Az aradi születésű Tóth Árpád (1886-1928) költő, műfordító születési évfordulóján az A magyar irodalom arcképcsarnoka című könyvből mutatunk részletet, és természetesen egy verset is választottunk tőle.
Az elégia a líra műfajának az ókor óta ismert műneme: a szomorúság emelkedett hangú kifejezése, a bánat költészete. A XX. század legnagyobb magyar elégiaköltője Tóth Árpád. A szomorúság olyan egyértelműen jelenik meg költészete nagyobbik részében, mint keveseknél. Ez a bánat azonban pompás, zeneien zengő, gondosan csiszolt formában nyer megfogalmazást. Tóth Árpád a XX. század egyik legnagyobb magyar formaművésze, e téren egyenrangú Babitscsal és Kosztolányival. Ő is a Nyugat nagy nemzedékének első gárdájához tartozik.
Aradon született, de a család nemsokára Debrecenbe költözik. Tóth Árpád itt volt gyermek, itt érett ifjúvá, innét indult Budapestre, az egyetemre bölcsésznek. Az apja szobrász volt, a szabadságharc és Kossuth Lajos emlékének megszállottja, aki élete folyamán számos Kossuth-szobrot készített különböző városok főtere számára. Ez a korai években jólétet adott a családnak. A költő 1848-as eszméi, Debrecen nagy kulturális hagyományai, így Csokonai emléke körében nevelkedik. Igen gyenge testalkatú fiú, korán hajlamos a tüdőbajra, könyvek és ábrándok közé vonul. Inkább él az irodalomban, mint az életben. Természetes is, hogy érettségi után irodalom szakos bölcsésznek indul a budapesti egyetemre. Szorgalmas és jó tanuló világéletében, szomjasan issza magába a műveltséget. Budapesten azután találkozik az új irodalmi törekvésekkel. Tizenkilenc éves korában már versei jelennek meg a fővárosi lapokban, köztük a Kiss József szerkesztette A Hétben, amely a Nyugat előtt a modern irodalom fő tűzhelye volt. Majd 1908-tól, a Nyugat megindulásától kezdve odatartozik Adyék munkatársai közé. Ady elragadja, áhítatos hódolattal néz fel rá, noha költői alkata nagyon távoli Ady erőteljességétől is, forradalmiságától is. Közelebb áll a filozopter költőkhöz, Babitsékhoz. De ezektől is különbözik mind nyelvezetében, mind hangvételében. A gyenge testű, elhúzódó költőben már egészen korán a bánat szólal meg, amelyet alig enyhít az erotikus vágyakozás. De már egészen korán feltűnik verseinek szinte iparművészi csiszoltsága. Pesszimizmusa azonban odakapcsolja a modern költők vállalt dekadenciájához.
VERS: Tóth Árpád: Jó éjszakát
Borítókép: részlet Micah Kafka/Twitter