Lázár Ervin 1971-ben napvilágot látott egyetlen, felnőtteknek szóló regénye a hatalom természetét kutatja. Egészen pontosan a hatalom személyiségtorzító hatását. S bár a fehér tigris alakján keresztül a fantasztikum, a mese és a csoda átsejlik a mindennapi valóságba, ez az elbeszélés elsősorban erkölcsi (valamint történelmi-politikai) példázat.
Mi történik akkor, ha az ember – miként a regénybeli fiatal mérnök, Makos Gábor – korlátlan hatalom birtokosává válik? Hogyan használja föl a saját és embertársai életének megváltoztatására ezt a lehetőséget? Él vele vagy visszaél vele? Hol a határ? Miféle morális próbatételeknek kell megfelelnie – egészen addig, míg maga az erkölcs mibenléte és a választás szabadsága is kérdésessé válik?
Lázár Ervin prózakísérletének kérdései túlmutatnak keletkezésük történelmi-társadalmi keretein, 1956 levert forradalma és a mindennapos diktatúra megidézésén – dilemmáinak letaglózó örök aktualitása feledhetetlen olvasmánnyá teszi.
Részlet a könyvből
1
A tér tele volt emberekkel, a fehér tigrist mégsem látta senki. Makos Gáborra hárman emlékeztek. Egy hivatalbeli kollégája tüzet kért tőle a drogéria előtt, Makos
Gábor készségesen tüzet adott, még valamit mondtak is egymásnak a vasárnapi futballmeccsről, aztán mentek tovább, egyik erre, másik arra. Egy Fartus Ilona nevű lány is emlékezett rá, mint mondja, ő azért szokott mindig ebben az időpontban átmenni a téren, mert első látásra beleszeretett Makos Gáborba, s mivel megismerkedni nem sikerült vele, legalább napjában egyszer látni akarta. A harmadik – és egyben a legmegbízhatóbb – visszaemlékező a Sárkány Szálloda főportása. Látásból ismerte csak, Makos Gábor mindennap, pontosan délben bement a szállodához tartozó kávéházba. A portás biztos benne, hogy aznap is
látta, úgy mondja, már szinte babonás félelemmel várta a fiatalembert, mert manapság fiataloknál ritkán tapasztalt ilyen pontosságot, ez a ritka eset hát megnyugtatta,
s egyben kis szorongást is okozott neki; hátha egyszer pontatlan lesz a fiatalember, vagy egyáltalán nem is jön.
A portás tanúsága – amellett, hogy a legmegbízhatóbb – sorsdöntő is, mert közvetlenül a kávéházba lépés előtt látta a fiatalembert. Különben mindhárom visszaemlékezés megegyezett abban, hogy Makos Gáboron nem láttak semmi feltűnőt, nyugodtnak látszott, és ami a leglényegesebb: egyedül igyekezett a kávéház felé. Egyedül lépett is be, erre, ha kell, a portás meg is esküszik.
Mégis: a kávéházban tartózkodók egybehangzó állítása szerint a fiatalember után aznap egy hófehér szőrű tigris surrant be az ajtón. A kávéház megdermedt, megszűnt a barátságos zsongás, csak a kávéfőző gép sistergett egyre élesebben, mert a fehér bóbitás lány ijedtében elengedte a tompa fényű, fekete karokat. Makos Gábor mit sem sejtve indult megszokott helye felé, de a hirtelen felzengő csend meglepte, gyors mozdulattal hátrafordult. Eltorzult az arca, bénultan állt a kávéház közepén.
A tigris lustán rápillantott, s hogy Makos Gábor nem mozdult, leheveredett a linóleumra. Percekig tartott, míg a fiatalember felocsúdott, s az egyik ablak melletti asztalhoz óvakodott. Az állat méltóságteljesen felemelkedett, Makos Gábor után ment, s úgy állt meg az asztalánál, mintha valamilyen utasítást várna. De Makos Gábor merev derékkal ült a helyén, a tigris újra lefeküdt, ezúttal egészen közel a férfi lábához.
A tigris aludni látszott, mégsem mert senki moccanni. Öt-hat perc telhetett el így, amikor nyílt az ajtó. Egy férfi és egy nő lépett be, őket is azonnal mellbe vágta a
szokatlan hangulat, meglátták a tigrist, s bár háttal feküdt feléjük – így a színe miatt nézhették volna kutyának is –, a nő azonnal felkiáltott:
– Tigris!
A könyv oldala: mora.hu