Katának volt egy álma. Mégpedig az, hogy vidékre költözik. Ebben eddig nincs semmi különös, hiszen rengetegen döntenek úgy, hogy távol a város zajától találják meg számításukat, vágyott boldogságuk zálogát. Kata azonban nem egyszerű kisvárosi vagy falusi nyugalmat akart, hanem teljes önellátásban és összetartó közösségben gondolkodott, aminek neve is van: ökofalu. Vegyes tapasztalatokkal tarkított tanuló éveiről már olvashattok a Füzetben, ami után azt is megírta nekünk, hol tart most az útján..
Körülbelül hatodik éve toborzom az embereket az ökofalumhoz. Azért tart ilyen sokáig, mert nem ritka jelenség, hogy menet közben elszállingóznak, eltünedeznek a kezdetben lelkes jelöltek. Nagyon sokféle emberrel találkoztam, beszéltem, és hihetetlen élmény rendre megtapasztalni, hogy tényleg nincs két egyforma lélek, nem tudsz úgy beszélgetni, hogy előre tudhasd, ki mire mit fog mondani, lépni. Ha azt hiszed magadról, milyen jó emberismerő vagy, nagyon hamar rácáfol az élet.
Engem igazából lenyűgöz ez a sokszínűség, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a létrejövő ökofaluban nem 100 százalékig az én elgondolásaim fognak érvényesülni, hanem mások gondolataira is nyitottnak kell lennem, szóval ez egyfajta jó személyiségképző is. Városi létünkben nem kell ennyire odafigyelnünk mások igényeire. Amire eddig megtanított, felkészített a jelen társadalmi rendszer, azt az ökofalus élethez ki kell dobnunk a kukába. A természetközeli élethez teljesen új gondolatokat kell befogadni, új viselkedésmintákat megtanulni, begyakorolni. Közben persze ne legyünk papucsok, elnyomottak, és ne legyünk saját dogmáink rabjai, a lefektetett alapszabályokon is tudnunk kell rugalmasan változtatni, ha az élet változik. (Darwin is leírta: nem a legerősebb, nem a legokosabb, nem a legügyesebb élőlény él túl, hanem az, amelyik a legjobban alkalmazkodik a változásokhoz).
Egy jól működő közösséget létrehozni rettentő nagy kihívás, ami átfogó szemléletet kíván. Szerencsére lassan kezd lecsapódni, hogy kik azok az emberek, akik valószínűleg el fognak ezen az úton engem kísérni, és kik nem – pontosan megjósolni persze nem lehet. Szóval elkezdtem gondolkodni, összegyűjteni, milyen tulajdonságokra van szükség ahhoz, hogy valaki jó „ökofalus alapanyag” legyen, illetve melyek hiánya jelzi, hogy talán nem neked való ez az út. A lista még nem teljes, de egy pár dolog azért már rákerült. Ezeket szeretném megosztani veletek sorozat formájában.
– Mennyire összeegyeztethető eddigi hivatásod az újfajta életmóddal? Lehet tovább folytatni ugyanúgy a munkád az ökofaluban élve?
– Utazgatások, szabadság? Megteheted ezt, amikor gazdaságot vezetsz?
– Kiknek való ez az életforma,? Mely területen mozgóknak kedvez anélkül, hogy hiányérzet keletkezne?
– Mik a céljaid? Miért telepednél le egy ökofaluban?
– Milyen hozzáállás mellett felejtős egészen biztosan ez a fajta közösségi lét?
– Új élet, új eszközök, új használati tárgyak. Ezt el tudnád viselni?
– Kapcsolatod az emberekkel – itt bizony szinte biztos, hogy újratervezésre lenne szükség.
– A vidéki élet, és azon belül is az abszolút természetközeli lét alapja az élet-halál-születés misztériumának napi szintű tapasztalása. Erre felkészültél?
– Vallás, politika, pénz – a dolgok újraértelmezése magától fog jönni.
– Menekülés a rabszolgaság elől.
– A törzsi ember egyszerű.
– Nem lehet rá sosem teljesen felkészülni. Ez egy folyamat…
Ha érdekel benneteket a téma, látogassatok vissza az oldalra jövő héten, az első ponthoz kapcsolódóan osztom meg gondolataimat.