Ha még nem olvastad Matthew McConaughey könyvét, eláruljuk, miért érdemes a kezedbe venni. Ahogy arról korábban is írtunk, a 21. Század Kiadónál megjelent Zöldlámpa az egyik kedvenc olvasmányunkká vált az év végére. A hódító külsővel megáldott Oscar-díjas színészről kiderült, hogy nem csupán remek színész, de rácáfolva az üresfejű sztárok sztereotípiájára, kifejezetten jól bánik a szavakkal, szereti használni a fejét és helyén van a szíve.
Matthew McConaughey könyvét azért nehéz letenni, mert egyes gondolatain jóleső érzés egy kicsit – vagy hosszabban – elidőzni. Az immár bestsellernek simán nevezhető olvasmány 35 évnyi személyes feljegyzés legfontosabb mozzanataiból van összegyúrva. Ezért is ilyen őszinte.
A könyv keletkezésének körülményéről azt lehet tudni, hogy két hetet töltött a színész a sivatagban, ahol fogant, kettőt a folyónál, ahol megtanult úszni, és még kettőt egy faházban Kelet-Texas fenyőerdeiben, majd hármat egy motelszobában a mexikói határnál, végül kettőt bezárkózva egy New Yorki-i lakásba.
„Mindegyik héten belenéztem a szemembe. Mind az ötven évembe. Ijesztő vállalkozás volt. Egyedül azzal, aki mindenért felelős. Azzal, akitől nem tudok szabadulni. Nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog, amit látok. Tudtam, hogy vér is folyhat.
Folyt is.
Nevettem. Sírtam. Birkóztam. Hüledeztem.
Ugyanakkor ez volt életem legjobb időszaka a legjobb társaságban.”
Az eredmény nem várt olvasási élménnyel ajándékozta meg a rajongóit. Néhány részt kiszedtünk a fotókkal és posztitokkal színesített kötetből, mintegy ajánlóként.
Kimosták a számat szappannal, amiért olyanokat mondtam, hogy a „picsába”, „istenit”, „basszki”, de csak akkor kerültem igazán bajba, amikor olyan szót használtam, ami ártott nekem. Olyan szót, amely megsebez. A szavak, amelyek segítettek azzá lenni, aki lettem, nemcsak szavak voltak, hanem elvárások és következmények. Értékek.
A szüleim megtanították, hogy okkal kaptam a nevemet.
Megtanítottak nem gyűlölni.
Hogy sose mondjam, hogy nem megy.
Hogy sose hazudjak. (32.o.)
Nem könnyű tudni, kik vagyunk. Előbb záruk ki, hogy kik nem vagyunk, és akkor ott találjuk magunkat, ahol lennünk kell. (72.o.)
Minél hamarabb elérjük, hogy kevésbé ájulunk el az életünktől, az eredményeinktől, a karrierünktől, a kapcsolatunktól, a kilátásainktól – minél hamarabb és inkább elmélyülünk ezekben, annál jobban leszünk bennük. Nem elég örülni csak, hogy itt vagyunk.
Minden halandó dolog, amit életemben tiszteltem, minden, amire áhítattal néztem fel, hirtelen lekerült szemmagasságba. És az összes halandó dolog, amit lenéztem és lekezeltem életemben, hirtelen felkerült szemmagasságba. (121.o.)
-Ez a város kiszagolja azt, akiben benne van a kell, és véged van, mielőtt elkezdenéd, hallod?!! Lazának kell lenned. El kell húznod innen a picsába! menj el a városból, menj Európába, akárhová! És csak akkor gyere vissza, ha ha már nincs benned a kell! Akkor beszélhetünk ügynökről, hallod?!
Komolyan gondolta, én meg tudtam, hogy komolyan gondolja, és tudtam, hogy érti. Nem kellett kétszer mondania. (128.o.)
Amióta az eszemet tudtam, kétségbe vontam a saját létezésemet, és jelentést kerestem az életemben, de most először Istent is megkérdőjeleztem. […] Nem annyira megszűntem hinni Istenben, inkább még jobban az önállóságomra és a szabad akaratom felelősségére alapoztam. Elegem volt a sors kínálta kifogásokból, a magam ura akartam lenni, akit lehet hibáztatni és felmenteni. Tudnom kellett, hogy az én kezem van a kormányon. (194.o.)
Még több a könyvről: 21. Század Kiadó