270 éve született Johann Wolfgang Goethe német költő, regény- és drámaíró. Kivételesen nem egy ismert költeményét idézzük most, hanem az 1810-ben megjelent Színtan című munkájából mutatunk részletet, amit élete vége felé Goethe fő művének nevezett. Ebben a könyvben a természettudós Goethe lép elénk, akinek kísérletező kedve, vizsgálódásainak érzékletes leírása jól mutatja, hogy személyében elválaszthatatlan a költő és a tudós, a művész és a gondolkodó.
1.1. I. A fény és a sötétség viszonya a szemhez
5. A retina attól függően, hogy fény vagy sötétség hat-e rá, két különböző állapotban található, melyek tökéletesen ellentétesek egymással.
6. Ha szemünket egy teljesen sötét helyiségben nyitva tartjuk, bizonyos hiányt érzünk majd. A szem magára van hagyatva, visszahúzódik önmagába, hiányzik számára ama ingerlő, kielégülést adó érintkezés, ami által összekapcsolódik a külső világgal és egésszé lesz.
7. Ha szemünket egy erősen megvilágított fehér felületre irányítjuk, káprázni fog, és egy ideig képtelen lesz mérsékelten megvilágított tárgyak. megkülönböztetésére
8. Ezen két szélsőséges állapot a jelzett módon hat az egész retinára, s ennyiben csupán egyiket érzékeljük egyszerre. Ott a szemet a legnagyobb elernyedés és fogékonyság, itt a legnagyobb túlfeszítettség és érzéketlenség állapotában leljük.
9. Ha ezen állapotok egyikéből gyorsan váltunka másikba, még ha nem is a legszélsőségesebb határok között, hanem mintegy világosból a félhomályba, úgy a különbség jelentős lesz, és megfigyelhetjük, hogy ezek az állapotok egy ideig eltartanak.
10. Aki a nappali világosságból egy homályos helyre lép, eleinte semmit sem tudm megkülönböztetni lassanként azután a szem ismét visszanyeri fogékonyságát– az erősebb szem hamarabb, mint a gyönge, előbbi már egy perc alatt, utóbbi hét-nyolc perc alatt.
11. Tudományos megfigyelések során különleges tévedésekre ad alkalmat a szem érzéketlensége gyenge fényhatásokra, ha az ember világosból sötétbe lép. Így egy megfigyelő, akinek szeme lassan alkalmazkodott, egy darabig azt hitte, hogy a korhadó fa délidőben nem, világít még a sötétkamrában sem. Nem látta meg ugyanis a gyenge fényt, mert többnyire napfényes helyről lépett a sötétkamrába, és csupán egyszer, később időzött benne oly sokáig, hogy szeme ismét visszanyerte fogékonyságát.
Bizonnyal így járt Wall doktor is a borostyán elektromos fényével, melyet nappal, jóllehet sötét szobában, alig tudott észlelni.
Ugyanide sorolhatjuk azt, hogy nappal nem látjuk a csillagokat, s hogy jobban látjuk a festményeket kettős csövön keresztül.
12. Aki tökéletesen sötét helyet olyanra cserél fel, melyet megvilágít a Nap, azt elvakítja a fény. Aki félhomályból nem vakító világosságba lép, frissebben és jobban érzékel minden tárgyat, ezért a pihent szem mindenképp fogékonyabb a mérsékelt jelenségekre.
A raboknál, akik sokáig ültek félhomályban, a retina oly nagyon érzékeny, hogy már félhomályban (avagy inkább alig megvilágított sötétben) is képesek megkülönböztetni a tárgyakat.
13. A recehártya aközben, amit „látásnak” nevezünk, egyidejűleg különböző, sőt egymással ellentétes állapotokban van. A legnagyobb, nem vakító világosság a teljes sötétség mellett hat. Egyszerre érzékeljük a világos és sötét közötti valamennyi közbülső fokot és valamennyi színárnyalatot.
14. A látható világ említett elemeit sorban egymás után szándékozunk megszemlélni és megfigyelni, hogy miként viselkedik ezekkel szemben a szem, s erre a célra a legegyszerűbb képeket fogjuk használni.
1.2. II. Fekete és fehér képek viszonya a szemhez
15. Ahogyan a recehártya általában viselkedik világossággal és sötétséggel szemben, úgy viselkedik az egyes sötét és világos tárgyakkal szemben is. Ha fény és sötétség egészen eltérő kedélyállapotba hozza, a fekete és fehér képek, melyek egyidejűleg tűnnek szemünkbe, egyidejűleg ugyanazokat az állapotokat idézik elő, mint a fény és a sötétség egymást követve.
16. Egy sötét tárgy kisebbnek látszik, mint egy azonos nagyságú világos tárgy. Egy bizonyos távolságból nézzünk egyszerre egy fekete alapon lévő fehér s egy fehér alapon lévő fekete köralakzatot, melyeket ugyanazzal a körzőnyílással rajzoltunk, s ez utóbbit mintegy ötödrésznyivel kisebbnek fogjuk vélni az előbbinél.
Nagyítsuk meg ugyanannyival a fekete képet, s akkor egyformának fognak tűnni.8
17. Így vette észre Tycho de Brahe, hogy a Hold konjunkcióban (sötéten) egyötöd résszel kisebbnek látszik, mint oppozícióban (teljes fényben). Az első holdsarló nagyobb koronghoz tartozónak látszik, mint a vele határos
sötét rész, ami újhold idején olykor kivehető.
18. A fekete, a sötétség képviselője, nyugalmi állapotban hagyja a szemet, a fehér, a fény képviselője, tevékenységre készteti. Az említett jelenség (16.) talán arra enged következtetni, hogy a nyugalmi állapotban lévő, magára hagyott recehártya önmagában összehúzódik, és kisebb helyet foglal el, mint tevékeny állapotban, melyre a fényinger készteti.
Magyarországon megjelent első kiadás: 1982 Corvina, Budapest
Genius, 2012
Forrás: digipedia.mandaonline.hu