Bár a tavasz itt kopogtat, és bármelyik pillanatban be is jöhet az ajtón, mi még továbbra is a befelé fordulás, az önvizsgálat mellett tettük le a voksunkat. A Bookline sikerlistájára mindössze 20 új megjelenésű könyv került, sokan mélyedtünk el az önismereti könyvekben, őseinket kutattuk és a fájdalmainktól szerettünk volna megszabadulni. Az első helyre Michelle Obama önvallomása került, második helyre került az Örökölt sors, harmadik pedig a Mit kezdjünk a szorongással? című, a gyermekkorban jelentkező félelmek és szorongások enyhítéséhez segítséget nyújtó könyv.
Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, átütő erejű és inspiráló önéletrajza, az Így lettem lett a Bookline sikerlistájának első helyezettje. Michelle Obama most először mesél házasságáról, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között. Beavatja az olvasókat az elnökválasztás kulisszatitkaiba, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során.
A második helyezett Orvos-Tóth Noémi könyve, az Örökölt sors. A kötet abban segít, hogy az életünkben felmerülő és meg nem válaszolt kérdésekre megtalálhassuk a választ. A szerző szerint ismétlődő kudarcaink okait gyakran nem önmagunkban kell keresni: érdemes szüleink, nagyszüleink vagy akár dédszüleink életébe is betekinteni. Felmenőink traumái ugyanis bennünk élnek tovább.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Mit kezdjünk a szorongással? című könyv került. A pszichológus-pedagógus szerzőpáros új könyvében a gyermekkorban jelentkező félelmek és szorongások enyhítéséhez nyújt segítséget. Szülőként nehéz megfelelően reagálni, amikor a gyermekünk szorong, fél. Fontos, hogy a szülő ilyenkor képes legyen oldani ezt az állapotot. Mivel az egyszerű biztatás nem mindig éri el a célját, a szerzők kidolgoztak egy olyan szempontrendszert, ami a különböző személyiségű gyermekek szorongását más-más módszerekkel kezeli. A Deliága Éva – Lovász Hajnalka szerzőpáros előző könyve, a Mit kezdjünk az akaratossággal? szintén felkerült a sikerlistára.
A Bookline februári sikerlistáján több olyan könyv is szerepel, ami már több mint 100 napja az olvasók kedvence, ezekből mutatunk be párat. A személyes történetek vonzóak és hitelesek az olvasók számára. Edith Eva Eger A döntés című, megjelenése óta az olvasók érdeklődésére számot tartó történetében a bátor, ám korántsem fájdalommentes szembenézést választotta a II. világháborúval és saját múltjával. Története 114 napja a sikerlista elmaradhatatlan szereplője.
Kepes Andrást ma már nem csak mint televíziós újságírót kell bemutatnunk, hanem mint ismert írót is. A szerző a nagy sikerű Világkép után most újra regénnyel örvendeztette meg olvasóit. Az Istenek és emberek három magyar házaspár története, akik egy svájci luxusvillában rekednek. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómiai finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája ebben az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Borbás Marcsi három szakácskönyve is toplistás lett februárban. Közülük is a legsikeresebb a Magyarország finom című, érzelmekkel átszőtt új könyve, ami több mint 110 napja található az olvasók kedvencei között. A könyv azokhoz szól, akik nemcsak a magyar vidék legfinomabb ételeit szeretnék otthon megfőzni, de az ízek mögött megbúvó hazai tájakat is szívesen bebarangolnák.
Mesélni továbbra sem feledtünk, a gyerekkönyvek a sikerlista állandó szereplői. A legsikeresebb gyerekkönyv februárban Beck Andrea Titoktündére volt, ami majd 300 napja ott van a legkedveltebb könyvek között. A műben egy varázslatos mesevilág bontakozik ki, ami egyrészt szórakoztató, másrészt segítséget is nyújt akkor, ha a kicsit kicsúfolják, ha fél a sötétben, bántják, vagy beteg lesz, esetleg elveszít valamit vagy kevés az önbizalma. De a Titoktündér akkor is önfeledt perceket nyújt, ha ezek mindegyike szerencsésen elkerüli gyerekünket. A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, ezzel könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami februárban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint a Naphegy kiadó gondozásában megjelent A világ legszebb mondái lett. A szakmai csapat részéről Ruff Orsolya író, újságíró méltatta a könyvet: „Az északi és nyugati legenda- és mitológiavilág kapuját tárja szélesre ebben a kötetben Katharina Neuschaefer. Hősök, félistenek, rettenthetetlen harcosok és titokzatos tündérek váltogatják egymást a kötet lapjain, akik harcolnak, szeretnek, ármánykodnak és mindig valami nagyobb és örökbecsűbb felé törekednek. Bölecz Lilla a mondavilághoz hű rajzai nemcsak kiegészítik és illusztrálják a szöveget, de sajátos hangulatot is adnak a kötetnek, ez pedig még az olvasás után is sokáig velünk marad.” Az Unicef Magyarország által delegált gyerekzsűri pedig szintén nagy szeretettel ajánlja a könyvet az olvasóknak.
Bookline nyomtatott Top50 lista
pozíció | szerző | cím | kiadó | változás | …napja a listán |
1 | Michelle Obama | Így lettem | HVG Könyvek kiadó | új | 27 |
2 | Orvos-Tóth Noémi | Örökölt sors | Kulcslyuk Kiadó | -1 | 79 |
3 | Deliága Éva, Lovász Hajnalka | Mit kezdjünk a szorongással? | Kulcslyuk Kiadó | új | 21 |
4 | Borbás Marcsi | Magyarország finom | StratComm Kft. | 2 | 111 |
5 | Matt Richards, Mark Langthorne | Bohém rapszódia: Freddie Mercury élete, halála és öröksége – puha kötés | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | 34 | 29 |
6 | Ming Chew | Szabadulj meg a fájdalomtól örökre! | Bioenergetic Kft. | 17 | 51 |
7 | Danielle Steel | Tündérmese | MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT. | 49 | 29 |
8 | Edith Eva Eger | A döntés | Libri Könyvkiadó | 5 | 114 |
9 | Deliága Éva, Lovász Hajnalka | Mit kezdjünk az akaratossággal? | Kulcslyuk Kiadó | új | 21 |
10 | Ina Fischer | Táskák saját kezűleg | Tölgy Kiadó Keresked. és Szolg. Kft | -2 | 47 |
11 | Yuval Noah Harari | 21 lecke a 21. századra | Animus Kiadó | -8 | 138 |
12 | Yuval Noah Harari | Sapiens | Animus Kiadó | -7 | 450 |
13 | Lucinda Riley | Holdnővér | General Press Kiadó | 32 | 28 |
14 | David Attenborough | Egy ifjú természettudós történetei | Park Kiadó | új | 21 |
15 | Meghan March | Rád vágyom | Álomgyár Kiadó | új | 20 |
16 | Peter Freestone | Freddie Mercury | Trubadur Kiadó | új | 9 |
17 | Raphaelle Giordano | A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van | MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT | -8 | 49 |
18 | Marie Kondo | Rend a lelke mindennek | Kiskapu Kft. | 1 | 48 |
19 | Borbás Marcsi | A sűrűje | StratComm Kft. | 6 | 79 |
20 | Kendall Ryan | Szeress és akarj | Álomgyár Kiadó | új | 10 |
21 | J. K. Rowling | Legendás állatok: Grindelwald bűntettei – Az eredeti forgatókönyv | Animus Kiadó | új | 12 |
22 | Krusovszky Dénes | Akik már nem leszünk sosem | Magvető Könyvkiadó | új | 9 |
23 | Szabó Péter | Állj félre a saját utadból! | Guruló Egyetem Kft. | -2 | 54 |
24 | Beck Andrea | A Titoktündér | Beck & Partners Mi. Kft. | 3 | 294 |
25 | Anna Politkovszkaja | Orosz napló | Athenaeum Kiadó | -21 | 82 |
26 | Kepes András | Istenek és emberek | Libri Könyvkiadó | -12 | 126 |
27 | Tara Westover | A tanult lány | Partvonal Könyvkiadó Kft | új | 27 |
28 | Szabó Magda | Csigaház | Jaffa Kiadó | -12 | 98 |
29 | Marie Kondo | Tiszta öröm | Bookline Könyvek | -1 | 47 |
30 | Barabási Albert-László | A képlet | Libri Könyvkiadó | -19 | 177 |
31 | Yuval Noah Harari | Homo Deus | Animus Kiadó | -21 | 453 |
32 | Borbás Marcsi | A sűrűje 2. | StratComm Kft. | 9 | 44 |
33 | Magyar Tudományos Akadémia | A magyar helyesírás szabályai | Akadémiai Kiadó | új | 27 |
34 | Jeff Kinney | Egy ropi naplója 13. – Hóháború | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | -14 | 78 |
35 | B. Mátyus Gyöngyi; Bori István | Történelem érettségi témavázlatok I. Középszint | AMTAK Bt. | új | 23 |
36 | Hatos Pál | Az elátkozott köztársaság | Jaffa Kiadó | -29 | 59 |
37 | Náray Tamás | Zarah öröksége | Libri Könyvkiadó | 21 | 113 |
38 | Náray Tamás | Zarah | Libri Könyvkiadó | új | 12 |
39 | Rotraut Susanne Berner | Tavaszi böngésző | Naphegy Kiadó | új | 16 |
40 | Eckhart Tolle | A most hatalma | AGYKONTROLL KFT | -11 | 46 |
41 | Marshall B. Rosenberg | A szavak ablakok vagy falak | AGYKONTROLL KFT | új | 23 |
42 | Kari Hotakainen | Az ismeretlen Kimi Räikkönen | Helikon Kiadó | -25 | 104 |
43 | Alexander Loyd; Ben Johnson | A Gyógyító Kód | LEVITER | -13 | 45 |
44 | Matt Richards, Mark Langthorne | Bohém rapszódia: Freddie Mercury élete, halála és öröksége – kemény kötés | Könyvmolyképző Kiadó Kft. | új | 15 |
45 | Kim John Payne | Egyszerűbb gyermekkor | Kulcslyuk Kiadó | 9 | 43 |
46 | J. K. Rowling | Harry Potter és a Bölcsek Köve | Animus Kiadó | -10 | 118 |
47 | Nényei Pál | Az irodalom visszavág 3. | Tilos az Á Könyvek | új | 9 |
48 | Dániel András | Kuflik a föld alatt | Pozsonyi Pagony | új | 5 |
49 | Gyuricza Eszter (főszerk.) | 100 magyar népmese | Alexandra Kiadó | új | 26 |
50 | Schäffer Erzsébet | Ezüstróka | Central Médiacsoport Zrt. | új | 27 |
Bookline e-könyv Top10 lista
pozíció | szerző | cím | kiadó | változás | …napja a listán |
1 | Michelle Obama | Így lettem | HVG Könyvek | 0 | 69 |
2 | Yuval Noah Harari | 21 lecke a 21. századból | Animus Kiadó | 0 | 137 |
3 | Anna Politkovszkaja | Orosz napló | Athenaeum | 0 | 75 |
4 | Krusovszky Dénes | Akik már nem leszünk sosem | Magvető | 5 | 66 |
5 | Lucinda Riley | Holdnővér | General Press Könyvkiadó | új | 26 |
6 | Barabási Albert-László | A képlet – A siker egyetemes törvényei | Libri Kiadó | 0 | 170 |
7 | Edith Eva Eger | A döntés | Libri Kiadó | új | 21 |
8 | Náray Tamás | Zarah öröksége | Libri Kiadó | 6 | 28 |
9 | Elena Ferrante | Amikor elhagytak | Park Kiadó | új | 26 |
10 | Tara Westover | A tanult lány | Partvonal Kiadó | új | 26 |
Forrás – bookline.hu