„Azt akarom hallani, anya! Hogy hol van a rabságban a szabadság, hogy milyen az, amikor arra vágysz: csinálj! Csinálj engem szabadra!”
Médi, Magda, Frida. Három nő, három különböző karakter, eltérő érzelmi világgal, tapasztalásokkal. Kettőnek a sorsa szorosan összeforr, sokat tudnak az életről, az élet kevésbé napos oldaláról; elrabolt fiatalsággal, meg nem élt álmokkal, ki nem mondott szavakkal öregedtek meg. Minden máshogy alakul, ha máskor és máshova születnek, ha nem nyomorítja meg őket a Rákosi- és Kádár korszak szellemisége, következmények nélküli, emberek ellen elkövetett bűnössége.
A fiatal más. Benne a lázadó szellem tüze ég. Hajtja a vágy: a szabadság, a megismerés, megértés vágya.Anyja Frida Kahlo után választotta keresztnevét.
Médi, Magda, Frida: ők hárman Finy Petra idén tavasszal megjelent Kerti szonáta című regényének a főszereplői. A történelmi vonatkozású, családi kötelékeket és női sorsokat boncolgató könyvnek lelke van.
A második világháborút követő évtizedek erőteljes témákat kínálnak az alkotóknak. Ezekből jelenít meg a szerző rendkívüli érzékkel és sok mögöttes kutatómunkával fontos mozzanatokat.
Finy Petra a kétezres évek elején írt gyerekversei és meséi által vált ismert szerzővé. 2012-ben jelent meg Madárasszony című, immár felnőttekhez szóló regénye, melyben egyedülálló módon, a természet nyelvén mesél el emberi történetet. A hazai növényvilág a Kerti szonátában is fontos szerepet kap a női sorsok mellett, de sok mást is kapunk. Például egy nem várt időutazást, ami valóságos és fikciós karakterek által megrajzolt korszakokon át vezetve emlékeztet. Emlékeztet olyan hősnőkre, mint Rajk Júlia. Neki és olyan áldozati sorsot megélt nők előtt állít emléket a legújabb regényével a szerző, akiknek egy ma már alig emlegetett, átkos korszakban kellett elfogadniuk a kilátástalanságot.
A regény lapjain 1944-től 1987-ig villannak fel a magyar történelem olyan drámai pillanatai, melyek mindenkire hatással voltak, de a nőknek sokszor még nagyobb traumát jelentettek. Amíg pedig megismerjük az ő túlélési stratégiájukat, addig is vígan zötyögnek a Zsigulik, kotyognak a kávéfőzők, végtelen lassúsággal épülnek a víkendházak, Beszélőket lapoznak titokban, hangulatjelentések készülnek, szól a Kontroll Csoport, a panellakások fagyöngyös függönyei engedelmesen csörögnek a vállunk körül, a főszereplők számára pedig a végére kiderül: ki árult el másokat, és ki önmagát.
Még ma is, amikor egyre erőteljesebben kommunikálunk minden lehetséges fórumon és síkon a nők társadalomban betöltött fontos szerepeiről, hihetetlen, milyen módon képes egy erőteljes témával foglalkozó regény rávilágítani a nők, a női szövetség erejére. A múlt és jelen határai elmosódnak, a történelem fonalai egymásba kapaszkodnak és adják tovább egymásnak átélt érzéseiket, gondolataikat. A Kerti szonátában azokról az évtizedekről olvashatunk, amikor nem volt szabad dolgokról beszélni, amikor mindent átszőtt a félelem és bizalmatlanság. A szovjet katonák tettei generációkon átívelően rányomták a bélyegüket a női lelkek szenvedéseire. A politikai cselekedetek korában nem volt helye az emberi méltóságnak és igazságnak.
A regény történetéhez – közvetve vagy közvetlen módon – mindenkinek köze van a közös történelmi örökség okán.
Én 1987-ben kiskamasz voltam, aki nagyjából pont úgy és annyit hallott az ’50-es, ’60-as évek történéseiről a szüleitől, mint a könyvben szereplő Frida. Olvasás közben rég elfeledett emlékképek leptek meg, amikhez ízek, szagok társulnak. Nem tudom, honnan, de ismerős a kert és a két öreg hölgy filmszerű alakja.
Ma már csak a történelemkönyvek és poros filmek szólnak a Rákos- és Kádár rendszerben zajló kegyetlen történelemről. Traumatizált társadalmunk mindmáig nem dolgozta fel ami történt, helyette szép lassan hozzászoktunk, hogy mindenkinek más igazsága volt, amit áthoztak a jelenbe, amit a rendszerváltás utáni valóságukból szőttek. A történtek elől meg lehet próbálni menekülni, de hiábavaló kísérlet mindaddig, míg nem beszéljük ki.
Finy Petra könyve ilyen tekintetben is fontosat alkotott. Ráadásul az a fajta érzelmes, okos, őszinte, tudás alapú, amit nehéz lerakni.
RÉSZLET
„Nézték egymást a tükörben.
Sokan bámultak már ebbe a tükörbe lányok generációi, anyák nemzedékei, nők, akik nem sejtették, mi vár rájuk, és a foncsor mögött titokzatos világot sejtve igyekeztek elképzelni, mennyire lesz nehéz az életük, jut -e nekik legalább néhány önfeledt és édes pillanat. Aztán bámultak ebbe a tükörbe olyan nők is, akik nemhogy nem eleget, de talán túl sokat is tudtak már az életről, akik ezt a rengeteg tapasztalást inkább visszaüldözték volna a tükör mögötti, rejtett világba, hogy ne nyomja a vállukat, ne akarjon állandóan kontyuk alá bújni, mindnyájukat megrongyolni, medáljukba csimpaszkodni, hogy megtörje annak ragyogását.”
Még több a kötetről: Athenaeum Kiadó