Egyasszony
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regénye egy éve került a kezembe; ekkor pontosan annyi idős voltam, mint a szerző, amikor átélte a történetben leírt borzalmakat. Mindössze 22 évesen. Keményen szíven ütött a fiatal anya tragikus története. Elképzelni sem tudtam, hogy én mihez kezdtem volna, hogyan éltem volna túl az általa megélt megpróbáltatásokat.
Amikor először hallottam a könyvről, egyből elfogott a kíváncsiság, de azért aggódtam is kicsit, hiszen nehéz megtalálni az arányokat egy önmagában erős történet papírra vetésekor. De Péterfy-Novák Éva nagyszerűen érzi ezeket a határokat, és úgy ír első gyermeke elvesztéséről, hogy minden egyes kopogó, erős és rövid mondata eltalál, mégsem fullad giccses önsajnálatba.
A történet 1984-ben kezdődik, amikor Éva megtudja, hogy terhes, és úrrá lesz rajta a félelem. Egy nem túl boldog házasság keserűsége és egy félig felnőtt, de még mindig kislány vívódása, valamint a szüléstől és felelősségtől való félelmei keverednek benne. Ritka, amikor egy nő őszintén ír kétségeiről a terhességgel kapcsolatban, hiszen ilyenkor természetesen örülni kell.
Csakhogy az ő életében semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. A könyv könyörtelenül valós képet fest az azóta sem sokat fejlődött magyar egészségügyről. Olyan esetekről ír, mint például, amikor az anyukák széttett lábakkal vajúdnak egymás mellett, miközben az emberek ki-be járnak a kórteremben; vagy, amikor a tenisz meccsre siető szülész orvos gyógyszerekkel sietteti a szülést, és még ekkor sem felejti el az anyukákat fenékpaskolással jutalmazni. Ezek bármely nő tapasztalatai lehettek volna akkoriban (sajnos még néha ma is), akik erről sosem mertek beszélni, és talán úgy hitték, ez természetes.
A történet ekkor még tragikusabb fordulatot vesz: Éva egy kislánynak ad életet, aki a siettetett szülés következményeképpen súlyosan sérült lesz, és akinek nem jósolnak hosszú életet. Ekkor kezdődik a versenyfutás az idővel. A diagnózis elfogadását követően szemtanúi lehetünk anya és lánya néhol keserves, néhol vicces, mégis csodás kapcsolatfejlődésének; ennek során a kislány egyre romló állapota ellenére szavak nélkül is megértik egymást.
A történetben betekintést nyerünk a fogyatékkal élők különleges világába, ahol minden egyszerű és tiszta. Ahogy a szerző fogalmaz: „ az élet ízét csak a bolondok ismerik.”
A regényben nem csak arról tudhatunk meg többet, hogy milyen lehetőségek álltak akkor egy fogyatékos gyermeket nevelő család előtt, de egy bántalmazó kapcsolatban élő nő mindennapjai és gondolatai is elénk tárulnak. Most talán egy kicsit jobban megértjük, miért ragadnak bele egyesek egy ilyen helyzetbe. A történet tragikussága ellenére mégsem mondhatjuk, hogy ez egy szomorú könyv. Az írónő fantasztikus stílusa és humora végig magával ragadja az olvasót.
Ez egy igaz, húsbavágó történet a feltétel nélküli szeretetről, az elfogadásról és egy csodás példa arra, hogy mindig van tovább, ha van kiért.
Az Egyasszony nem csak könyv formájában elérhető, hanem most akár színházban is láthatjátok a Jurányi Házban Budapesten, Tenki Réka előadásában.
http://juranyihaz.hu/egyasszony/