A szereteted megint gyermekké tett.
Pedig nem vagyok már annyira az a meggondolatlan, hektikus kamasz.
Mostanában állandóan hűtöttem vérmérsékletem nyugodt szavakkal.
Megtanítottak hogy az ész érveknél nincs élesebb fegyver,
És ha valami, a logikus gondolkodás az ami majd mindig segít,
később a hierarchia csúcsára repít.
Aztán jössz és megint tizennégy évessé teszel.
Sokra becsült logika, érvrendszer, hidegvér pillanat alatt máglyán égnek el.
Olyan hevesen utálom benned hiányosságaidat, mint amennyire szeretlek.
Ez valami ősibb mint amit meg lehetne fogalmazni,
Mert én téged az eszemmel sose választanálak szeretni,
és mégis minden életemnek a részének akarlak.
Ijesztő vegyülete vagy az obszessziónak.
Azt hittem én bárkit ki tudok dobni az életemből,
Aztán kiderült megtehetem, csak akkor már ne feledjem magamat is utánad ebrudalni.
Bolond vagyok tudom, hogy még mindig magam mellett tartalak,
de nem az én választásom, talán nem is volt az soha.