135 éve (1883. június 1-én) született Wimmer Dezső, a legtragikusabb végzetű magyar festőművész, aki Czigány Dezső néven írta be magát a művészettörténelembe.
A szegény bádogosmester fián már egészen fiatalon megmutatkozott a kreativitás, először csak egyszerűbb, környezetében fellelt tárgyakkal kísérletezett különböző formák alkotásával, de tizennégy éves korában már festegetett. Magatartásával viszont gond volt, nagyon rossz gyerek volt, akin a vasszigor sem javított az iskolában, ahonnan ki is csapták. Tehetségéhez azonban nem fért kétség, jelentkezett is a Képzőművészeti Főiskolába, ahonnan „Műveletlen ember művész nem lehet” indokkal elutasították. Származása miatt az érettségi se volt egyszerűen elérhető cél. Ha nem karolja fel Zilzer Antal festőművész, talán nyoma sincs ma a magyar művészettörténetben Czigány Dezsőnek. Ő küldte ki ismerőseihez a tizenhat éves fiút Münchenbe, ahol az Akadémiára járt. Itt fedezte fel ritka tehetségét Hollósy Simon művészpedagógus, akinek híres nagybányai iskolájában tanult később. Hollósy magához vette a hallgatag, különc fiatalt, úgy bánt vele, mintha sajátja lett volna, még csellózni is megtanította. A mester többször is fennhangon hangoztatta, hogy a magyar művészet legnagyobb reménységét neveli. Véleményét osztotta Ferenczy Károly is, akinél néhány évvel később tanult. Hollósy hatására az impresszionizmussal kacérkodó plein air naturalizmus irányát követte.
Nem volt még 20 éves Czigány, amikor 1904-ben Párizsba utazott, ahol ösztöndíjasként folytatott tanulmányokat a Julian Akadémián. Az itt töltött idő alatt megismert francia posztimpresszionisták és Matisse művészetének hatása 1908–1909-től mutatkozott meg festészetében. Néhány év múlva, miután hazatért itthon már neve és helye volt a képzőművészetben.De nem csak abban jeleskedett, jól ismerte a kortárs zenét, sőt, ő maga is játszotta őket, igaz, csak kedvtelésből. Az irodalom is érdekelte, még Párizsban ismerkedett meg Ady Endrével, akinek portréját többször is megfestette.
„Czigány Dezsőnének nagy szeretettel. Köszönöm Dezsőm, hogy majdnem olyan szépnek láttál, amilyennek szeretném magam s majdnem olyan szomorúnak, amilyen vagyok.”
1908 január
Ady Endre
A magyarországi avantgarde törekvések élcsapatának, a Nyolcaknak egyik alapító tagjának és kiváló képviselőjének kezdeti korszakán Gauguin, majd Cézanne műveinek hatása érződött. A háború után Párizsban, majd Dél-Franciaországban élt. Hazatérése után, 1927-ben rendezett gyűjteményes kiállítást. Ekkor csendéleteivel távolról kapcsolódott az Európa-szerte fellépő új tárgyiassághoz. Művészetére a letisztult, klasszikus stílus, és a korábbiaknál visszafogottabb színvilág volt már jellemző. Késői korszakában gyakran festett önarcképet.
Zaklatott magánéletéről Nyáry Krisztián írt a legjobb összefoglalót:
„A fiatalember 1900 nyarán a szolnoki művésztelepen próbált szerencsét. A telep környékén kóborolt, amikor találkozott egy szép cigánylánnyal. A napbarnított, hollófekete hajú fiú azt hazudta a lánynak, hogy maga is cigány: „Fiatal volt, sudártermetű, olyan égő szeme volt, hogy nem engedhettem odébb – mesélte később. – (…) Esküvel erősítettem neki, hogy Pesten nem beszélnek cigányul a cigányok és ilyen módon elrugaszkodtam az ősi nyelvtől.” Elkísérte választottját a szolnoki cigánysorra, ahol megkérte a kezét a szüleitől. „Már-már kiebrudaltak, de ekkor dühös lettem és megmondtam nekik, hogy adjanak ide egy kisbőgőt, aztán pofázzanak. Kezembe is nyomtak egyet, aztán játszottam nekik. Ez volt az igazolásom. Még aznap megkötöttük a házasságot. Persze nem templomban és nem anyakönyvvezető előtt, hanem csak úgy cigánymódra.” Három héttel később csendőrök csaptak le az ifjú párra, és a férjet magukkal vitték, mivel szülei már régóta kerestették. Kalandjának hazaérkezése után Meghitt találkozás című képén állított emléket. Első „felesége” és a cigányok szabadságszeretete iránti tiszteletből a nevét Czigányra változtatta.”
Később Párizsban…
„…Ekkoriban ismerte meg a 18 éves Trebiczky Máriát, aki szintén festőnek tanult. Az ismeretségből gyorsan szerelem és még gyorsabban házasság lett, talán azért is, mert Mária teherbe esett. Fiuk, László születése után a házasság szinte azonnal válságba került, a festő nem tűrte a kötöttségeket, ráadásul a szerelmi fellángolások sem szűntek meg a családalapítással, így otthon mindennapossá váltak a féltékenységi jelenetek. Felesége volt a modellje 1909-es Női akt tükörrel című képének, amit Czigány két darabba vágva állított ki. Ekkor született a festő „zöldhajú” Önarcképe, a magyar fauvizmus reprezentatív darabja is, amit sokan Czigány főműveként tartanak számon. A festmény ma már elképzelhetetlen vitát robbantott ki a konzervatív és modern ízlés hívei között. Czigány ekkor már meghatározó tagja volt annak a progresszív művészcsoportnak, amelynek tagjai hamarosan Nyolcak néven álltak a nyilvánosság elé.
Igazi fenegyereknek számított művészként és magánemberként egyaránt. Sok kortársa egyenesen faunszerű, szorongást keltő alaknak írta le a festőt, aki mégis ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt a nőkre. 1910-es, nagy sikerű berlini kiállítása után Czigány így vallott önmagáról: „Amint én lelkivilágommal, temperamentumommal és ösztönszerűségemmel, az én természetemmel képeimen megjelenek, ezzel leszek művész, és annyit ér a művészetem, amennyire vissza tudom adni magamat.” Ekkor született második gyermekük, Judit, akinek érkezése felgyorsította a házasság válságát. A festő a megnövekedett családot tehernek kezdte érezni, és egyre többször maradt ki otthonról más nők kedvéért. A mindennapos veszekedéseknek végül a feleség váratlan halála vetett véget. Mivel az ügyészi gyanú ellenére Trebiczky Mária halálát öngyilkosságnak minősítették, Czigány folytathatta tovább extravagáns életét. Öccse később azt is tudni vélte, hogy ki volt az az asszony, aki miatt végképp elmérgesedett a házaspár kapcsolata: „Trebitzky Mária öngyilkos lett, mert a bátyám társaságba járt, a nők rajongtak érte. (…) Bátyám elhanyagolta a feleségét és kedves volt a Seidler leányhoz….
…1917-ben állt harmadszor anyakönyvvezető elé. Balázs Béla megfogalmazása szerint „a Szilassy-família leánya halálosan beleszeretett a faunkülsejű festőbe”. A 21 éves Szilasi Borbála jómódú polgárcsaládból származott, és Kernstok Károly tanítványaként maga is festőnek készült. Édesapja a kolozsvári egyetem klasszika-filológia tanára volt, egyik fivére filozófiatanár, a másik jól menő főorvos. Bár egyikük sem volt felhőtlenül boldog, hogy a kétes hírű művész a családjuk tagja lett, innentől kezdve rendszeresen támogatták a festőt….
…1925-ben felesége rábeszélte, hogy egy időre menjenek ki Párizsba, hátha ifjúsága városában visszatér a munkakedve….
….Amíg Czigány festett, felesége divatszalont nyitott a Riviérán. A festő hazaküldött képeit jól fogadta a magyarországi kritika, és a hazai kiállítások is újra megnyíltak előtte…
…Az otthoni karrier lehetősége egy idő után arra sarkallta őket, hogy hazatérjenek. 1930-ban települtek Budapestre, az időközben felcseperedő gyerekek kint maradtak. Czigány és felesége innentől kettesben éltek egy Lendvay utcai műteremlakásban. Nem voltak jómódúak, de nem éltek rosszul sem. Ha a festő éppen nem tudott elegendő képet eladni, tehetős orvos sógora bőkezűen kisegítette őket. Tudható, hogy ez nagyon zavarta a festőt, aki mindenben önállóságra törekedett….
….Az anyagi problémák mellett más rossz hír is érkezett: Borbálánál rákos daganatot találtak az orvosok. 1937 tavaszán megoperálták, de a betegség kiújulásától tartani kellett….
….Czigány ismét depresszióba esett, képtelenné vált a festésre. Hangulata csak akkor javult kissé, amikor lánya, Judit másfél éves unokájával együtt karácsonyra hazalátogatott. Barátainak arról beszélt, milyen nagy örömét leli az éppen beszélni tanuló Pannikában. Felmerült, hogy a kislány egy időre a nagyszülőknél marad, amíg anyja Párizsban munkát keres magának. Éppen ezért is rejtély, mi történt pontosan 1937 szilveszter éjjelén. A festő megvárta, amíg családja lefekszik, majd hajnal 3-kor megtöltötte a revolverét. Előbb abba a szobába nyitott be, ahol a lánya és unokája aludtak, majd mindkettejüket agyonlőtte. Ezután a saját hálószobájába ment, ahol a lövöldözésre felriadt, ágyon ülő feleségét is fejbe lőtte. Az asszony nem tanúsított semmilyen ellenállást….
A szörnyű családirtás hírét minden lap címoldalon hozta. Voltak, akik érthetetlen művészetét elmebetegsége bizonyítékaként hozták fel, mások a festő kilátástalan anyagi helyzetéről és József Attiláéhoz hasonló elkeseredéséről írtak. Kassák Lajos megrendült cikkben kereste az okokat: „Érthetetlen előttem, hogy a démon ennyire hatalmába keríthessen egy embert, aki naponta megfürdette lelkét Bach isteni zenéjében.” A naplóíró Füst Milán kevésbé volt megértő: „Húsz évvel ezelőtt megmondtam Czigány Dezsőről, hogy gyilkos. Hogy ő ölte meg az első feleségét is. – S most elment: a megbánás nélküli halálba.” Máig nem tudjuk, hogy egy kivételesen szerencsétlen sorsú zseni vagy egy pszichopata sorozatgyilkos hagyta maga mögött a világot. Leginkább mindkettő.”
Gyermektemetés
A kép egyedülálló Czigány életművében és egyúttal a Nyolcak festészetében is. Az egyetlen tematikus, irodalmi ihletésű mű, méghozzá a magyar paraszti világból veszi témáját. A népballadák fájdalma és tömörsége sűrűsödik össze a kompozícióban. Korai barnás periódusát és ezt a képet kivéve Czigány egész életében kitartott a cézanne-i kompozíciós elvek mellett. Itt a neós csoport (a Nagybányáról Czóbel hatására kivált fiatal festők) kései ihletése tükröződik vissza, de nem a Czóbel közvetítette fauve-ok színeivel. A Gyermektemetés Gauguin képeinek tiszta színharmóniájára és dekoratív ritmusú kontúrvonalakkal határolt, plaszticitást mellőző figuráira emlékeztet. Gauguin Pont-Aven-i korszakára jellemző témái és a tahitii színek egyszerre sűrűsödnek Czigány vásznán; mindez a nálunk csak vihar idején ennyire besötétülő „délszaki” kék ég alatt. Az életet jelképező meleg okkersárga búzamező szélesen elterülő foltját a gyász kontrasztos színeit viselő két alak és a feszület egyensúlyozza ki.
(Szabó Katalin)
Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat