„A magyarság csak kulturális téren, a művészeti életben elért eredményei által válhat a Nyugat szemében megbecsült néppé.”
Az Kosztolányi Dezsőtől szerkesztésében 1921-ben kiadott kötetben a magyar költészet, irodalom, művészeti közélet jeles személyiségei, tudósok, politikusok írtak a trianoni fájdalomról. A kötetben szereplő írások 1915 és 1943 között születtek, mondhatni, egy történelmi korszak gondolkodásmódjáról adnak irodalmi lenyomatot.
Ifj. gr. Andrássy Gyula: A harmadik Balkán (részlet)
A Balkán volt hosszú ideig a világ békéjének egyik gyenge pontja, az volt a viharsarok, ahol a vészt hozó felhők összegyűltek, ahonnét azok a pusztító válságok jöttek, melyek végigseperték Európa talaját és számtalan vérontást, töméntelen szenvedést okoztak. A balkáni helyzet tűrhetelensége, az odavaló népek egymás elleni küzdelme volt, a nagyhatalmak közötti állandó feszültségnek egyik legjelentékenyebb oka.
S a Balkán azért idézett elő annyi bajt és szerencsétlenséget, mert ott a nemzetiségi elvet emelték államalkotó princípiummá, a nemzetiségi elv pedig egymás ellen küzdő részekre tépte azt az országot, mely csak egy bizonyos egység mellett virulhatott. A nemzetiségi elv ellentétben állt a geográfiai és gazdasági viszonyok parancsszavával és sok helyütt szükségszerűleg szembekerült magával az államalkotó alapgondolattal.
A legeklatánsabb példája a nehézségeknek Macedónia.
Ha Nagy Sándor elnyomorodott országát Európa függetleníti szomszédjaitól és önállóvá teszi, megsértette volna az ott lakó bolgároknak, szerbeknek és görögöknek azon, a nemzetiségi jog alapján emelt igényét, hogy egyesüljenek. Ha az egyik szomszédhoz csatolta volna osztatlanul az egész tartományt, úgy kihívta volna a többit mind a küzdelemre és az ellenállásra, mert a keverten lakó nemzetiségek egyikét sem lehet a többiek feláldozása nélkül kielégíteni. Mindegyik fajt megsértette volna, ha Macedóniát, a szomszédok államérdekei szerint osztja meg. Ugyanezt az eredményt éri el — és lehetetlenre vállalkozik, ha a különböző nyelvű nemzetek által keverten lakott tartományt több nemzeti államra szeli.
Ha Makedóniát vámvonalak és állami határvonalak választják el Szalonikitől, akkor hiányzik az országnak természetes kiútja a tenger félé, akkor a kiviteli kapuja idegen kézbe kerül, Szaloniki pedig háttér nélkül marad, elvágatik életének gyökérszáraitól, attól a földtől, melynek forgalmából és kereskedelméből kell élnie. Viszont ha ezen gazdasági érdekekre hallgatva Szaloniki Macedóniához csatoltatott volna, akkor a nemzetiségi elven esett volna túl nagy sérelem.
Hiába. Amint a nemzetiségi elv vált a Balkánon mértékadóvá az államok alakulásánál, mivel az egyes nemzetek nem élnek természetes zárt határok között, gazdaságilag összetartó, egymásra utalt területeken stabilis, egymással békésen megférő államok nem alakulhattak. Elkerülhetetlenné vált, hogy minden egyes állam szomszédjának területe után vágyódjék vagy azért, mert az államalkotó elv adott igényt a testvérei által lakott tőszomszédságában fekvő területekre, vagy azért, mert országának természetes, csaknem nélkülözhetetlen kiegészítő részét szakították el tőle az egyedül üdvözítő nemzetiségi elv
miatt.
Ebből a helyzetből származtak szükségszerűen azok az örökösen kirobbanó viszályok és háborúk, melyek a Balkánnak tragikus érdekességet kölcsönöztek és ez a helyzet teszi a Balkán mai rendjét bizonytalanná és a jövőjét az európai béke egyik főveszélyévé.
De senkit sem lehet ezen vészes következményekért elitélni, mert emberi bölcsesség nem kerülhette el, hogy a Balkán sokáig állandó viszályok magva legyen. A török faj sok szép tulajdonsága ellenére nem alkalmas idegen fajok felett való kormányzatra, mióta pedig a török belső ereje hanyatlott, a kereszténység hatalma ellenben mindenütt emelkedett, a
Balkán egységét fenntartó török uralom lehetetlenné vált. Állandó polgárháborúkkal járt, olyan harcokkal, melyek a szomszédok anyagi érdekeit és békéjét folytonosan fenyegették és már azáltal is európai konfliktusokat idéztek elő, hogy a törökországi kereszténységnek valóban tűrhetetlen nagy szenvedéseit a rokonfajok békésen nem nézhették.
S a felszabadított népeket nem lehetett egy államban, vagy állami szövetségben összefoglalni, ami egyedül biztosíthatta volna a békés jövőt, mert erre nem voltak meg a szükséges előfeltételek: tradíció, közös kultúra, a kölcsönös rokonszenv, mert a különböző nyelvű és vallású népek nem egyszerre, közös erőfeszítéssel szabadultak meg, hanem egyenként s egymás után jutottak oly szuverenitás birtokába, melyet a confoederatio érdekében korlátozni nem akartak.
Mit szóljunk ahhoz, hogy ezen keserves tapasztalatok után Európa a béke feltételeiben mesterségesen egy új Balkánt csinál a Tisza és a Duna között, a Kárpátok alján, mintha nem lett volna elég baja már a meglevőből? Amikor az entente az ezeréves, a természet által egységessé teremtett Magyarországot nemzetiségek szerint tépi szét, teljessen ugyanarra az útra lép, amely a Balkánon anarchiához és kaotikus állapotokhoz vezetett. Mint a Balkánon történt, nálunk is a nemzetiségi elvet emeli első helyre, többre becsüli, mint a történeti jogot, az ezeréves tradíciót s a természet követelményeit, anélkül azonban, hogy az ennyire felmagasztalt elvet legalább tiszteletben tartaná.
Mivel a fajok nálunk is túlságosan keverten laknak és az egyes nemzetiségek határvonalai sem a gazdasági viszonyok, sem a megszokás, sem a tradíció, sem a hegyek és folyamok által megszabott határvonalakkal nem esnek egybe, az új államalakulatok mind kivétel nélkül, egészségtelen, alapokon állanak. Egy olyan állam sincsen közöttük, mely az államalkotó nemzetiségi princípium, vagy nagy gazdasági és katonai érdekek miatt ne kívánná meg szomszédjának területét. S míg az egyik ország, Magyarország, ezért életképtelen, mert túl kicsire szabták a testét, mert a dicsőített nemzetiségi elv ellenére túlsók tőszomszédságában élő magyart rendeltek cseh, román, szerb és osztrák uralom alá, mert a gazdaságilag egymást kiegészítő részeket egymástól elszakították, az erdőt, a fafogyasztó síkságtól, a nyersanyagokat a gyártelepektől, a várost a környezetektől), mert a megmaradt terület és lakosság nem bírja fenntartani a tradicionális állami gépezetet, mert a megmaradt részeknek nincs természetes és megvédhető határuk, addig a többi országok azért gyöngék, azért szenvednek belső organikus állandó bajban, mert túl naggyá csinálták őket, mert túlsók magyart, németet rendeltek neki alá, többet, mint amennyit megemészteni és a régi állami gépezettel és a rendelkezésre álló politikai és szellemi tőkével tisztességesen kormányozni képesek volnának; mert a kormányok akarata egymáshoz biggyesztett geográfiailag nem összevaló országokat: mert az országok nem rendelkeznek védhető határokkal; mert a lakosság egy nagy része oly országból élt és lesz kénytelen ezentúl is élni, mely ma külfölddé vált, mert semmibe se vették a régi megszokottságot, az ezeréves tradíciókat.
S míg a Balkánon az egyes államok legalább valóban együttérző, együtt élni akaró, valóban egységes fajokat juttattak az impériumhoz, nálunk az újonnan alakult államok egységét és életképességét még az a tény is veszélyezteti, hogy oly valótlanságokon alapulnak, mint az, hogy a cseh és a tót eredete ugyanaz, nyelve, kultúrája azonos és hogy e két faj egy akar lenni, vagy hogy a horvát és a muzulmán bosnyák magát szerbnek tudja és szerbbé akar válni.
S ha a Balkánnál a fátum erősebb volt az emberi akaratnál és a szerencsétlen helyzet hozta magával, hogy oly megoldást nem lehetett találni, mely egészséges alapokon nyugodott volna és nem fenyegette volna a világ békéjét, addig nálunk a helyzet egészen más volt, nálunk az ilyen megoldás létezett, ki volt próbálva, az egész mesterség abban állott hogy azt meg ne döntsék.
A magyar nem bizonyult képtelennek békét és kultúrát biztosítani államalkotására, sőt önérzettel mutathatunk rá, hogy e tekintetben nagy és kiváló eredményeket produkált olyat, amilyet egyik más nemzet sem, mert példátlan eset, hogy Európában egy faj ily aránylag kis számmal, ily kevéssé kétségbevont supremeciát bírt volna ily sokáig gyakorolni anélkül, hogy vérontáshoz és fegyveres rendszabályokhoz kellett volna nyúlnia; anélkül, hogy a többi fajok állandó ellenállását hívta volna ki..[…]..
A történelem és minden elfogulatlan szemlélő már most tehát csak azt állapítja meg, hogy nem azért osztották fel Magyarországot, mert az állam egysége a világbékét veszélyeztette, az egyes fajok fegyveres harcát provokálta, hanem hogy Magyarország felosztása kizárólag külpolitikai ambíciók és hatalmi kombinációk következménye volt. Nem a világbéke és az elnyomott népek védelme érdekében, hanem a hatalmi célok érdekében áldozták fel az ezeréves jogot és semmisítették meg a világbéke garanciáit.
Folytatás, forrás: MTDA Portál
Borítókép: Budai Fő Antikvárium