A 2019-es Margó-díjas Vak majom regénye után Fehér Boldizsár most egy novelláskötettel jelentkezett. A 2022-es könyvhét újdonságai közt bemutatott Nem nagy ügy olyan helyzetekbe kalauzolja az olvasót, amelyekbe maga sem hitte volna, hogy egyszer belecsöppenhet. Pedig ennek a könyvnek szerintem pont ez a lényege. Hogy bármikor, bárhol kerülhetünk olyan súlytalannak tűnő, abszurd helyzetekbe, melyekkel nem tudjuk, hogy mihez is kezdjünk. Ennek pedig rém egyszerű oka van: emberek vagyunk. Erről a kötetről kérdeztük a szerzőt.
Woody Allen humorát, hangját hallom ki a szövegekből, ez mennyiben állja meg a helyét? Ha igen, milyen kapcsolat fűz hozzá, mekkora befolyással volt rád? A parti című írásban a Halállal való találkozásnál éreztem leginkább ezt a kontaktot.
Persze, szeretem Woody Allent. Ki nem szereti? (Nyilván sokan nem szeretik.) Woody Allen nagyon vicces, de ő elég mást csinál szerintem, mert az ő írásai főleg paródiák. Az én írásaimban főleg szituációs humor van. Én így látom.
Szerintem Allennél a stand upban és a filmekben érvényesül a parodisztikus jelleg, de talán még a filmekben is úgy, hogy a karakterek paródiái ezekből a szituációs helyzetekből merítenek. Szerintem nála egy szereplő – főleg ő maga, illetve alteregói – vonultatja fel a ezeknek a helyzeteknek a végtelen sorozatát (itt a vígjátékairól beszélek, nem a drámai alkotásairól). A hasonlóságot főként a hangvételben látom, a tálalásban, mert ez az eltérés a megszokottól végeredményben a nem mindennapihoz vezet. Azt gondolom, hogy a szituációs humor nála is jelen van, viszont nálad jobban érvényesül, ezen van a fő hangsúly. Illetve az utolsó történet, A Hétköznapi Hős annyiban talán eltér a többitől, hogy egy kvázi földöntúli (kivéve a Halállal való beszélgetést) réteget hoz a természetesbe, ennek van valami különösebb oka, esetleg a mindenkiben lakozó „de jó lenne szuperhősnek lenni” lappangó érzés kivetülése?
Ha most a Woody Allen írásokat nézzük, azok nagyjából mind paródiák, szerintem. Különböző műfajokat (emlékirat, visszaemlékezés, színdarab, étteremkritika, színházi kalauz, detektívtörténet, irodalomkritika, újságcikk, és így tovább) figuráz ki. Megtartja az eredeti műfajhoz tartozó formát, és megtölti vicces, abszurd dolgokkal. A Halállal való találkozás pl. a Kopog a Halál című színdarabjában egyfelől Bergman paródia (Hetedik pecsét), másfelől a Halállal való (sakk)játszma, amiből viccet csinál, évszázadokra visszanyúló kultúrtoposz. Woody Allennél szituációs humor szinte alig akad az írásaiban. Szerintem én ennek épp az ellenkezőjét csinálom. De az igaz, hogy az ő főszereplői sokszor a saját maga alteregói, és ebben kétségtelenül van hasonlóság. Azt nem tudom, mindenki vágyik-e rá, hogy szuperhős legyen. Én szuperképesség helyett inkább nagyon sok átlagos képességet hiányolok magamban.
A klón és én többször is visszatér a szövegekben, ennek mi az oka?
Nincs különösebb oka, csak viccesnek találtam, hogy mindenki szereti.
Mi alapján kerültek pont ezek a szövegek a kötetbe, a sorrend kialakításánál játszott bármi is szerepet?
Majdnem minden bekerült, ami épp volt, nem nagyon válogattam. Szerintem az első írás, a Harmadik típusú találkozások jól feldobja, hogy nagyjából miről lesz szó. A sorrend utána elég véletlenszerűen alakult.
Mi volt az alapkoncepció? Megmutatni, hogy az élet legapróbb problémái is a legnagyobb gondokká eszkalálódhatnak? Elfordulás a súlyos problémáktól? Esetleg az abszurd humor felől szeretted volna megközelíteni az egészet, és a témaválasztás inkább ez alapján alakult?
A címválasztás lényege az volt, hogy nem szerettem volna, hogy bárki túl nagy jelentőséget tulajdonítson a könyvnek. Olyan helyzeteket írtam le, amik szerintem viccesek. Arról szólnak, hogy fogalmam sincs, hogyan kellene viselkednem, amikor a pincér kihozza a számlát. Mi értesz abszurd humor alatt?
Itt arra gondolok, hogy hétköznapi helyzetek vezetnek valami szürreális végkifejlethez az emberi szokásmechanizmusoktól eltérő úton, a társadalmi relációkat önmagukból kifordítva. Abszurd alatt azt értem, hogy elindul egy folyamat, főleg az általános szokásokat, a hagyományos társas érintkezést, a logikus elgondolást már magába tárazva, de egy vagy több ponton – viszont ugyanezen a síkon – eltér a megszokottól, és szinte képtelennek tűnő, merően szokatlan helyzetekhez vezet. És ami szerintem lényeges, hogy soha nem fordul önmaga paródiájává, végig megtartja a természetességet, mintha ez lenne a normális. Legalábbis, ez is. Mint amikor képtelen vagy elképzelni például a Csupasz pisztolyt Leslie Nielsen faarca nélkül, mert az legalább annyit tesz a filmhez, mint a többi geg. Ezekről mi a véleményed, vagy ezeket csak én látom bele és a történet hozzá magával ezt a keretrendszert?
Ha arra gondolsz, hogy valamilyen megszokott helyzet nem megszokott irányt vesz, ez tulajdonképpen minden történetre igaz. Az én értelmezésemben viszont az abszurd humor lényege, hogy sérti a logika szabályait, mint az általad példában hozott Leslie Nielsen filmekben, hogy valaki például olyan sokat beszél, hogy a másikat benövi a pókháló. A Monty Python is abszurd.
Mennyiben van személyes kötődés, élmény a szövegekhez?
A történetekben előforduló valamennyi rossz döntést meghoztam már. És rendkívül magabiztosan.
Az ilyen tapasztalásokat utána le is jegyzed, vagy éppen, ami eszedbe jut, azt leírod? Esetleg csak ötleteket, címszavakat jegyzetelsz, amiket aztán sztorikká bontasz?
Ha valamit viccesnek gondolok, felírom egy noteszbe, aztán később kiderül, tudom-e használni valamire. Nem gondolok rá feltétlenül, hogy történethez lesz jó vagy máshoz.
Mit jelképez a hal borítón?
Azt mondták, hogy a lazacszínű pulóver lazacára utal. A könyvben említett legrondább tárgy került a borítóra.
Miért a váltás, miért novellák, miért nem regény?
Furcsa, hogy ez nem regény?
Valójában nem is furcsa, inkább arra vonatkozott a kérdés, hogy az első könyv nagy sikere után egy kicsit más irányban mentél tovább, nem pedig egy újabb regényen dolgoztál. Esetleg van már következő ötlet, vagy most dolgozol valamin?
Kedves tőled, hogy nagy sikernek nevezed az első könyvet. Azt gondolom, ez az irány sokkal jobban képvisel engem, mint az előző. Most főleg stand-up fellépéseim vannak, de el tudom képzelni, hogy írjak még egy hasonló sorozatot.
Van-e valami tanulsága a szövegeknek, azon kívül, hogy szórakoztassanak? Vagy pontosan ebből a célból születtek?
Nem tudom, te szűrtél le tanulságot?
Nekem ennél a könyvnél, ilyen és ehhez hasonló jellegű írásoknál – filmnél, bárminél – mindig az az érzésem, vagy arról kapok megerősítést, hogy 1. humor mindenképpen kell az élethez, hogy el lehessen viselni, még ha ez közhelyes is már sokszor, 2. bármi átfordulhat a saját ellentétébe, az egyszerű helyzetek szülhetnek megoldhatatlan problémákat és vice versa, 3. minden történet, léthelyzet végtelen lehetőséget hordoz magában, és ezek megragadva, a hétköznapiba emelve valósággá válhatnak, realitást, szokást szerezhetnek maguknak, érintőlegesen pedig az abszurd humor forrásai lehetnek. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, a rácsodálkozást mondanám. Nem tudom, ez írás közben megfogalmazódott-e benned, hogy hé, ez akár a valóság is lehet. Mert az ember annyira a hagyomány, a szokás talaján mozog, hogy minden egyes kibillenésnél megzavarodik. Viszont ez pedig jó, mert megölnénk a saját kíváncsiságunk azzal, hogy mindenre felkészítjük magunk (ami lehetetlen), vagy steril közönnyel tekintenénk úgy a világra, hogy tudjuk, itt bármi megtörténhet. Szerencsére ezt csak mondjuk, talán el is hisszük, de képtelenek vagyunk tudatosítani.
Hű… lehet, hogy neked van igazad. Én nem tudom, mi lehet a tanulság. Talán az, hogy néha megéri hazudni.
Borítókép: Valuska Gábor