Ablaküvegre ragasztott lepkékről álmodom
és egy olasz kisvárosról, ahol John Malkovich és egy
fiatal kurva kergetik egymást, de
nem tudok rájönni, vajon
bántás vagy óvás céljából teszik,
te pedig az egyik téren kávézol,
amelyiken épp rettegéssel és áhítattal
futok át. Eddigre talán én vagyok
John Malkovich, vagy inkább
a fiatal kurva, te pedig az, aki majd
elmagyarázza nekem,
miért jobb, ha a lepke szívén át egy
tűt is az ablakba szúrunk.
Én pedig át kellene rohanjak a téren,
de amit a lepke szívéről mondani akarsz,
hallanom kell.
Nem reped meg az üveg?, kérdem.
Felkapod a fejed a kávétól,
döbbenten méregetsz – ekkor jövök rá,
hogy a te szemszögödből most épp
John Malkovich,
egy fiatal kurva,
vagyis igazából talán mégiscsak
maga a lepke
az, aki ezzel a kérdéssel ijedten,
talán bántás talán óvás elől menekülve
megállt fölötted.
Összezavarodsz, a mindig magabiztos
félmosolyon remegés fut át,
én pedig nem merem megkérdezni,
melyik vagyok a három lehetőség közül –
milyen rettenetes érzés pedig
lehetőségnek lenni.
Elnyomod a cigidet és amíg
meggyújtasz egy újat, búgó hangon
kérdezed meg, mennyi időm van.
Körülnézek, az olasz kisváros
főtere eltűnt, egy óriási tanteremben
állunk, ahol
megfagyott az idő.
Látom a hatodik padsorban a
fiatal kurvát, óvatlan tűszúrásokkal
repedezett szárnyai közt,
és ott van John Malkovich is,
dermedten figyeli minden
mozdulatodat.
Figyeljék a kezemet mert csalok,
hallom egy szomszédos teremből,
én pedig egy három lépcsőfoknyi emelvényen
az üvegtábla elé lépek.
Magasba emeled a tűt,
John Malkovich gerincébe fájdalom nyilall,
a fiatal kurva nagyon rá szeretne gyújtani,
de belefagyott a térbe. Felém
közelítesz, én higgadtan ugyan, de
ismét megkérdem:
nem reped meg az üveg?
Ekkor már érzem, másodperceken belül
fel fogok ébredni, és az utolsó, amit
hallok, a hangodon, hogy:
biztos tudni akarod?
Majd magasba emeled a tűt,
és nem mozdulsz
forrás – litera.hu