-nyomon beleütközik valamibe az ember. A kedvencem a városháza előtti tér, ahol nyáron egyhónapos filmfesztivált tartanak, és ha megéhezünk a kulturálódás közben, kéttucatnyi különböző kajastand közül válogathatunk, hogy ne csak a szellem, a test is jól lakjon. Tavaly az egyik legjobb buli a street-art fesztivál volt: mutatványosok – a pantomimosoktól kezdve az akrobatákon keresztül egészen a breaktáncosokig – szórakoztatták a nagyérdeműt egy hétvégén keresztül.
Kicsit más, mint itthon
A gazdasági recesszió itt is érezteti hatását, az átlag életszínvonal- dacára a tizenharmadik és tizennegyedik havi fizetéseknek- csökkent, emiatt pedig az újonnan megjelent populista-nacionalista politikai lózungok itt is hódítanak. Habár a nemrégiben tartott kancellárválasztáson a zöldpárti jelölt győzött, egyértelműen látszik, hogy az eddigiekhez képest itt is lesznek változások, véleményem szerint főleg a szociális juttatások terén.
Mindez részben érthető is, ugyanis Ausztria – azon belül is Bécs – elég nagyvonalú a rászorulókkal. Amivel nem is lenne gond, de a bürokrácia miatt, sajnos, sokan részesülnek alaptalanul vagy nem megfelelő mértékben ezekből a támogatásokból.
Viszonylag sok a munkanélküli is, ezt egyrészt indokolja is a sok külföldi munkavállaló, másrészt szerintem az oktatási rendszer hiányosságaira is visszavezethető. A miénkhez képest tagoltabb iskolarendszerük van, de már nagyon korán el kell dönteni, merre legyen a menet: szakképzés vagy gimnázium. Nem minden esetben lehet érettségit tenni a suli végén, ami itt is az egyetemi képzés alapja.
Az egészségügyhöz eddig, hál’ Istennek, nem sok közöm volt, csak kisebb megfázások miatt kellett a háziorvosomhoz fordulni, egy nagyon rendes és precíz osztrák bácsihoz. A legnagyobb influenza szezonban is, amikor tömve volt a rendelő, türelmesen kérdezgetett és magyarázott, egyáltalán nem volt probléma, hogy nem beszéltem annyira jól a nyelvet.
Összegezve…
Bécs – és vele együtt Ausztria – mindenképp megér egy misét, különösen, ha külföldi munkavállaláson töri az ember az eszét. Nekem az elején például nagy megnyugvás volt, hogy tudtam, bármi történjék is, néhány óra alatt otthon vagyok anyunál. Így bátran ajánlom a fiatalságnak, hiszen a közelség is egy előny az ingyenes felsőoktatás mellett. Munka is akad mindig, de most már elengedhetetlen a német nyelvtudás, jobb munkákhoz (a körülmények és fizetés tekintetében) középszint alatt nem lehet jutni, ami mellett nem árt az angol sem. Enélkül kiszolgáltatott az ember, és az első néhány hónapban, amikor a hivatali ügyeket kell intézni, igazán megnehezítheti az amúgy sem feltétlenül egyszerű indulást.
De fel a fejjel, ahogy a volt osztrák munkaadóm mondta: minden kezdet nehéz! Közhelyes, tudom, de azóta is ez jár a fejemben, valahányszor valami nagyobb változás előtt állok, mert igaza volt az öreglánynak: megérte végigszenvedni azt a három hónapot az istenháta mögötti kis hegyi faluban, hiszen utána Bécs volt a jutalom.
Nekem nagyon szívemhez nőtt ez a város. Még most is jó visszagondolni arra, hogyan fedeztem fel, szoktam meg, és végül laktam be ezt az elsőre csak zsúfolt nagyvárosnak tűnő helyet.
Számomra most már Bécs itthon, Keszthely meg otthon, és jól érzem így magam