Merész vállalkozásba kezd, aki az elmúlt egy év koronavírushoz köthető jelenségeit egy ülésben akarná átadni, aki meg szeretné érteni és értetni a bennünk zajló folyamatokat, reakcióinkat. Hiszen a téma rendkívül komplex, aminek egyes elemeiről hiába születtek már jó írások (amelyekkel vagy azonosulunk, vagy nem), mindig akad olyan aspektusa, amiről egyáltalán nem esik szó. Pedig az átfogó szemléletet, tájékozottságot és önálló gondolatokat követelő megnyilvánulásokra több okból is szükség lenne: az egy igazságot mantrázó politikusok és „szakértők” csak mélyítik a társadalom tagjai közti szakadékot, és nem úgy tűnik, hogy sokan ácsolni akarnák az áthidaló pallót, ráadásul az őrületes kommunikációs zajban elveszni látszik a lényeg. Egy év után az egyik legjobb összegzés (szerintünk), amit eddig a járvány kapcsán mentális vonatkozásban olvastunk, Balogh Ottó coach, inspirációs tréner, író közösségi oldalán jelent meg. A szerzőtől gyorsan engedélyt is kértünk, hogy a Füzetben is elérhető legyen a sokak számára bizonyára hiánypótló írás.
Egy év karantén light – Ottó szubjektív – összegzés, ahogy a dolgok (bennem) vannak
Bő egy éve birkózunk egyénileg és kollektívan a koronavírussal, de minimum az árnyékával. A húsvéti sonka után eljött az ideje az összegzésnek.
Amit megtanultam: nem tudunk semmit.
Posztmodern korszak helyett post-truth vagyis az igazság utáni korszakban élünk. Fake news, koholt táblázatok, erősen érzelmi vélemények korában, ahol a korszak vicce az ismert könyvelővicc:
– Miért, mennyi legyen?
Annyi lesz, ami az ideológiának, az érdeknek kell.
Egyik hírben azt olvassuk, mi vagyunk a tavalyi Bergamo, a másik táblázat szerint kevesebben haltak meg tavaly Magyarországon, mint tetszőleges másik átlagévben.
Oltás: szörnyen felelőtlen, aki nem oltat vs szörnyen felelőtlen az, aki oltat egy nem elégségesen tesztelt, mellékhatásokat okozó vakcinákkal.
Felelőtlen, aki alternatív megoldásokkal kezeli magát vs felelőtlen, aki az orvosokra, kórházakra bízza magát.
Felelőtlen, aki nem olvas híreket, social mediát, tv-t nem néz vs az a felelőtlen, aki engedi az elméjét mérgezni ezzel a célzott propagandával.
Nevetséges, aki hisz az összeesküvés elméletekben vs szánalmas, aki még most sem látja, hogy erről van szó.
Ugye ne folytassam?!
A valóság az, hogy NEM TUDUNK MI SZART SEM. Épp aktuális olvasmányaink, hiedelmeink, mintázataink, környezetünk szerint van nagyon kialakult véleményünk arról, hogy mi a koronavírus, hogyan kell ellene védekezni, mi okozta, meddig marad még fent.
Szakértőkre várunk, támaszkodunk, mert ezt szoktuk meg, de nem látjuk, hogy nincs ma olyan, aki ezt minden összefüggésében átlátná. Igen, valóban azt gondolom, hogy sem tudományos, sem politikai magaslatokban nem tudják a fenti kérdésekre a pontos választ, pont úgy, ahogy a köznép sem.
Mert ez alapvetően – bár valóban van és lesz szerepe a vírus leküzdésében az ésszerűségnek, a tudománynak – nem tudományos, nem politikai, nem gazdasági kérdés, ide csak kisugárzik az alapvetően ontológiai/létfilozófiai kérdés.
“Isten néven nevezem mindazokat a dolgokat, amelyek erőszakosan és rám fittyet hányva az utamat keresztezik, mindazokat a dolgokat melyek felforgatják szubjektív nézeteimet, terveimet és szándékaimat, és jobbra vagy rosszabbra változtatják életem folyását.” – James Hollis, jungiánus pszichológus mondta ezt egy régebbi könyvében.
(Nem tipikus mondat Istenről, és nem tart nagy népszerűségre igényt, különösen, ha azt vesszük, hogy szeretünk Istenre jóságos apafiguraként gondolni, akinek minden figyelme a kis egószükségleteink kielégítésére volna. Meg se fordul a fejünkben, hogy ez egy alacsonyabb tudatszint megöröklött hiedelme, a Valóság ennél a kettes számrendszernél jóval komplexebb.)
Más szóval: a vírus amennyire hús-vér biológiai, pont annyira egy transzcendens helyzetet teremt.
Ezért írta szinte minden önismereti szakember (köztük én is), hogy a vírus kollektív és egyéni szinten szorgalmazza a befelé nézést és a kvantumugrást ( szintén belül).
A transzcendens-t vagy transzperszonális-t ellátni egy címkével (pl Isten) a dolgok egyszerűsítése, és egy már jól kiépített csatornába terelése. Valójában épp ez lenne a lényeg, hogy felismerjük, hogy ami innentől (tudatos és tudatalatti határa) van, azt nem ismerjük, felfedezetlen terepre tévedtünk, ami itt van, arról fogalmunk sincs.
Fogalmon túli ugyanis.
Szembenézni a bizonytalannal – ez lenne itt a feladat .
Életbátorság – ez kellene most.
Elengedni a tudottat, a tudni véltet (a tudomány mindenhatóságát), és főleg elhagyni a bűvös kulcsszót, amire ma vallást lehetne alapítani: a Biztonságot.
Ehelyett mit kínál nekünk a helyzet?
Csupa olyan dolgot, amit nem gyakran és nem szívesen csinálunk. Például, hogy gondolkodjunk. Nem azért hogy megfejtsük a világ számára a koronavírus összes rejtélyes kérdését, hanem hogy a magunk számára megfejtsük. Olyan mélyre ássunk magunkban, ahová eddig még nem, enélkül nem.
Mi a SAJÁT gondolatom bizonyos mély kérdésekről? Nem virológiai-gazdasági- társadalmi szinten.
Hanem egzisztenciális szinten.
Hogy vagyok én az igazsággal? Hogy vagyok én a halállal? Hogy vagyok én az élettel?
Mi számomra az élet?
Az életnek van két aspektusa: mennyisége és minősége.
E két aspektus szempontjából ez a helyzet már több mint egy éve olyan dilemmákba kényszerít, hogy nem tudjuk mindkettőt választani.
Személyes példa: én félek a repülőgépen utazástól. Hiába tudom hogy mennyivel biztonságosabb, mint az autó vagy vonat, míg ezekkel gondtalanul utazom, a repülő, az mindig para. Talán apámtól örököltem, ő életében nem volt hajlandó felszállni repülőre. Én viszont imádok utazni. Egyszer és mindenkorra el kellett döntenem, hajlandó vagyok e kockáztatni az életem mennyiségét az életem minőségéért, és a válasz “igen” lett. Azóta (2005 óta) szinte havonta ülök repülőn, és még mindig (néha) félek. De ott ülök, mert az élet minőségét választottam. És 2x ugrottam már 4000 m-ről is ejtőernyővel – hasonló megfontolásból.
(Vírus újra: Ahogy elbagatellizálni, úgy túlhájpolni sem akarom a vírust: legtöbbeknek egészség-betegség kérdése, és csak egy kis ezreléknek élet-halál kérdése. Mégis, amíg valaki nem kapja el, nem tudja, hogy nála mennyire lesz súlyos.)
A vírus arcunkba tolja a dilemmát: hogy állok én az élet mennyisége/élet minősége grafikonnal?
Mert ugye lehet arra szavazni, hogy kockáztatok.
Kockáztatom az életem hosszát azért, hogy minőséget nyerjek. Nem bunkerezem be magam, végzem a dolgom, csinálom a szakmám/küldetésem, találkozom emberekkel . Megérintem, megölelem őket. Megélem a szabadságom, repülőre ülök és elmegyek most is nyaralni . Kapcsolódás, szeretet, szabadság, és csinálni a küldetésem – azt hiszem legtöbben ezt tartjuk az élet minőségének.
Tehát lehet erre szavazni.
És lehet arra szavazni, hogy mindent a biztonságnak rendelek alá. Betartom az összes szabályt, és még azon felül is. Az élet mennyiségére rakom szavazatom összes zsetonját, az életem minőségének kárára.
Lehet erre is szavazni.
Valamelyikre kell. Nincs 2:1 ben megoldás.
A dolgot nehezíti a másokért való felelősségvállalás. Ha én magamért esetleg szavaznék is az elsőre, megtehetem -e, mikor kontaktusban vagyok másokkal, ráadásul éppen a családtagjaimmal?
Ha elmegyek ejtőernyőzni, jogom van kockáztatni, hogy esetleg nem nyílik az ernyő, de ha tudnám, hogy velem zuhan és csapódik a földbe a fél családom, akkor is elmennék?
Micsoda szemét kérdés!
Nagyon szemét. Él is vele a propaganda rendesen.
Másrészről valóban fenntartható ez a buborék, amiben szüleink, nagyszüleink élnek? Ha vásárolnak a Tescóból/a piacról, ha tömegközlekedésen utaznak, ha megfognak ajtókat a postán, a liftben, beszélhetünk -e biztonságos és nem biztonságos létről, vagy ez csak az elménk megnyugtatására szolgáló illúzió?
Byron Katie, korunk élő megvilágosodott mesterei közül a számomra legkedvesebb, azt mondja: “ 3 dolog van: a te dolgod, a másik ember dolga, az Isten dolga. Az hogy megbetegedsz, az az Isten dolga. “
Erős. Mert akkor mindegy, hogy ki hogy tartja be az előírásokat, úgyis csak az betegszik meg, akinek elő van írva?
Ha ez hülyeség, akkor abban hiszünk, hogy nagyon sokat hozzátesz, hogy mennyire tartjuk be a vírus elleni ésszerű szabályokat, zárjuk le a vírus passz-sávjait.
Az igazság itt viszont valahol középen van.
Bízzál Allahban, de kösd meg a tevédet. – arab közmondás.
Aztán most, hogy “elgondolkoztunk”, legalábbis elindultunk a gondolkodás útján az élet minősége, az élet mennyisége, az egyéni és kollektív felelősség témájában, külön megvizsgálandó az, hogy mi az egészség.
Mi az egészség alapköve, alapkritériuma?
– ha azt mondjuk, hogy alapkő a helyes táplálkozás, vitaminok, ásványi anyagok, akkor mintha erről lenne a legkevesebb szó. Ha a vírus ugyanúgy elér mindenkit (ahogy sok kutató mondja), mint pl. “van e itt valaki olvasó, aki sosem volt influenzás? “
Ugye, hogy nem.
Tehát, ha mindenkit csak idő kérdése, hogy mikor ér el, talán jobb taktika lenne a belső váram (immunrendszerem) erősítése. Helyes táplálkozás, multivitamin, fillérekért is kapható C és D vitamin.
Mozgás. Ingyen van.
Hideg terápia. Ingyen van.
Ezekről keveset hallunk. Kevés támogatás érkezik informacionálisan, pénzügyileg ez irányból (üdítő kivétel: most olvastam, hogy egy norvég cég, nyilván promóció is van mögötte, minden magyar háztartásnak felkínál egy többhavi D vitamin készletet ingyen, csak a kiszallitast kell fizetni. Miért nincs több ilyen példa??)
– Az alapkő a tudatom tisztántartása.
Ne etessem az elmém napi x negatív cikk elolvasásával. Nem nézel tv-t ? Gratulálok, de jelentem, a social media rosszabb. Mert itt csak az eddigi álláspontod tovább-erősítésére szűrt tartalmak jönnek szembe, ami radikalizálódásodhoz vezet. A social media nem szereti a középen álló, megkérdőjelező, elmélkedő típusú embereket, ehelyett valamelyik -oldalit, valamilyen izmus-követőt akar belőled kitermelni. Magas, nagyon magas siker százalékkal dolgozik, mert van egy szövetségese: az elméd,, ami erre amúgy is hajlamos.
Egyesek (pl. Dr. David R. Hawkins, aki egyszerre volt Nobel díjasokkal együtt publikáló kutató és megvilágosodott guru) tanulmányozták a szegénység, munkanélküliség, elégedetlenség és betegség előfordulási számait különböző tudatszintek esetében, és nagyon egyértelműen megmutatkozott, hogy fentiek a tudatszint emelkedésével drasztikusan csökkennek.
(Tudatszint nem egyenlő IQ-szint!)
Ez alapján napi hány órát foglalkozol a tudatszinted emelésével?
Vajon aki fél és bezárkózik, az nem -e tesz rosszabbat magával vírus szempontból, mint aki nyitott és kontaktál? (persze vannak fokozatok itt is.)
– Az egészség alapköve az engem körbevevő környezet (társadalmi és fizikai értelemben) egészségessége.
Ez különösen vírus, baktérium esetében nem szorul magyarázatra. De ne csak ezt értsük alatta, a környezetem tudatszintje is lehet gyógyító vagy megbetegítő.
Ezekről is keveset hallani, olvasni.
Közben egy komoly magyar médiumtól felállt újságíró hosszú levelét olvasom, ahol ő belsősként ír arról, hogy mennyire fazonra szabott cikkeket kellett kiadnia, egyoldalúan, nem átfogóan, csak a torta egy szeletére fókuszálva; hogy az objektív újságírás mint olyan, megszűnt létezni.
És nem csak Magyarországon.
Post truth korszak, emlékezz.
Mindez miért fontos neked? Hol segít neked?
Nagy segítség már az is, hogy megsúgja, honnan NE várj segítséget.
Honnan várhatsz? Mélyen magadból.
Azáltal, hogy felteszed a nehéz kérdéseket magadnak.
Időt szánsz kutakodásra, mélyülésre, kontemplációra, nem engeded a robotpilótádat rögtön választ köpni.
Elgondolkodsz, hogy hol van az a pont számodra, ahol te kockáztatod az élet mennyiségét az élet minősége érdekében.
Mindannyiunknak van ez a pont valahol. A legbezárkózottabbak is esznek, lélegeznek, hozzáérnek tárgyakhoz.
“Vigyáztathatod a nőt, de ki vigyáz az őrre?!”
Van, akinek teljesen más az igénye az emberi érintkezésre, élő beszédre, tapintásra, ölelésre.
Számolgathatjuk a koronavírus áldozatait, de ki számolja a karantén, a bezártság, a mozgás és kapcsolathiány, a más betegségben szenvedők és ott kevesebb figyelmet kapók áldozatait? Az élet fonnyadó és csökkenő minőségének áldozatait? Akik most ebben az évben szintén meghaltak?
Vagy még évtizedekig nem halnak meg, de halálos ágyukon majd rádöbbennek, hogy sosem éltek?
Aki ismer, tudja hogy az integrált megoldások híve vagyok. Ebben az esetben az Élet-Intelligenciát házasítanám az Élet-Bátorsággal.
Ha az életmennyiség figyelembe vételét túl hamar feláldozom minden esetben az életminőség javára- ezt hívják vakmerősködésnek. Másik oldalról azt kell megjegyezni, hogy nagy dolgok mindig abból születtek, ha valaki merte az életminőségért kockáztatni a mennyiséget. Enélkül nem lettek volna forradalmárok. Még mindig egy rabszolgatartó társadalom lennénk, ahol a nők írástudatlanságra vannak ítélve. Nem lett volna Kolumbusz, Marco Póló, de azt sem tudnánk ma, hogy melyik gomba ehető és melyik nem, melyik növény mérgező és melyik gyógynövény.
A kettő közötti aranymetszés a kérdés; és erre csak egyéni válaszok vannak, legalábbis egy bizonyos szint felett.
Nem javaslok mást neked sem.
Neked a saját válaszaidat kell megtalálnod, a saját számaidat kell beállítanod a minőség/mennyiség koordinátarendszeren.
Utána – felnőtt ember vagy – igazítsd hozzá az életed döntéseit ahhoz, amit találtál. És fogadd el mások döntéseit , legyen az ilyen tudatos, vagy épp tudatlan.
De hogy te önazonosan és autentikusan hogyan és meddig tekered a két potmétert, ahhoz neked kell leereszkedj a nehéz kérdések kalderájába a kontempláció ®️ márkájú kötélen.
(A szerző átesett a koronavíruson, és egy “alternatív” módszerrel gyógyította ki magát 3.5 nap láz után. Ezt itt nem osztja meg, mert ha már órákig írta a posztot, nem szeretné, ha percekig lenne kint.)
