„Éreztem, magamba szívtam a valódi Afrikát, és közben minden percben hasznosnak és kiváltságosnak éreztem magam azért, hogy valóban önzetlenül segíthetek. Számtalan jó embert ismerhettem meg, új barátságokra tettem szert, és nem utolsó sorban saját magamra is rendkívül pozitív hatással volt a misszió.” – Bevezető helyett Zsoldos Edina szavait idéztem inkább, aki néhány hete jött haza Kongóból, ahol karitatív tevékenységet végzett, hihetetlen aktív módon. Hogy mi mindent sikerült kihoznia életének 20 meghatározó napjából, azt hiszem, alábbi válaszai jól érzékeltetik.
Hogy jut el egy álmos kisvárosban élő, nyugodt, sikeres könyvelő addig a pontig, hogy önkéntesnek jelentkezzen Afrikába? Milyen út vezetett a döntésig?
Mindig szerettem utazni. Az utazásnak azonban soha nem a célja volt számomra a legfontosabb, hanem az úton megélt számtalan élmény. Végtelen kíváncsiságomnak és merész természetemnek köszönhetően, bátran indultam el felfedezni a világ távoli pontjait, hogy megismerhessek különböző kultúrákat, az ott élők mindennapjait, természeti és épített örökségüket, és nem utolsó sorban magukat az embereket. Két felnőtt gyermekem van, akik önálló életet élnek, így egy ideje már nem okoz fejtörést a huzamosabb távollét. Útjaim végén mindig izgatottan várják, hogy halljanak az idegenben megélt élményeimről. Ilyenkor a szociális érzékenységüket is próbálom erősíteni, bár ezen a téren erős alapokat kaptak. Természetesen ők is már önállóan szervezik a saját utazásaikat; körültekintően informálódnak és foglalnak.
Hogyan történt a kapcsolatfelvétel? Milyen módon kapcsolódtál az alapítvány munkájához első ízben?
A Járatlan Utakon Fesztivál önkénteseként találkoztam az Afrikáért Alapítvány vezetőjével France Mutomboval és az általuk meghirdetett lehetőséggel, mely szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságba tartó csoporthoz lehetett csatlakozni. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet a dolog, hiszen ebbe a különleges országba nem egyszerű eljutni. Több régióban is megfordultam már a fekete kontinensen, de ez a kaland sokkal többel kecsegtetett, mint amit eddig lehetőségem volt megélni.
Merthogy ez nem egy szimpla turistáskodás volt…
A humanitárius turizmus egy olyan kombinációja az ország megismerésének és az önkéntes segítségnyújtásnak, amely komplex élményeket ad. Általánosságban elmondható, hogy minden humanitárius útban közös a segítségnyújtásban való hatékony részvétel, mégis különböznek egymástól. Az, hogy mennyi anyagi hozzájárulással lehet csatlakozni, függ az országtól, a céltól és főképp a projekt jellegétől, mely alapvetően része egy ilyen szervezésnek. Mindenkinek alaposan informálódni kell a körülményekről, a program összeállításáról, a feladatok milyenségéről és a finanszírozás ellenőrizhetőségéről. Miután rábukkantam az alapítvány hirdetésére kiderült, hogy környezetemben is vannak ismerőseim, akik már elődeim voltak a kongói misszióban, de olyan is van, aki egy afrikai kisgyermeket támogat az alapítványon keresztül, esélyt adva egy jobb jövőre.
Az út előtt volt bármiféle szűrő, illetve volt részed olyan képzésben, ami felkészített arra, mi vár rád Kongóban?
Az első lépcső egy személyes elbeszélgetés volt az Afrikáért Alapítvány vezetőjével, majd többször is találkoztunk a társainkkal. A szervezet munkatársai számos információval, hasznos tanáccsal láttak el bennünket. Sőt, a TEK is tartott komoly felkészítést, hogy tisztában legyünk a krízishelyzetben való etikettről.
Ez nagyon komolyan hangzik. Feltételezem, nem véletlenül került a képzési folyamatba ez a rész. Röviden összefoglalva, mit kell tudni Kongóról?
Kongó – az egykori Zaire- 1960-ban függetlenedett a belga gyarmati elnyomásból. 1996-1998 között a második világháború utáni legvéresebb fegyveres konfliktusa zajlott az országban. A demokratikus változások után is dúlt a korrupció, az erőszakos militáris fellépés sok szenvedést okozott az országban élő számos etnikumú és különböző nyelveket beszélő népességnek. A lakosok fele nagyvárosokban él, melyek infrastrukturálisan éppen olyan kihívásokkal küzdenek, mint a vidéki települések. Kongó rendkívül gazdag ásványokban, bányái a legmodernebb technológiát kiszolgáló kincseket rejtik, melyekért komoly harcok folynak a mai napig. A népesség kétharmadának a mezőgazdaság ad munkát. Vallásukat tekintve a népesség 85-90 százaléka keresztény. A kongóiaknak mérhetetlen jókedvük van, kommunikációjuk szerves része a nevetés. Lelkileg és fizikailag is erősek, de a késés a kultúra része, mint az ének, a tánc. A családok összetartók, kis helyen több generáció kell hogy osztozzon, éppúgy a hajlékon, mind az élelmen.
Mit kell tudni a csoportról, akikkel ebbe a környezetbe érkeztél?
Lelkes önkéntesek – akik között számos orvos is volt – alkották a csapat nagy részét, illetve ez alkalommal az alapítvány munkatársai is velünk tartottak.
Miből állt az önkéntes munkátok?
A küldetésünk ezúttal több lábon állt. Egyik legfontosabb feladatunk az volt, hogy befejezzük a házat, amelyet a Teremtsünk Biztos Lakhatást Program keretein belül egy rászoruló családnak építettünk Kinkole negyedben. Társaimmal fizikailag se kímélve magunkat dolgoztunk: vakoltunk, véstünk, festettünk, hogy aztán egy rögtönzött ünnepség keretein belül átadjuk a már kifestett otthonát Mama Alphonsine-nek, lányainak és árván maradt unokáinak.Az ő sorsuk a család férfitagjainak halála bekövetkeztével megpecsételődött, a projektnek köszönhetően azonban fedél került a fejük felé. A Föld számos pontján a nők nem tudják érvényesíteni a földbirtokhoz való jogukat, ami a gyakorlatban hontalanságot is jelenthet gyermekeikkel együtt.
Utunk másik fontos része az orvosi misszió volt. A legaggasztóbb probléma a kontinensen az egészségügyi helyzet. Rendelésekkel, gyógyszerekkel és egyéb orvosi eszközökkel próbáltuk segíteni a helyieket. Sorra jött a szegénynegyed apraja-nagyja az ingyenes vizsgálatokra. Rendkívül magas a maláriások és a paraziták által fertőzött betegek száma. Óriási élmény volt laikusként a mikroszkóp alatt tanulmányozni a malária kórokozóját (ami ellen természetesen mindannyiunk kapott megelőző gyógyszeres kezelést). Kongóban kevés a képzett orvos, az ellátásért és a gyógyszerért fizetni kell, amit sokan nem tudnak vállalni. A jövőbeni tervek között szerepel egy klinika megépítése, ami még csak álom szinten van, ám a gyűjtés a megvalósításra aktívan zajlik.
Milyen meghatározó élmények értek az első időszakban, amelyeket kiemelnél?
Csapatunk összesen 200 kg adományt juttatott el az országba, melyek nagy része a magyarok által létrehozott, és azóta is támogatott iskolába, árvaházba és rendelőbe került. Csodás élmény volt látni, hogy mennyire örülnek az ajándékoknak, iskolaszereknek, ruháknak, játékoknak. Egy kisfiú és egy kislány támogatása konkrétan a csoportunk két tagjának köszönhetően valósult meg, attól a naptól járhattak iskolába, tanulhattak írni, olvasni, számolni, hogy ők finanszírozni kezdték tanulmányaikat.
Mi volt a legmegdöbbentőbb látvány, tapasztalat az országban?
Az a szabály, hogy nincs szabály. Az arra tévedő mundele (fehér ember) csak ámul. A közlekedésben ez kifejezetten szórakoztató, ha elvonatkoztatunk a normáinktól és ellazulunk. Ez Afrikában amúgy is erősen ajánlott. A járművek állapota tragikus, az egekig vannak pakolva, ha nem férnek el az emberek, akkor hozzágurtnizva utaznak az oldalán vagy a tetején. A sávok opcionálisak, a rendőrök közönyösek – kész élmény A-ból B-be eljutni.
Milyen a közbiztonság?
Azon a téren nem túl jó a helyzet, mi magunk is szemtanúi voltunk egy utcai rablásnak, aminek az elszenvedője egy helyi fiatal lány volt, a táskáját vették el tőle. Nekünk kiemelt védelem jutott, de a misszióban érkező fehér embert amúgy is nagy tisztelet övezi.
Milyen az életszínvonal, érzékelhető -e fejlődés gazdasági, társadalmi szinten?
Kongóban nagy változások zajlanak: nyitna az ország a gazdaság és a turizmus felé. Nem is olyan rég még diktatúra volt és zavargások, mára az új elnök, Félix Thisekedi változásokat hirdetett. Az afrikai időszámítás szerint – ami jóval lassabb és vagylagosabb, mint az európai – esélyt látok a kitörésre, de ez egy nagyon hosszú folyamat lesz. Csak a fővárost 12 millióan lakják, amelynek nagy része szegénynegyed, nem beszélve a nyomornegyedről, amiről még mi is csak hallottunk. Kimagasló az országban a gyermekek aránya, ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Sokszor a napi egy étkezés is problémát okoz, az egyébként egekbe törő munkanélküliség mellett az emberek mégis mindig mennek valamerre, keresik a lehetőségeket, nyüzsög az ország. Sok a szerelő, az utak állapota ugyanis nem kíméli az amúgy is rommá tört buszok és személygépkocsik kerekeit. No meg készítik a ’fufu’-t, ami egy megfelelően egyszerű, mégis tápláló nemzeti eledel.
Mi volt a legcsodálatosabb az utadban?
Talán az hogy közel kerültem a valósághoz. Azt gondolom, leginkább így szembesülhetünk az igazsággal. Egy ilyen utazás alatt sok mindent megtapasztalhat az ember, amiről addig csak olvasott. Én közelről láttam Afrika csodáit, buja növényzeteit és állatvilágát, vízeséseit, csodás színeit, szagolhattam fűszeres illatait. Láttam nagy szegénységet, betegséget, nélkülözést, ugyanakkor az emberek boldogságát, ami minden gondjukon felülkerekedik. Hallottam gospel-kórusokat imáikat az égbe kiáltva, kóstoltam a világ legédesebb gyümölcsit, csodálhattam természetes élőhelyén a bonobo majmokat, a Kongó folyón hajózva beszélgettem az árvíz miatt a vízből alig kikandikáló falu lakóival, és közben megtudtam, milyen a padlástérbe száműzve várni az apályt, de részt vettem miniszteri tárgyaláson is, hogy építsük a két ország közötti diplomáciai hidat. Emlékezetes marad még a szilveszter este, amit a helyiekkel ünnepeltünk; magyar vacsorát készítettünk nekik és megkóstolhatták a jó kis hazai pálinkát…
Egy ideje már újra itthon vagy. Mi zajlik benned most a korántsem átlagos út után?
Természetesen haza kell térni, feldolgozni az élményeket, majd tovább tenni azért, hogy javuljon kint a helyzet. Hogy ezt mivel érem el ilyen távolról? Akár a gyermektámogatási rendszer népszerűsítésével, akár érzékenyítő előadások tartásával. Azt gondolom, több lehetőség is van rá. Még frissek az élmények, nyilván lesz utóhatása az utamnak. Önkénteskedni azonban nem csak külföldön lehet, hazánkban is számos civil szervezet várja a jószándékú támogatásokat. Azt az adott embernek kell eldönteni, hogy milyen célkitűzéseket támogat, hogyan tud segíteni. Ha valakit megszólít egy ügy, ne habozzon. Azt gondolom, most különösen fontos jó példát mutatnunk a jövő generációjának.
