„Igazán az él, aki minden hangulatának enged.”
1854. október 16-án Dublinbab született a leggyönyörűbb mesék írója, a zseniális Oscar Wilde. Az ír származású angol költő, próza- és drámaíró egy orvos apa és egy írónő anya második fiaként látta meg a napvilágot. Testvérével egyetemben kifejezett jómódban nevelkedett, külföldi nevelőnőktől kapták meg még otthon az alapismereteket, majd egy szabad szellemű fiúiskolába kerültek. Ott Oscar volt a legfiatalabb még a kicsik között is. Nem tűnt ki a társai közül, nem volt népszerűnek sem nevezhető, két dologban volt különleges: hihetetlen gyorsan olvasott, csak úgy falta a könyveket, és nagyon szeretett öltözködni. Különösen érzékeny lélek volt. Napokig tudott őrlődni olyan dolgokon, amin más öt perc után átlépett volna. A tanulással sosem volt gondja, aTrinity College-ban is kiváló teljesítménnyel végzett, 20 évesen ösztöndíjat kapott Oxfordba; már ekkor a „A szfinksz” című költeményén dolgozott.
„Teljesen mindegy, hogy mit mondanak az emberről. Csak az számít, hogy ki mondja.”
Az egyetemi évei alatt élénk társasági életet élt – gazdag, befolyásos és sikeres volt. Élte az aranyifjak gondtalan mindennapjait, sok csábítással, költekezéssel. Nem volt szüksége kiadónál bizonyítania, önköltséggel kiada „Vera vagy a nihilisták” című, újító darabját. Szintén saját zsebből megjelentette „Költemények” címmel verses kötetét. A britek azonban nem kértek belőle, „sok” volt provokatív viselkedése – úgy a nagypolgári körökben, mint a színházi világban.
New Yorkban annál inkább felfigyeltek rá, megívást kapott, amit nem utasított el. „Az angol reneszánsz” címmel előadássorozatba kezdett, aminek a végeredménye: 140 fellépés. Mindent elért, amire siker szinten vágyott, mégsem maradt a tengerentúlon, visszatér Angliába. Hazaérve azonban a legkevésbé kezelték ünnepelt sztárként. Pedig már akkor is híres volt éles nyelvéről és feltűnő öltözködéséről, no meg költekező életmódjáról. A világjáró nagypolgárnak miután elfogytak tartalékai, néhány évig anyagi gondjai akadtak; anyjánál lakott és mások jószándékából élt.
„Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.”
29 évesen szerelemből nősült, Constance Lloydot vette el feleségül, akivel barátok, szeretők, társak voltak. A nő családi örökségéből élnek egy ideig, de első gyermekük születése után megváltozott írónk abszolút önző hozzáállása, elkezdett különböző lapokba publikálni. Egyelőre még nem mondhatta magát híresnek, ám jól éltek, elismert író, boldog férj és családapa volt.
„Szerelem nélkül az élet nem több, mint faragatlan szikla, mely az isteni szobrász lábainál nyugszik a kőfejtőben.”
Az apaság szárnyakat növesztett a tehetséges írónak: 1888-ban megjelenik „A boldog herceg és más mesék” című gyűjteményes kötete, amivel végre elnyerte a közönség szívét. Termékeny időszak következett ezután, írói pályája egyértelműen felfelé ívelt, ám ezekben az időkben valami nagyon fontos változás következett be Wilde életében. Felesége második gyermekükkel lett állapotos, amikor Wilde először létesített kapcsolatot férfival. 1890-ben kiadták Oscar Wilde egyik főművét, a Dorian Gray arcképét, ami természetesen nagyon éles vitákat és botrányt váltott ki tabudöngető témája miatt. Talán a siker szállt a fejébe, talán az új szerelem váltotta ki nála önző lépését: egy év múlva elhagyta családját, két évre rá pedig elvált feleségétől. Ekkor már a viktoriánus Anglia legprovokatívabb írójaként tartották számon. S miközben, mondhatni, bűnös életet élt, nárcisztikus viselkedésével sok hozzá közel álló ember életét tette tönkre – miközben műveiből áradt az ártatlanság.
„Amikor még nem ismertem az életet, írtam. Most, hogy föltárult előttem az élet értelme, nem kell már írnom. Az életet nem lehet megírni, csak megélni.”
A Lord Alfred Douglas-szel (Bosie) folytatott híres szerelmi viszonya lett végül a „veszte”. A fiú apja nem nézte jó szemmel kapcsolatukat. Oscar Wilde pedig nagyot hibázott: beperelte az öreget rágalmazásért. Az eljárás során a bíróságon Wilde végig tagadta az akkoriban bűnös cselekedetként kezelt homoszexualitását és gúnyolta a bírákat.
1895. tavaszán kimondták az ítéletet: nemi erőszak vádpontjában bűnös. Két év kényszermunkára ítélték, ami alatt a megaláztatásról írt művei születtek. Szabadulása után érezhetően kitagadta a társadalom, ezért Párizsba utazott egy jobb élet reményében, ahol álnéven, teljes szegénységben, magányosan élte le utolsó éveit. Itt és így érte a halál 46 évesen, 1900. november 30-án.
„Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket – ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka – ez a két dolog kormányoz bennünket.”