144 éve született Dr. Carl Gustav Jung svájci orvos, pszichiáter, az analitikus lélektan megteremtője.
Vágyunk az egyszerű és sima élet, ezért minden ami kérdéses, TABU. Vakok vagyunk arra, hogy csak kérdések által juthatunk bizonyosságra és eredményekhez csak kísérletezéseken át vezet az út.
Az ember önmagából és a maga sajátos minőségéből szülte tudományait- azok az ő lelkének tünetei. Tudat nélkül nincsenek problémák. A felismerés a tudat forrása.
Akkor beszélünk felismerésről, ha sikerül valami új érzékelést egy már fennálló összefüggéshez csatolni, mégpedig úgy, hogy nem csak az új érzékelés, hanem egyidejűleg a már meglévő tartalmak is ott vannak tudatunkban. A felismerés alapja tehát az, hogy pszichikus tartalmak összefüggése jelent meg képzeletünkben. Úgy látszik tehát, hogy megfigyelésünk és felismerésünk számára hozzáférhető első tudatforma két vagy több pszichikus tartalom puszta összefüggése. Tudat szigetek, elképzelt tartalom összefüggések, harmadik személyben beszél önmagáról. Csak később, amikor az én-sorozat vagy az úgynevezett én-komplexus saját energia birtokába jut, áll elő az az érzés, hogy én alany, illetve én vagyok. Ezen a szinten veheti kezdetét az emlékezet kontinuitása. A tudat gyermeki foka még nem ismer problémákat, mert még semmi nem függ szubjektumától, minthogy a gyermek maga teljesen a szülőktől függ. A pszichikus megszületés és ezzel a szülőktől való tudatos különbözőség általában csak serdülőkorban következik be a szexualitás betörésével. Ezzel a pszichológiai forradalommal a szellemi is együtt jár. A testi jelenséggel ugyanis az én oly nagy mértékű hangsúlyt kap, hogy gyakran aránytalanul érvényesül. Eddig a korszakig az egyén pszichológiája ösztönszerű, s ennél fogva problémátlan. Még nem ismeri a problémás állapot belső hasadtságát. 0lyen helyzet akkor kezd kialakulni, amikor a külső korlát belsővé válik, vagyis az egyik belső késztetés a másik ellen lázad. A problematikus állapot akkor keletkezik, amikor az én-sorozat mellett egy hasonló intenzitású második tartalmi sor keletkezik.
A gyermeki psziché fejlődése:anarchikus kaotikum állapota én-komplexum megjelenése a kettősség dualisztikus állapotának tudata.
Az időskor problémája/serdülőkortól 35/40 évesig
Csak a felnőtt embernek lehetnek kétségei önmaga felől, s kerülhet így önmagával ellentétbe. Problémák: az élet külső nehézségei /egzisztencia/ belső nehézségek: szexuális ösztön okozta zavarok, kisebbrendűségi érzés. Tapasztalatok szerint azok a fiatalok, akiknek az élet külső nehézségeivel keményen meg kell küzdeniük, nem kénytelenek bajlódni belső problémákkal, míg azok, akiknek a külső alkalmazkodás ilyen-olyan okból könnyen megy, vagy szexuális problémákat, vagy kisebbrendűségi konfliktusokat fejlesztenek ki.
A neurotikus beteg, mert nincs tudatában problémájának, a problémás ember viszont tudatos dimenziójától szenved, ám anélkül, hogy beteg volna.
Az ifjúkori problémák közös vonása: Többé kevésbé jól megkapaszkodnak a gyermekkor tudati szintjén, berzenkednek a bennük és körülöttük ható sorshatalmak ellen, amelyek bele akarnak vezetni minket a világ forgatagába. Van ebben valami a keverő anyag lustaságából, megmakacsolják magukat az eddigi állapotukban, amelynek tudatossága csekélyebb, önzőbb, szűkebb a dualisztikus fázis tudatosságánál, amelyben az egyén szembekerül azzal a szükségszerűséggel, hogy azt, ami más, ami idegen szintén én-éhez tartozónak ismerje fel és fogadja el. Ez az ellenállás gátat akar vetni azélet kitágulásának, amely ismertetőjele ennek a bázisnak.Aki az újtól s idegentől félve az elmúlthoz regrediál, az ugyanabban a neurotikus állapotban leledzik, mint az, aki az újjal azonosítja magát, elmenekül a múlttól. Alapjában véve ugyanazt teszik: mentik tudatszűkületüket, ahelyett, hogy ellentétektől hajtva szélesebb és magasabb rendű tudatállapotot építenének fel. Ezek a tények egy bizonyos fajta megoldást erőszakolnak ki, mégpedig az elérhetőre valókorlátozódást, bizonyos képességek diferenciálódását, ami a társadalmilag teljesítő képes egyén tulajdonképpeni lényege. Teljesítmény hasznosság stb. azok az eszmények, amelyek látszólag kiutat mutatnak a problémák zűrzavarából, ám nem igazítanak el emberitudatunk további fejlődésére, vagyis arra nézve, amit kultúrának nevezünk. Mindamellett ifjúkorban ez a döntés normális és okvetlenül jobb, mint elakadni a puszta problematikában. A probléma tehát úgy oldható meg, ha azt ami a múltból adódik, hozzáigazítjuk az elkövetkezendő lehetőségeihez és követelményeihez. Az elérhetőre szorítkozunk, ami lélektanilag azt jelenti, hogy lemondunk minden más lelki lehetőségről.
A problémák értelme és célja nem a megoldásban rejlik, hanem abban, hogy szüntelen munkálkodjunk rajtuk.
Madách: „Az embercélja a küzdés maga” Csak ez óv meg az elbukástól és megkövüléstől. Minél közelebb kerülünk életünk közepéhez, s minél jobban sikerült személyes beállítottságunkban és szociális helyzetünkben megerősödnünk, annál erősebb a látszat, hogy felfedeztük a helyes életirányt s a magatartás igazi eszményeit és alapelveit. E közben szem elől veszítünk egy lényeges tényt, hogy a társadalmi cél elérése a személyiség teljességének rovására megy.
35/40 között:
Jelentős változás készülődik az emberi lélekben a tudattalanból kiindulva. Vagy karakterváltozás lép fel, vagy az eddigi meggyőződések és alapelvek kezdenek megkeményedni, különösképpen az erkölcsiek – ezek 50 felé fanatizmusig fokozódhatnak.
A felnőttkor igen gyakori neurotikus zavarainak megvan az az egy közös vonásuk, hogy az érintettek ifjúságuk pszichológiáját át akarják menteni abba a korba, amikor már elharangozták életükben a delet. A férfi élete első felében a maga férfszubsztanciájának nagy részét felemészti, s aztán már csak a női szubsztancia kisebb kvantuma van neki hátra, a nőknél ugyanez fordítva történik. /anima-aminusz előretörés/.
Életünk délutánján nem élhetünk ugyanazon program szerint, mint délelőtt, mert a mi délelőtt sok, az délutánra megfogyatkozik, s ami délelőtt igaz, az este már nem az. Ha a fatal túl sokat foglalkozik önmagával, az csaknem bűn, vagy legalább is veszély, az öregedő embernek viszont kötelessége, hogy szükségszerűen komoly fgyelmetszenteljen legbelsőbb önmagának.
A 40 éven felüliek iskolája a vallás lehet optimális esetben. Pénzszerzés, társadalmi egzisztencia, család, utódok – ez még merő természet, nem kultúra. A kultúra a természeti célon túl található.
Tehát a kultúra lehetne az élet második felének az értelme és célja. Primitív törzseknél azt látjuk, hogy csaknem mindig az öregek a misztériumok és törvények letéteményesei, s elsősorban ebben fejeződik ki a törzs kultúrája.
Lélekgyógyászati álláspontból nézve is jó volna, ha úgy tudnánk gondolni, hogy a halál csak átmenet, része egy ismeretlen nagyságú és hosszúságú életfolyamatnak. Csupán azt a gondolkodást értjük, ami semmi más, mint egyenlet, amelyből soha ki nem jön több, amit belevittünk. Ez az intellektus, ám rajta túl létezik egy olyan gondolkodás, amely ősi képekben, szimbólumokban megy végbe, s ezek régebbiek a történeti embernél, ősidők óta vele születnek, végeláthatatlan generációkon át fennállnak, s örök elevenen betöltik lelkünk mélységes alapjait.
Teljes élet csak velük összhangban lehetséges, a bölcsesség a hozzájuk való visszatérés. Valójában nem hitről, nem tudásról van szó, hanem gondolkodásunk megegyezéséről tudattalanunknak ezen ősképeivel, amelyek minden gondolat elképzelhetetlen anyjai, bármilyet képes is kiokosodni tudatunk. S ezeknek az ősgondolatoknak egyike a halálon túli élet eszménye. Az ősképek olyan „lelki szervek”, melyeknek gondját kell viselni.
Forrás: scribd.com