„Szerető nő vagy, annyira jó…”
Születésnapomra leptek meg ezzel a kötettel, amivel amúgy is szemeztem egy ideje. Szerettem volna még egy esélyt adni Szentesinek, akinek előző könyve, a Hamvaimból, nem vett le egészen lábamról. (Mert, bár témáját, mondanivalóját nagyon fontosnak tartom, mint irodalmi alkotást, elég kiforratlannak találtam.)
Szentesit lehet szeretni vagy nem szeretni, köztes állapot nincs, és úgy gondolom, ez a megosztottság jó kiindulási pont, hogy valakiből jó író legyen. Van véleménye, ez tény. Néha túlságosan is van, így nálam hullámzó a szeretem, nem szeretem érzés. Azt gondolom, egyre jobb cikkeket ír (érezhető Péterfy-Novák Éva hatása), mégsem azt kaptam könyvétől, amit vártam.
Biztosan az én hibám, hogy nem néztem eléggé utána a Kardos Margit disszidál címet viselő művének, valamiért egy egységes történetet vártam, azonban hosszabb, rövidebb novellákat olvashattam benne, amivel nem is lenne gond, de számomra valahogy nem lett kerek az alkotás.
A novellák különböző korú és élethelyzetű nőket örökítenek meg, a férfiak mintegy mellékes tárgyként asszisztálnak a sztorikhoz – és az esetek többségében nem éppen pozitívan szerepelnek. Az írások nagy része elég erős, csattanóval végződő, de egy idő után a folyamatos negatívan szereplő hímek miatt túl kiszámíthatóvá válik.
Aki ismer, tudja mennyire fontosak számomra a nőkkel, nőjogokkal kapcsolatos témák, de ezzel a folyamatos ellenséges hangvétellel, amelyből az jön le, hogy minden pasi szemét, kihasznál és érzéketlen, pont az ellenkező hatást éri el Szentesi. Tudom, hogy ez az írónő véleménye, de szerintem az ennyire részrehajló, csak a másik felet hibáztató, a nőket már-már piedesztálra emelő írások legalább olyan károsak, mint a szexista viccek.
Nagyon sok érdekes női sors van, és a könyv is sokszínűen hoz példákat erre, valahogy mégis hiányérzet marad az olvasóban. Hiába tudunk azonosulni a kamaszlányok első szexuális botladozásaival, a Pestre felkerült vidéki lánnyal, a rádióból üvöltő „Szalai Évával”, hiszen ezek a sztorik mindenkivel megestek, mégis hiányzik a másik oldal. Nyilván a női szemszög a hangsúlyos és elsődleges ezekben a történetekben, de nem lehet minden csak fekete vagy fehér.
A meggyötört asszonysorsokat, családon belüli erőszakot vegyítő igazán fajsúlyos történeteket töri meg az író a kissé könnyedebb részletekkel, bár mindegyiknek van mélyebb mondanivalója. Sok jó és fontos történet jött össze ebben a kötetben, valahogy mégsem éreztem olvasás után azt az egységet, kohéziót, amit ilyenkor illene.
Vitathatatlan, hogy Szentesi Éva sokat fejlődött előző könyvéhez képest, mégsem ez lesz a kedvenc könyvem. Persze, ez is csak egy vélemény a sok közül, és azt is gyorsan hozzátenném, hogy egy olvasást mindenképpen megér a Kardos Margit disszidál.