„Mi történik akkor, ha a születés nem a kezdet, hanem a cél?” Miért gondoljuk, hogy mindenki érdemes az életre? Vajon túlélésre vagy megélésre kell játszanunk, ha már megkaptuk az esélyt? Milyen emberi értékek, tulajdonságok szükségesek ahhoz az élethez, amit ideálisnak gondolunk? Vajon az erős, a kitartó, az okos és állhatatos lélek tényleg életrevalóbb, mint egy érzékeny, nyitott személyiség? A Kilenc nap felkavaró mozis élmény. Képekben és szövegben is erős történet, ami rendesen megfogja a nézőt, és addig nem is ereszti, míg le nem játssza magában, vajon hol van ő most a sztoriban.
Igazi filmkülönlegességet alkotott a reklámszakemberből nagyjátékfilmes rendezővé váló Edson Oda, akinek első alkotása, a Kilenc nap az amerikai Sundance Filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A szakma és a közönség körében egyaránt sikert aratott mozi nemcsak a lélekre hat erősen, az emberi létezés, a leszületés misztikumát is érdekes megvilágításba helyezi. A kérdések kérdéseivel játszik, miközben teljesen ránk bízza annak magyarázatát, amit látunk, hallunk.
Tételezzük fel, hogy a lelkek (akik már éltek és akik még nem kóstoltak bele a földi létbe) valahol arra várakoznak, hogy újból részük legyen az élet csodájában. Ebben a köztes létben nincs szenvedés, sem öröm, fájdalom vagy boldogságérzet. Van viszont egy „terminál”, ami a filmben egy sivatag, aminek a közepén van egy ház. Egy átlagos, ember lakta, szerényen felszerelt házikó. Itt él Will, aki emberi lelkek sorsáról dönt. Amikor egy általa „leengedett” lélek befejezi földi létét, új léleknek ad esélyt. Jelentkező akad bőven. Jelen esetben fél tucat, közülük kerül ki a „legjobb”. A történetben egy kilenc napos kiválasztási folyamat előzi meg a „nagy utazást”, tesztek sora, melyek az életre valóságot hivatottak mutatni. A nyertes az élet mással össze nem hasonlítható élményére, az emberré válásra kap jogosultságot. Aki a felvételi során elbukik, sosem lesz része az élet csodájának.
Valóban kivételes forgatókönyvet írt Edson Oda. A köztes lét a koncepció alapján játszódhatna a Földön, a valóságban is, Will pedig lehetne akár ember is a kinézete alapján. De nem az. Mégis, akaratlanul úgy nézem a filmet, mintha egy pszichológiai kísérletet látnék. Félzombik, az életüket érzelemmentesen leélő emberek a valóságban éppúgy előfordulnak, mint a történet elképzelt világában. Az egyik legerősebb vonal számomra a kiválasztás folyamata, ami a mai kor emberének a szemével mutatta meg, mennyire (nem) való a széplelkeknek, a mimózáknak ez a világ. Szemléletváltásról, generációváltásról, kettős mércéről is mesélt nekem a film. Meg a sok szeretetre éhes lélekről, akik hiába szomjaznak a legmagasabb szintű érzelmekre, most nem azt a világot éljük – ők egyedül maradnak.
Az örök értékekből azonban az új kor küszöbén is találunk maradandót. Az én olvasatomban azt testesíti meg a mindig kíváncsi, természetes, előítéletek nélküli lélek, akinek bölcsessége és bája időtlen. Nevezhetjük Lilithnek, modern nőnek, az új kor tiszta emberének- ki minek akarja, mire asszociál karakterét látva. Ő marad versenyben egy az életre sztoikus nyugalommal készülő, mondjuk jószándékú, racionális elmével működő lélekkel. Jin és Jang; férfi és nő; kétfajta erő. Ugyanazt a mozit (az életet) teljesen másképp értékelő lelkek. Nem versenyeznek egymással, egyszerűen így alakult. Egy hely van most csupán, s hogy kinek kedvez a helyzet, Will dönti el.
Valószínűsítem, ahányan a moziban ültünk, mindannyiunknak mást jelentett a végig remek szimbólumokkal operáló film. Rengeteg sok mindent bele lehet látni a történetnek, ami az egyik legnagyobb vonzereje számomra a filmnek. Úgy filozofál, hogy nem mond ki semmit. Helyette finoman emlékeztet – a kieső játékosokkal – arra, hogy milyen szerencsések vagyunk. Azaz milyen hálásak lehetnénk: a barátainkért, azokért, akik szeretnek bennünket, figyelnek ránk, vagy csak egy jó szóért, a közös élményekért, a szabadság érzéséért, minden egyes önfeledt pillanatért.
Nem tudom elfelejteni, hogy egy reklámügynökség nagyágyú vezetőjének a filmjét láttam. Rendesen hatásvadász ugyanis, de valamiért mégis működik. Gyönyörű alkotás lett belőle, amit feltétlenül ajánlok mindenkinek.
A film főszereplői Winston Duke (Fekete párduc, Mi), Bill Skarsgård (Az, Deadpool 2.), Benedict Wong (Doctor Strange, Mentőexpedíció) és Zazie Beetz (Joker, Deadpool 2.).