A Nélküled című, újabb regényében Légrádi Gergely a Napkút Kiadónál 2018-ban megjelent Nélkülem történetét folytatja.
Miklós meghalt Alzheimer-kórban, a felesége, Eszter felkeresi a férje korábbi barátait, hogy kiderítse, szerették-e egymást, igazi társak voltak-e valaha. Gyászolja a férjét, pedig nem tudja pontosan, a halálával kit és mit veszített el.
Akkor veszítette el, amikor meghalt…? Kiderítheti ezt ennyi év után?
Kísérti az egyedülálló szülők magánya, az álláskeresés nehézségei. Bizonytalan abban, hol húzódnak az identitása határai. Próbálja megérteni a házasságában átélt érzelmi elszigeteltség okait, hogy elengedhesse a múltat és nyitott szívvel vágjon neki új életének, az új szerelemnek, ledöntve a szorongás emelte falakat.
Ha a múlton töprenünk vagy a jövőtől rettegünk, elveszítjük a jelen pillanatait.
– Az életet kezdők és újrakezdők regénye.
A Nélkülem átdolgozott története és a regény folytatása, a Nélküled most egy kötetben jelennek meg.
(Kattints a képre, ahonnan link vezet Rudolf Péter felolvasásához!)
Idézetek a Nélkülem – Nélküled című kötetből
„Nem vettem észre a pillanatokat. Azt mulasztottam el, ami épp velem történt. Vagy körülöttem. Senki sem figyelmeztetett. Nem mert, vagy eszébe sem jutott. Tettem a dolgom, és hagytam, hogy a dolgok maguk alá temessenek. Úgy építettem fel az életem, hogy körbevettem magam feladatokkal. Ha nem volt, kreáltam. Ha volt, kerestem még többet.”
„– A rohanásban felszínesek voltunk, a betegségben féltünk, mostanra pedig csonka családdá lettünk. Semmit nem érnék vele, ha tudnám, Miki hol hibázott. Most már csak én vagyok.
– És te vagy az is, aki változtatni tud.”
„Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.”
Ajánlások
„Különös erejű „ikerkönyvet” tart kezében az olvasó. Főszereplője egy férfi és egy nő, egy házaspár. Ők ketten az élet szélsőségekkel teli zarándokútjait járják végig; az összeomlástól a talpra állásig, a halál elfogadásától az újrakezdésig. Emlékezetes és tanulságos regény.”
(Radnóti Zsuzsa)
„Csak igazi író lát ilyen tisztán és belülről minket, nőket és férfiakat, mint Légrádi Gergely.”
(Mácsai Pál)
Könyvbemutató
2020. szeptember 17., csütörtök 19 óra, Barabás Villa
(1122 Budapest, Városmajor u. 44.)
Moderátor: Oláh Andrea
Közreműködik: Schmied Zoltán
Szerzői önvallomás
„Én a szavakkal indultam útkeresésre. Szívesen, talán még szívesebben elénekelném, megzenésíteném, lefesteném, amit látok, amit érzek, de nem tudom. Így nekem az az utam, hogy sorokkal és sorok között, hol egyedül, hol az olvasóval együtt mondjam el, amire nem tudom a választ, ami nem hagy nyugodni.”
„Abból élek, hogy figyelek. Hogy kimerevítek, hogy rákérdezek. Más szemszögből is megnézem. Pont oda nézek, ahonnan más elfordítja a fejét. Nem vagyok kibékülve a válaszokkal, amelyeket megismertem, átrágtam arról, hogy mi végre vagyunk itt. Mi céllal élünk, halunk meg. Ezért keresem őket, és sokszor lejegyzetelem, ahol éppen tartok.”
Biográfia
Első szépirodalmi kötete, a Titokfa című esszéregény a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg a 2007-es Ünnepi Könyvhétre. Ezt követte a Szemben című novelláskötet 2016-ban, majd a Nélkülem című regény 2018-ban a Napkút Kiadó gondozásában. 2019-ben a Jaffa Kiadónál látott napvilágot a Napfénytető című novelláskötete. Rövidprózáit antológiákban, irodalmi folyóiratokban, napilapokban publikálja. Mesterei Radnóti Zsuzsa és Háy János.
Civilben jogász, az Oppenheim Ügyvédi Iroda alapító partnere és a közigazgatási jogi, energiajogi és gyógyszeripari praxis vezetője. Választottbíróként is dolgozik, az ELTE jogi karán oktat, és a szakterületén rendszeresen publikál.
Az Alapítvány a Magyar Színházakért alapítója, munkájának szervezője és támogatója.
Háromgyermekes családapa, a szabadidejében kertészkedik.
Ajánlások, sajtóidézetek
„Légrádi Gergely sajátosan meditatív, „félálom”-világaira érdemes ráhangolódni, érdemes velük megbarátkozni, mert nyitottságra és befogadásra tanítanak ebben a szűkre zárt, racionális valóságunkban.”
(Radnóti Zsuzsa)
„Azt vettem észre magamon, hogy akkor is írok, amikor nem is tudok róla. Ezt úgy értem, hogy az én esetemben bármilyen élmény, gondolat, illat vagy kép mondattá válhat, egy novella kezdősorává vagy éppen egy dráma utolsó mondatává. Méghozzá a legváratlanabb pillanatban. Ha pedig a mondat megvan, már csak lendület kell, ami előre visz. Egy novellánál, ha tudom is, mit akarok vele elmondani, előfordulhat, hogy nem látom előre, merre fog kanyarodni, és az asszociációk tengerében elvihet másfelé az áramlat. Egy regénynél kötöttebb a pálya abból a szempontból, hogy pontosan kell tudnom, honnan hová akarok eljutni, milyen témákat, kulcsmomentumokat akarok ábrázolni, milyen szimbólumokkal építkezem, mi a szereplők biográfiája, egymáshoz való viszonya,”
(L. Horváth Katalin interjúja a Nélkülem kapcsán / 24.hu)
„Emlékek helyett mobiltelefonom volt.”
Nézője vagy szereplője vagy az életednek? Minek kell történnie ahhoz, hogy végre megéljük az időt? Elmegy-e mellettünk az életünk vagy képesek vagyunk arra, hogy aktív résztvevőivé váljunk? Tényleg azzzal töltöttük, amivel szerettük volna? Hogy látjuk mi, és hogy látják mások?
Légrádi Gergely regényében összetett témát boncolgat: Hogyan rombolja le az Alzheimer-kór egy életerős marketing szakember mindennapjait, ez hogyan hat a közvetlen környezetére, majd ez a folyamat hogyan szembesíti azzal, milyen életet élt valójában.
Hányan élik az életünket nélküled, melletted?
Részlet a Nélkülem című regényből
„Nincs értelme a naplóírásnak se. Visszanéztem: azért kezdtem el, hogy jobban emlékezzek később. Mégis mire? És mikor? Ha meghülyülök? Azt is írtam, hogy amint meggyógyulok, összetépem. Akkor mire jó ez az egész? Pótcselekvés? Unaloműzés? Az nem én vagyok. Kontroll? Ott csak nem tartok, hogy ellenőrizni kelljen, tudok-e még írni? Látszik, hogy tudok. Csak elszoktam a kézírástól. A kézzel írástól. Lassabban megy, mint billentyűzettel. Több idő, míg megformálom a betűket. Átgondolom, mit írok le. Közben vissza-vissza olvasok. És nehezebb törölni. Újraírni. Elszoktam attól, hogy az életemről gondolkodjak.”