A félelem megeszi a lelket – az állítás járvány idején különösen aktuális. Pedig a koronavírus sokkal többet adott az embereknek, mint félnivalót. Például egy óriási tükröt, amibe minden nap bele lehet nézni. Hogy mit látunk, az már egy remek önismereti játék eredménye. Azonban nem biztos, hogy ezt a folyamatot, mint az önfejlesztés egy ajándékba kapott lehetőségét, mindenki felismeri, hiszen mindannyian másképp viszonyulunk a kialakult helyzethez. Ráadásul a viszonyrendszer sem állandó. Gondolataink, érzelmi világunk folyamatosan változhat, a percenként érkező külső ingerek, hírek nem hagyják, hogy sokáig „üresben” legyünk. A cikkek zöme (és jelenleg nagyjából úgy az egész életünk) már csak a járvány körül forog – közvetlen vagy közvetett módon. A közösségi oldalakon tanúsított olvasói reakciók elképesztő különbségeket – és hasonlóságokat – mutatnak, ami joggal vet fel kérdéseket bennünk. Mentálhigiénés szakembereket, pszichológusokat, lelki segítőket kerestünk meg azzal a céllal, hogy egy kicsit jobban megértsük, hogy mi zajlik le az emberekben egy ilyen világméretű válsághelyzetben, mint amiről most beszélhetünk.
Nagyon érdekes kérdés, ami az elsők között merülhet fel mindannyiunkban, hogyha csoportokra lehetne osztani az embereket a járványra adott reakciójuk alapján, milyen típusokat különböztetne meg egy szakember?
Balázs Nelli klinikai szakpszichológus, REBT terapeauta kevésbé kategorizál, viszont érdemes azon elgondolkodni, mi hol vagyunk ebben a történetben: „Krízishelyzetekben az emberek többsége azokat a viselkedésmintákat erősíti fel, melyeket egyébként is használ az életében, és így mind a jó, mind a rossz minták felerősödhetnek. Aki fokozottan aggódik az egészségéért, az most még jobban fog; aki általában mindent le szeretne kontrollálni, az most is figyelmeztető és ellenőrző magatartást gyakorol. Vannak, akikben beindul a fokozott segíteni vágyás, vannak, akik elő tudják venni a megnyugtató hangjukat. Aki az saját igazát keresi, az lehet, hogy most dühöng, hogy milyen igazságtalan az élet, de akár örülhet is, hogy változás indul be a világban. Vannak, akik nagyon félnek és elzárkóznak, míg mások pánikolnak, és vannak olyanok is, akik felelőtlenek, lekicsinyítik a bajt. Vannak, akik lázasan keresnek megoldásokat önmaguk megvédelmezésére, ők azok, akik menekítik ki a pénzüket, felvásárolják az üzletek tartalmát, megveszik a fél gyógyszertárat. Vannak, akik alázattal várakoznak és lemondanak bizonyos kényelmekről, elkezdik átstrukturálni az életüket. Egyszóval a megszokott mindennapi megküzdési stratégiák felerősödnek.”
Nezvál Eszter metamorphoses meseterapeuta, mesés tréner a a környezetében az alábbi típusokat különítette el a viselkedésük alapján:
1. Szorongó – Az első pillanattól kezdve komolyan betartotta az óvintézkedéseket, sőt. Az összes rémhírt igazságként rettegi, a tüneteket pedig magán felfedezni véli, így nem tud aludni, enni, szorong, feszült.
2. Felelőtlen – Nem veszi komolyan az helyzetet, szerinte mindez fel van fújva, nem foglalkozik a korlátozásokkal, másokkal.
3. Optimista – Betartja, amit muszáj, de nem tájékozódik túlzottan. Nem fél, teszi a dolgát, azt gondolja, néhány hét, és lecseng az egész.
4. Tudatos – Szelektál a hírek között, tájékozódik, mérlegel, dönt, cselekszik.
Birovits Zsuzsanna pedagógus, alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeuta, párkapcsolati előadó és csoportvezető 3 fő típust különböztetne meg: akik félnek az ismeretlentől; akik ugyanúgy tesznek, mintha nem történt volna semmi; akik néha félnek, máskor nem.
Csábi Orsolya pszichológus, meseterapeuta nem hiszi, hogy vannak tipikus reakciók, mert úgy véli, mindannyiunknál másképpen jelentkezik a szorongató érzést. „Más történettel rendelkezünk, így a korábbi életesemények meghatározzák, ki hogyan reagál. Ami általános jelenség, hogy egyfajta lemondással, gyászmunkával, és számos veszteséggel mindannyiunknak meg kell küzdeni, ez tipikusan a gyászfolyamat lépéseit hívja életre. Minden komfortzónán kívüli lemondás és veszteség beindítja a gyász köreit: tagadás-düh/dac/lázadás-alkudozás-belátás/szomorúság/depresszió-elfogadás/adaptálódás.
Krízisben vannak olyanok, akik eszköz-forrásokhoz nyúlnak, főleg problémamegoldóan gondolkodnak, de vannak olyanok, akik a kapcsolati tőkére próbálnak nagyobb mennyiségű időt és energiát fordítani. Ezek a coping-stratégiákon múlnak. Ebben is lehet eltérés az emberek között. Akiknek a kapcsolati tőkében van nagyobb bizodalma, ott jelennek meg a megküzdési erőforrásai, a szociális izolációt nehezebben viselik. Ezt befolyásolja az is, hogy, ha valakinek eleve a minőségi idő, és a fizikai intimitás az elsődleges szeretetnyelve, ők hamarabb érzik a helyzetet frusztrálónak, szorongtatónak, hamarabb lesznek levertek is. Ebben az introverzió-extravertáltság tovább árnyalja a dolgokat. De ezek mind együtt játszanak szerepet, nem lehet őket külön kategóriákra bontani, mert most olyan helyzet van, ahol minden személyiségtényező, és korábbi megküzdési mód egyszerre aktiválódik. Akik traumatikus élményeken mentek keresztül, az ő helyzetük még kritikusabb is, és még nehezebben kategorizálható. Szóval, nincsenek kategóriák, csak szempontok, amelyeket figyelembe kell venni.”
Ezek tükrében nem is biztos, hogy beszélhetünk sztereotipikus viselkedésekről egy vészhelyzetben. Vagy mégis?
Balázs Nelli válasza egyértelmű alaptörvényt jelez: „Vészhelyzetben az élet-halál kérdése felerősödik. Az ember nyíltan szembesül tehetetlenségével, a bizonytalanságával, azzal, hogy mennyire pici az univerzum nagy törvényeivel szemben. Ez szorongással jár, ami sokszor átmegy nem konstruktív viselkedésbe (kapkodás, türelmetlenség, lázas menekítés, agresszivitás, titkolódzás…). Gyakran a testben is változás áll be: fáradékonyabb, alvászavarai vannak, gombóc érzés, izomfeszültség…. Mindenképpen tapasztalható bizonytalanság érzése, szorongás, befeszülés, amire rárakódik mindenki sajátos személyes megküzdési válaszadása. Van egy réteg, akinél felerősödnek a kreatív tendenciák, új látásmódok és hozzáállások. A vészhelyzetet a fejlődés lehetőségeként, új irányzatok kialakulásaként kezelik. Ez a krízisből való növekedés irányzata.”
Csábi Orsolya gondolatai is erősen elgondolkodtatóak: „A modellkövetés, a mások mintamutatása erősen kihat a viselkedésre. Ugyanakkor a csordaszellem is nagyon befolyással van az emberre. A gyász bizonyos fázisaiban a tagadás és harag kiválthat olyat, hogy „ha a másiknak lehet, akkor nekem is”, vagy „csak azért sem” magatartások felerősödnek.”
Nezvál Eszter szerint vészhelyzetben éppen az a probléma, hogy sokszor nem kiszámítható, kiből milyen reakciót vált ki. Bár lehet rá készülni, gyakorolni, de ez nem jellemző manapság.
„A viselkedésünket ebben a helyzetben is alapvetően meghatározhatja az egyén alapjelleme, hogy a mindennapokban szabálykövető, lázadó, introvetrált, extovertált, stb.”
Az előbb feszegetett témához kapcsolódik a kérdés, hogy vajon mitől függ az, hogy ki hogyan reagál egy eddig ismeretlen szituációra?
Tóth Bendegúz phd hallgató az egyetemen katasztrófavédelmi témában kutat, melynek során a katasztrófa-pszichológia is előkerült. Szerinte az egyén félelmétől és a szorongásától, ezek mértékétől függ, hogy miként reagál egy hasonló élethelyzetre, mint amiről most beszélünk. „Ebben a szituációba, az ismeretlen helyzetben a rettegés mértéke határozza meg a reakcióinkat.”
Csábi Orsolya úgy véli, szerepet játszanak még a korábbi tapasztalatok, megküzdési stratégiák (coping stratégiák), izoláltságra és szeparációra adott reakciók (itroverzio-extravertáltság, ami idegrendszeri adottság is), traumatikus élmények, szeretetnyelvi hajlamok/hiányok, gyász fázisaival való megbirkózás.
Balázs Nelli szerint az, hogy mitől függ, ki hogyan reagál egy eddig ismeretlen szituációra, sok összetevős: „Nyilván, amikor az ember életében először él át krízishelyzetet, akkor nagyon szorong, akár napokra széteshet, megváltozhat a logikai gondolkodása, de a kezdeti szakasz után nagyon nagy egyéni különbségek is megmutatkozhatnak. Erre kihatással van az, hogy mekkora vesztességet becsült fel az adott szituációban, volt-e előtörténete e témát illetően, azt, miként élte meg és rendezte le a kríziseket(a család átélt-e már krízishelyzeteket, abból hogyan jöttek ki, mit kezdtek a veszteségekkel). Függ a szülői mintáktól is, ők milyen magatartást közvetítettek. Azok az emberek akikben van egy alap önbecsülés, belső tartás, szilárd alapokra épül a személyiségük, azok a lehetőségekre, nem pedig a hiányokra helyezik a fókuszt.”
A kialakult helyzetben leginkább a fiatalokat (kis felnőtteket), a (kis)kamaszokat és a gyerekeket lehet félteni, nem a fertőzöttség okán. Hiszen a felnőtt, aki nem tud megküzdeni az ismeretlen szituáció okozta esetleges sokkal, s a fentiek tükrében valamilyen módon viszonyulva a környezetében levő emberekhez kapcsolódik, nyilván hatással van a családtagok lelki életére is. Mi lehet a megfelelő hozzáállás a felnőttek, a szülők részéről az ő esetükben?
Balázs Nelli kompetenciájához passzol a kérdés talán leginkább, akinek válaszán a szülőknek érdemes elgondolkodni. Idő van rá… „Minél kisebb a gyerek, annál erőteljesebb mintaadó a szülő. Egyszóval, ha a felnőtt helyén kezeli a szituációkat, akkor a gyerek sem fog fölöslegesen szorongani. Nagyon fontos itt a játékosság, a humor, és azokra a dolgokra koncentrálni, amin lehet változtatni, aminek a megoldása a mi kezünkben van. Higgyük el, hogy még mindig sok ilyen létezik, ezeket vegyük számba és kezdjük megélni, megvalósítani őket (pl. testedzés, közös főzés, immunrendszer erősítés, új dolgok tanulása…). A kamaszoknál fontos rugalmasabb kereteket meghúzni, sokat beszélgetni velük, kíváncsi lenni a véleményükre. Nagyon fontos a napi ritmus bevezetése és megtartása. Az együttlétek különböző formáinak szorgalmazása.”
Csábi Orsolya válasza röviden megfogalmazza a lényeget: a szeretet és a türelem. Önmaguk felé is. „Az adaptációhoz sok idő kell, ne várjanak el mindent maguktól, sem a gyerekektől. Mindent most találunk ki, hogyan tud működni, ráadásul minden próba-szerencse alapú tanuláson keresztül, sok eszköztelenség, rengeteg akadály mentén zajlik. Szülőként kell most egyszerre több szerepet beölteni egy időben és egy térben: szülő, tanár, nevelő, háztartási feladatok, párkapcsolati feladatok, sterilizáló személyzet, technikai helyzeteket megoldó személyek, stb. Ezeket nem lehet sem egyszerre, sem egy térben kivitelezni. Az idő, a feladatok, és a tér strukturálásához rengeteg idő kell, és tapasztalat, hogy mi válik be, mit könnyű működtetni, miből lesz már megtanult rutin, ami megkönnyíti a következő feladatokat. A szorongás beszűkíti a figyelmet, a tanulási és koncentrációs készségeket. Nem várhatunk el sem a gyerekektől, sem magunktól olyan mértékű teljesítést, mint normál helyzetben. A monitor bámulása, a mozgáskorlátozottság külön pszichés megterhelés a szervezetnek, idegrendszernek. Most semmi sem úgy működik, ahogyan megszoktuk. Türelem, szeretet, és a másik határainak maximális tiszteletben tartása, gyengéd figyelem a másik iránt. Ezek a legfontosabbak most.”
Nezvál Eszter szerint a sok beszélgetés, a helyzet tényszerű ismertetése is fontos, hogy a gyerekek megértsék, mi történik körülöttük. „Ugyanakkor sokat számít a példamutatás, a támogatás, az együttműködés, a minőségi idő, és a saját magánélet tiszteletben tartása, hogy hagyjuk egyedül lenni szintén lényeges. De kell tudni beszélni az érzelmekről, félelmekről, megoldásokról is. A legfontosabb azonban a szeretet, szeretet, szeretet…”
Tóth Bendegúz szerint a kulcs a nyugalom. „Szerintem a felnőttek „feladata” normális esetben sem a példamutatás, inkább a nyugodt, szeretetteljes légkör kialakítása lenne, hogy a gyermek lehetőleg ne szorongjon. Ilyen helyzetben ez változatlanul igaz: mindent meg kell tenni, hogy a gyermekek ne traumaként éljék meg az egészet, amellett, hogy meg is értsék, hogy normálistól eltérő szituációban vagyunk.”
De talán most eljött a családok, a minőségi idő eltöltésének ideje. Vagy mégsem ilyen egyszerű a képlet?
Balázs Nelli mondatai a valóságot inkább tükrözik, mint egy idealisztikus képet. „Úgy tűnik, hogy fizikálisan most együtt van a család és rengeteg idő van végre mindenre. Ez azonban közel sincs így. A jelenlegi helyzet nagyon gyorsan alakult ki, a legtöbben az első heteket a távmunka megszervezésével, a fontosabb dolgok beszerzésével, a napi ritmus kialakításával, függő ügyek intézésével töltik. Ha ez lecseng és sikerül kialakítani egy új napi-heti ritmust, akkor van arra esély, hogy bekerüljenek a mindennapokba olyan órák, melyek a gyerekekkel való foglalkozást teszik első helyre. Az biztos, hogy ez az időszak nagyon jó lehetőséget nyújt, hogy átgondoljuk eddigi életünket; hol folyik el az idő és energia, mi az ami hiányzik vagy hiányzott, de soha sem pótoltuk? Itt is a tudatosítást emelném ki első helyen: mi az, ami hiányzik, azt hogyan és mikor tudom pótolni? Ki tud nekem abban segíteni és hogyan tudom azt hosszútávon fenntartani? Esetleg mi lehet a gátja , az elakasztója a jó működésnek?”
Csábi Orsolya szerint krízisben nem az első lépés, hogy minőségi időket él meg együtt a család. „Ezt, ahol tanulni kell, ott valószínű, nem lesz esély erre az elején. Első a túlélés. Ahol meg már van, ott az élet részévé fog válni, amint az első ijedelemnek vége, és berendeződnek a fentiek alapján a dolgok, a napi rutin, az időszervezés, az újra-strukturálás, stb.”
Nezvál Eszter bízik benne, hogy a legtöbb szülő meglátja a minőségi dolgokat rejtő oldalát az együtt töltött időnek, és nemcsak addig, amíg muszáj, hanem tanulnak belőle, és visszacsempészik majd ezeket a pillanatokat akkor is, ha már minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Mégis, mit kerüljön most a szülő?
Balázs Nelli fontos gondolatokkal válaszolt kérdésünkre: „Ez az időszak most nem a szigorról szól. Nagyon nagy elszántság, öntudatosság, önismeret kell ahhoz, hogy valaki a teljes családban is elmélyülten tudjon dolgozni és tanulni. Ezt ne is kérje a szülő, helyette inkább beszéljék át azokat a területeket és lehetőségeket, amik most érdekesek lehetnének. Új programnyelv vagy kézműves technika megtanulása, on-line nyelvkurzus, új készségek elsajátítása, több házimunkában való részvétel…Ez az időszak szóljon az egymásra figyelésről, apró új rutinok bevezetéséről. A nagy rend, a tökéletes eredmény, a mindenre legyen idő, nem kivitelezhető éppen azért, mert sokan és állandóan össze vannak zárva a családtagok; mert közben nehezített az ügyintézés, bevásárlás, nem beszélve arról, ha kisebb gyerek is van a családban. Nehéz a figyelmet állandóan és jól megosztani, ennek elvárása csak frusztrációt, lelkiismeretfurdalást okoz. Itt most a legfontosabb a lehető legnyugodtabb hangulat, a fegyelmezettség, az egymásra figyelés és az élhető élettér kialakítása.”
Tele van a közösségi média hírfolyama minden típusú hírrel, tudósítással, egyéb műfajban írt cikkekkel. Hogy ezek milyen hatással vannak az emberre, hogyan lehet a hírfolyamunkban felbukkanó bejegyzéseket jól szűrni, nagyon fontos kérdések. Mindennapi hangulatunkat, jövőképünket befolyásolhatja, mit olvasunk, nézünk.
Csábi Orsolya véleménye csak alátámasztja mindezt. „A szorongás okán az emberek figyelmi kapacitása beszűkült, mindenki a saját gondolkodási torzításai mentén keresi az információt. A szűrőink most hatványozottabban torzítanak, még a tudatosabb hírfogyasztók esetén is, mert hajlunk az önmegerősítő, én-védő tudattalan funkciók használatát túlzásba vinni. A krízis kezdete mindenkire így hat, sok idő kell, mire kitágul rendesen az idegrendszeri kapacitásunk is.” Ezért is ajánlott szerinte minél több forrásból megerősíteni egy hír valóságtartalmát. Azt is javasolja, hogy akinek a vizuálitásra erős az érzékenysége, az ne nézegessen olyan videókat, képeket, amiken a jelenlegi szörnyű és kétségbeejtő állapotokról adnak tudósítást. Ő inkább olvasson. A szöveghez kapcsolódó fantázia munkát az agyunk automatikusan az elviselhető szintre redukálja. „Akinek túl élénk így is a fantáziája, az próbáljon meg már kapcsolatokon keresztül megszűrt, csak olyan tényeken alapuló információkat összeszedni, amelyeknek közvetlenül, itt és most, a jelen élethelyzetben van jelentősége. Hogy a világban milyen szörnyűségek zajlanak most, vagy 4 megyével odébb mi történik, az nem releváns. A katasztrofizáló, felnagyító gondolkodású, hipochondriára hajlamos, pánikos szorongással reagáló embereket távol kell tartani ezektől a hírektől, médium termékektől. Ha tudjuk, mire van hajlamunk, érdemes ezeket megfontolni, és így viszonyulni!”
Balázs Nelli véleménye hasonló. Szerinte is fontos a tájékozódás, de az egyáltalán nem mindegy, mennyire hiteles a forrás. De egyéb megszívlelendő dolgot is említ a téma kapcsán. „Fontos a tények ismerete, de sokkal fontosabb azon cikkek feltérképezése, melyek arról szólnak, hogy mit kezdjünk a tényekkel, azokat hogyan tudjuk integrálni a saját életünkbe. A cél a megküzdés, az új látásmód kialakítása, a szorongás csökkentése, nem pedig a puszta számok, hibák és nehézségek számbavétele. Mielőtt elkezdünk pásztázni az oldalak között már érdemes tudatosítani, hogy mit keresünk, mire van szükségünk, mi segítene nekünk, és csak olyan oldalakat megnézni, melyek ezt a célt szolgálják. Azt gondolom, ez tanulható, mint ahogy a kényszeres szörfölés is csökkenthető.”
A cikk folytatódik. A következő rész:
Te ki vagy a járványban? – Önismereti mankó, ami nem pusztít 2.0