A tavalyi Margó Feszten debütált Klasszik Lasszó, viszonylag rövid fennállása ellenére is azt gondolom, minden kétséget kizáróan az egyik legizgalmasabb hazai irodalmi-zenés formáció. Én az idei fesztiválszezon első összművészeti rendezvényén, az Örvényeshegy Pikniken kóstoltam bele a hét művész (Czinki Ferenc, Kemény Zsófi, Schoblocher Barbara, Vitaris Iván, Jancsó Gábor, Pénzes Máté, Sárkány Berci) rendhagyó előadásába, ami azon kívül, hogy nagyon profin össze volt rakva, lazaságával, sokrétűségével és hangulatával vett le teljesen a lábamról. Czinki Ferenc írót, a modern westernbe bujtatott sztori egyik megálmodóját kaptam el egy beszélgetésre a páratlan produkció után.
Úgy voltatok a színpadon, mint akik nagyon össze vannak szokva, pedig még nem valószínű, hogy így van, hiszen viszonylag frissek vagytok a kult piacon. Hogy találtatok egymásra?
Az egész dolog Székesfehérváron indult, ahol a Blahalouisiana két tagjával, Schoblocher Barbival és Jancsó Gáborral kezdtünk el együtt dolgozni, aztán pedig kis kocsmákban és klubokban léptünk fel az országban sokfelé. Mindig foglalkoztatott, hogyan lehetne összekötni az irodalmat a zenével. Meglévő vicces kocsmasztorijaimat jól kiegészítették Barbiék; én felolvastam, ők meg adták hozzá zeneileg a hangulati elemeket – mindig azt, ami éppen az eszükbe jutott. Velük csináltam a könyvbemutatóimat is, majd a triónk egy idő után kiegészült egy trimbitással, a Hekele Danival. Minden év végén tartottunk egy nagy bulit is Székesfehérváron, ahová vendégfellépőket (zenészeket, írókat) is meghívtunk. Sokan megfordultak így velünk a színpadon. 2017-ben Kemény Zsófi és Vitáris Iván kapta a labdát, akikkel annyira jól éreztük magunkat a színpadon, hogy miután lement az év, összeültünk, és megbeszéltük, hogy csinálunk egy rendes műsort: kitalálunk egy sztorit, aminek van koncepciója (van eleje és vége), és ahhoz válogatjuk a dalokat. A modern western zsanérral úgy nézünk Budapestre, mint egy furcsa, vadnyugati világra. Ezt kezdtük el próbálgatni 2018 év elején, és ennek volt a premierje a tavalyi Margó Feszten.
Honnan a western téma?
Nem tudom megmagyarázni, nincs különösebb oka, egyszer csak bevillant. Nagyon sok téma fölmerült, amivel egy kicsit el is játszottunk, végül úgy láttuk, elég jól meg lehet fogni Budapestet és a mai kort a vadnyugat hangulati elemeivel; egy kaotikus város, ahol törvényen kívüli figurák mozognak, ahol sok a feszültség, de közben nagyon szerethető az egész. Ebben a furcsán formálódó világban mozognak hőseink.
„És mi volna ez a név? Miért Klasszik Lasszó? A pianínó hangja közben fölerősödik,
egyre nagyobb a moraj, mintha mindenki egyszerre beszélne. Szokatlanul zsúfolt szerda
délelőtt. Egy férfi feláll a kávéja mellől, lehúzza a maradékot, zsebre rakja a slusszkulcsát,
a csészét a pultra teszi, és kimegy a fénybe. Akkor csak figyelj, folytatja a csapos.
Innen nem nagyon jut ki senki.”
(Czinki Ferenc)
Hogy épül fel a műsor? Mi a dinamikája? Hogyan váltja egymást a próza, a zene és a slam?
Nagyjából egyenlő arányban van benne zene és felolvasás, mert egy közös, nagy történetet szeretnénk elmesélni ezekkel az eszközökkel. Ami a felolvasásokat illet, Zsófi és én is hoztuk magunkkal azokat a formákat, amiket szeretünk, és amiben jól érezzük magunkat. Ő írt slamet, párbeszédet, én pedig inkább a narrációt csinálom. Persze próbáltunk minél több részletet dramatizálni, hogy mozgalmas legyen műsor, és hogy be tudjuk vonni a zenészeket is a történetmesélésbe. Ők pedig minket az éneklésbe. Szóval mindenki csinál mindenfélét a színpadon, amit egyébként nem feltétlenül szokott.
Mennyi az impro, ill úgy is kérdezhetném, mennyire kötött a dramaturg?
A műsor meg van írva, tehát teljesen fix, de nyilván van némi mozgásterünk. Még próbálgatjuk, hogy működik fesztiválokon, de alapvetően kisebb kamaratermekben, klubokban, színházakban tervezzük előadni. Nagyon szeretjük csinálni, de még keressük a helyünket.
Én pedig nagyon szeretem, hogy lényegében olyat láttam az utóbbi hetvenöt percben, amihez maximum csak valamelyest hasonlót találni a hazai kínálati palettán, de ennyire jól megkomponált, vegyes műfajokat felsoroltató, eredeti műsort biztos, hogy nem.
Valóban sok zenész dolgozik együtt irodalmárokkal, különböző kombinációk léteznek, és szerencsére mindegyikre van igény. A miénk azért más, mert sokan vagyunk benne; a sztorink teljesen új, amit együtt kreáltunk.
Milyen műsor szerepel a repertoárban?
Eddig egy történetünk van, amiben a dalok változnak időnként. Próbálgatjuk, melyik működik a legjobban. Rengeteg ötletfoszlány volt és van, Zsófival nagyon produktívak vagyunk együtt. Az is inspirálóan hat, hogy a zenészek szerintem generációjuk legjobbjai – és ezt nem azért mondom, mert egy színpadon vagyok velük.
A dalválasztás, ami nyilván valamennyire kell hogy a sztorihoz passzoljon, a zenészek reszortja?
Igen, de nyilván mind megbeszéljük, milyenek kerüljenek bele. Több feldolgozást hallhattál, itt bátran mindenki eljátszhatja, ami a saját zenekarába esetleg nem fér bele; akár gyerekkorukból egy régi kedvenc, vagy bármi, amit bele tudunk illeszteni. De van saját szerzemény is: a műsor végén amit hallottál, annak a szövegét Zsófival írtuk, a zenéjét pedig Gábor és Iván szerezte, a Djangoból származó dalnál pedig Iván írta a magyar szöveget.
Hol láthatunk benneteket a nyáron?
Nagyon sok helyen nem tudunk ott lenni, mert mindenkinek megvan a programja a saját formációjával. Elfoglalt mindenki, ezért nehéz összeegyeztetni, ami biztos, hogy Kapolcson, a Művészetek Völgyében ott leszünk. És még azon kívül alakul egy-két fellépés, de már az őszi klub időszakra készülünk. Terveink szerint, decemberre egy teljesen új műsorral fogunk jönni.
Ha már tervet említettél: milyen elképzeléseitek vannak még a jövőre nézve a Klasszik Lasszóval?
Nincs semmi komolyabb forgatókönyv, ha erre gondolsz., Nem tudjuk, meddig tart az egész, de amíg tart, addig azért évente előállunk egy új műsorral. Ez nem egy koncert, nem egy színház, hanem egy különálló műfaj, ami számunkra is sok új impulzust tartogat.
„Szóval nincs mese. De van helyette relatív boldogság.
Mindenkinek kijár egy kis messiás
Ha nem tudok olvasni a jelekből, akkor hülye vagyok, nem diszlexiás
Vagy szerelmes. Milyen régóta kamuzom ezt a szót.
Kamuzza most már inkább valaki más.
Akinek igaza van, az úgyis gyorsabban fog lőni.
Ha az élet egy fesztivál, mind bungaló billek vagyunk. Még én is.
Szóval minden full hepi. De mondjak valami kibaszott szomorút??
Nem mondok.”
(Kemény Zsófi)
Nagy örömforrás lehet neked, irodalmárnak a színpadon a zenészekkel fellépni: tisztára mint egy rocksztár…
Ez benne az egyik legjobb. Többek között ezért is csinálom. Egy számomra egészen új, nagyon izgalmas világot ismertem meg a fellépések alatt. De úgy veszem észre, az irodalom egyre inkább efelé tolódik Magyarországon: az írók – együttműködve zenészekkel és más alkotókkal – egyre többet szerepelnek a médiában és a színpadon. Kezd leomlani az a fal, ami a közönség és az írók között évszázadokon keresztül megvolt. Úgyhogy szerintem jól állunk ebből a szempontból.
Gondolom, sokat jársz fiatalok közé is felolvasni. Ott is észrevetted azt a fajta nyitottságot, ami például itt, Örvényeshegyen tapasztalható volt?
Érezhetően, igen. A középiskolások ezeket a zenéket hallgatják, amik sokszor össze vannak kapcsolva az irodalommal, így az is beszivárog. Egy nagyon izgalmas átjárást érzek most minden művészeti irányba, és amíg ez így van, nekünk ki kell használnunk.
