166 éve született Oscar Wilde ír származású angol költő, író, drámaíró. Az alábbi sorokat utolsó hónapjaiban, a fogdában vetette papírra. (Életéről oldalunkon röviden olvashattok itt.
„A fogságbeli élet megtanít olyannak látnunk az embereket és a dolgokat, amilyenek valóban. Ez az, ami az embert kővé változtatja. Odakünn az embereket elámítják a szüntelen mozgalmas élet
látszatai. Ezek az emberek benne forognak az életben és részeseivé lesznek valótlanságának. Mink, akik mozdulatlanok vagyunk, mindkettőt, a valót is, a látszatot is észrevesszük, ismerjük.”
„Akár javára válik, akár nem, ez az írásom a korlátolt lelkeknek és a sorvadt agyaknak; nekem javamra vált. Én „„megtisztítottam vele keblemet sok veszedelmes anyagtól””. Szükségtelen emlékezetedbe idéznem, hogy művészember számára a puszta megnyilatkozás a legfőbb és egyetlen módja az életnek. Ez az, hogy csak annyira élünk, amennyire kifejeződni bírunk.
Annak a sok-sok mindennek sorában, amiért hálával tartozom a fegyház igazgatójának, semmi sincs, ami kedvesebb lehetne nekem annál az engedelemnél, hogy teljesen tetszésem
szerint írhatok neked és oly terjedelmesen, ahogy csak óhajtok. Majdnem két esztendeje nyomta szívemet a rágyülemlett bánat mindsúlyosabban, most végre megszabadultam tőle.
Odaát a börtön falán túl van néhány szegény fekete, megkormosodott fa, amely épp mostanában bontogatja rügyeit, még pedig szinte harsogó zöldbe. Tudom, nagyon jól tudom, mi vágy járja ezeket a fákat át. Keresik megnyilatkozásukat.”
Forrás: mek.oszk.hu