„Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni. Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.”
Vámos Miklós legújabb esszékötete ‘beenged’. Az olvasó joggal érezheti kiváltságosnak magát, hogy az író körbevezeti saját külön kis világába. Bár kétségtelen, hogy leginkább a rajongói fogják élvezni ezt a kis utazást, kijelenthető, az írói hitvallás, az élet és irodalom körül rótt körök azokat is képesek megnyerni, akik érdeklődést mutatnak az írói mesterség irányába. Az Atheneaum Kiadónál megjelent IGEN című könyv Vámos szerethető humorával szórakoztató módon segít átlátni az irodalmi pálya útvesztőit.
A szerző életöröme, bölcsessége esszenciális minőségben van jelen a lapokon, amelyek bizony nem jönnek rosszul az alkotói pályával kacérkodó írójelölteknek, meg amúgy senkinek sem, aki szereti az igényes műveket.
Élvezet olvasni, ahogy gazdag szókinccsel játszik a szavakkal. Van mit tanulnunk Vámos Miklóstól.
Részlet a könyvből
KISVETÍTŐ
A prózaírók visszatérőtéveszméje, hogy ha filmet írhatnak, az maga a hetedik paradicsom. Mert ugye általában fullasztó magányba zárkózva kalapáljuk szövegeinket, nincs munkatárs vagy kolléga, örökös a bizonytalanság, jót írtunk -e aznap vagy rosszat, sokat vagy keveset, az Isten se tudja. Vagy csak Ő. A filmesek bezzeg vígan élnek. Utazgatnak, hegyen-völgyön, sofőr vezette gépkocsik szállítják őket, hotelekben éjszakáznak, esznek-isznak, jól mulatnak. Ezt hívják motívumkeresésnek. Gyönyörű színésznőket szerződtetnek, akikkel nemcsak megengedett, de szinte kötelező az erotika. Nézik aztán a rendezők csapatba verődve a nyersanyagot, melynek magyarul muszter a neve. Együtt örülnek, együtt sírnak. Amikor a filmet bemutatják, a premieren hajlonganak. A világ rangos fesztiváljaira meghívást nyernek. Hol díjazottként, hol zsűritagként. A vázolt tevékenységek során tisztes mértékben megtollasodnak, akkor is, ha nem kifejezetten sikeresek. A kifejezetten sikeresek tisztességtelen mértékben. Ebben a prózaírók szíves örömest részt vennének. Számukra minden vonzóbb saját szóló bozótharcuknál.
Addig-addig áhítozik erre a prózaíró, míg egy árnyas délutánon amikor már le is mondott róla, csilingel a telefon. Filmgyári titkárnő kapcsolja főnökét. Esetleg a neves rendezőt. Vagy a névtelent. Pezsdül a prózaíró vére legott. Luxusszálloda presszójába invitálják. A rendező – akár a baj – ritkán jár egyedül. Hozza asszisztensét. Poeratőrét. Dramaturgját, bármit fedjen is e foglalkozás. Megfigyelhető, hogy valamirevaló filmesek sosem rendelnek oly sallangmentesen, mint a többi (normális) ember. A világ minden kincséért se rendelnének egy kávét, csak úgy. Őnekik hosszú kávé kell, tűzforrón, langyos tejjel, édeskével. Vagy koffeinmentes, habbal. Ha mégsem így kapják, dühöngenek. Visszaküldik. Mindeközben a prózaírót nyalogatják. Utolsó regénye fenomenális. A filmesek a jelzőválasztékból csupán a szuperlativuszokat használják. Zseniális. Fantasztikus. Elképesztő. Prózaíró emlegetett könyvéből világsikerű film készülhetne, mondják mindahányan. Prózaíró mája hízik, lelke nyúlik.
A könyv oldala: Athenaeum KIadó