Csütörtökök került a mozikba Bodzsár Márk új zsánerfilmje, a Drakulics elvtárs. A 70-es évek Budapestjén játszódó vámpíros vígjáték fő szerepeit Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili alakítják.
A film rendezője és forgatókönyvírója a kádárista Magyarországra kalauzol minket, ahol egy egészen groteszk problémával szembesül a kémelhárítás. A rendszer megbízza az élettársi viszonyban élő Kun Lászlót (Nagy Ervin) és kedvesét, Magyar Máriát (Walters Lili), hogy derítsék ki a Budapestre érkező világvándor, Fábián elvtárs (Nagy Zsolt) hovatartozását, nevezetesen azt, hogy milyen elvek vezérli, és felteszik a kérdést, hogy kénye-kedve szerint nem bomlasztaná-e darabjaira a nyugati idealizmus eszméivel a hazai tősgyökeres, gulyáskommunista párthűséget? Fábián elvtársról tudni kell, hogy már elmúlt hetven, de megmaradt egy jó harmincasnak, szeretik a nők, ő pedig szereti a vérüket. Egy forradalmi Kubát és Amerikát megjárt vámpír ő, aki kritikus szemmel tekint Kádárék (Rába Roland) rendszerére.
Az előzetesek alapján várható volt, hogy nem egy szokványos magyar filmet kapunk; a látványvilág, a hangulat már az ízelítő képsoroknál is magával ragadta a nézőt – a teljes filmet látva sem csalódunk. A látványtervező, Ágh Márton és a díszlettervező, Horváth Áron nagyon jó munkát végeztek, jó „ránézni” a filmre, ezt pedig még megfejelte Keresztes Gábor zeneszerzői munkássága.
Ennek a hármasnak az egyvelege tökéletesen megágyaz a sztorinak, hogy átérezzük picit a kor szellemét, és elindulhasson a valódi cselekmény. Magyar Mária, „Madárka” feladata kísérni Fábiánt, aki egy véradó kezdeményezés miatt látogat el Magyarországra. Pontosabban, be kell hálóznia, miközben élet- illetve munkatársa dokumentálja az eseményeket és bizonyítékokat keres az örökifjú sötét titkát illetőleg. Ebből aztán kialakul egy szerelmi háromszög, és a felek szépen lassan kibomlanak előttünk.
Le kell szögezni, hogy az alapkoncepció szinte teljesen egyedi, a film fanyar humora, és enyhe morbiditása pedig elég ahhoz, hogy minimum egyszer megnézzük. Nem akar sokat mondani, a maga egyszerűségében kezeli ezt a bonyolult helyzetet, de pont ez az egyszerűség kell ahhoz, hogy a kissé vitriolos, káromkodós megjegyzések a helyükön legyenek.
Az embernek az idő előrehaladtával azonban az lesz az érzése, hogy ez már-már unalomba fordul, és a humor is alábbhagy. Sokszor úgy tűnik, mintha nem tudná eldönteni, hogy vígjátékként vagy krimiként aposztrofálja magát, és valahogy a kettő közt lebeg, ami a szórakozás rovására megy.
A film kezdeti szakasza akaratlanul is felállít az emberben egy képet a későbbieket illetően (nevezzük várakozásnak), amit aztán nem tud kellő mértékben megvalósítani. A még több humor helyett a komolyabb hangvétellel a nézőben valami hiány kezd kibontakozni, pont azzal egy időben, hogy a szereplőkről és a történet hátteréről mind többet megtudunk.
A hangulat ellenben adott, tökéletes a korlenyomat, a politikától mintha kicsit irtózott volna, de nem is ez a fő cél. Kádár karakteréből ugyan többet ki lehetett volna hozni, de úgy is érezhetjük, hogy direkt hagyták háttérben, mint hollywoodi filmekben a főgonoszt, aki a hegy tetején ül, de a szálak majd hozzá vezetnek.
Nagyon üde színfolt Telekes titkárnő (Kerekes Éva) és Esvégh elvtárs (Thuróczy Szabolcs) párosa, akik a maguk higgadtságával tökéletesen ellensúlyozzák a főhősöket. És a létra legtetejére állítanám (vagy legaljára) Cserkóék párosát (Szücs Nelli és Znamenák István), akik megtestesítik a háztartásban is hűen berendezett szocialista életet, ahol a létezés csak a levés a maga lecsupaszított valójában.
Aki másfél óráig kicsit kikapcsolódna és szórakozni akar, mindenképpen nézze meg. Aki nem, az is.
Ha pontoznom kellene: 10/6,5