Ahhoz, hogy egy város hangulata átjöjjön, nem elég múzeumokat látogatni, hosszasan róni az utcáit, népszerű tereken turistáskodni, fotózkodni, jó szobákat lefoglalni. Mit sem ér mindez, ha nem teremtesz kontaktot a helyiekkel, nem nézel ki legalább egy kulturális programot, ha nem ülsz ki vagy be félnaponta egy központi helyen fekvő kávézóba, megfigyelve az előtted elsuhanó ismeretlen arcokat. Mert csak így tudod átérezni egy idegen város lüktetését. A szívét pedig éttermeiben keresd, az nagyon sok mindent elárul. Én legalábbis így gondolom, nekem eddig mindenhol bevált ez a tesztelési módszer. Így tettem utolsó kiruccanásom alkalmával is, amikor Pécsen vendégeskedtem pár napot.
Többször jártam már ebben a déli nagyvárosban, de bevallom, ez alkalommal érintett meg legjobban Pécs „napos oldala”. Most nem csak jöttem-mentem, hanem időt és figyelmet tudtam szentelni rá. A ráhangolódást sok frissen szerzett impulzus segítette, ami mindjárt a megérkezésem napján egy kellemes gasztronómiai élménnyel kezdődött. Merem állítani, ez meg is alapozta a következő napok hangulatát. A vacsora színhelyének kiválasztása előtt két étterem volt esélyes, amiket ajánlottak nekünk. Talán a neve miatt is, ami különleges ízeket sejtetett, a Balkán Bisztró mellett tettem le voksomat, ami végül döntőnek bizonyult.
Az étterem a Ferencesek utcájában található, a belváros szívében. Szeptember vége lévén kihagytuk a barátságos hangulatú kerthelyiséget, és bent foglaltunk helyet.
Az étterem hátsó/felső részében ültünk le, ami első pillantásra meglepett. Egy kicsit idővisszautazós érzésem volt, de érezhettem volna magam díszletek között is, ami elég jól érzékelteti az egykori Szovjetúnió tagországos fílinget. A dizájn nálam célba ért; a könyvek a polcon, a képek és a rajzolt térkép a falon, a kacskaringósan futó, dróton lelógó lámpák meggyőztek. Még az abroszt vagy futót se hiányoltam nagyon az asztalról, vagy valamit, ami megtöri a szinte „rajzolt” egyszerűséget. Ezen a helyen kénytelen az ember eltekinteni a látványos elemektől, a figyelmet elvonó külsőségeitől, a helyes, esztétikus kiegészítő elemektől az asztalnál. Itt az asztaltársaságtól függ a hangulat, no meg attól, ami a tányérba kerül. Nálunk a társaságra nem volt panasz, az ételek pedig egyszerűen kifogástalanok voltak. Ritkán ájulok be egy éttermi látogatástól, de ez olyan volt. Azt az egyet sajnáltam, de nagyon, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem.
Olyan különleges ízekkel találkoztam a Balkán Bisztróban, amilyenekhez ritkán van szerencséje az embernek, inkább csak akkor, ha utazik. Szóval, meg tudtak lepni, és ez jó. Ennek egyik oka nyilván abban keresendő, hogy nem járok gyakran a Balkán-félsziget országaiba, a másik viszont egyértelműen az a magas minőség, ami minden egyes fogásnál átjött. Az, hogy friss és minőségi alapanyagokból készülnek itt az ételek, nem kérdéses, ahogy az sem, hogy a bisztró konyhájában olyanok dolgoznak, akik tudják, mit csinálnak.
5 féle ételbe kóstoltam bele, és mindegyik etette magát. Előételnek Török padlizsánkrémet házi lepénnyel és Fergeset, azaz macedón lecsót ettünk, ami túróval sült marinált lecsózöldségeket takar. Nem is tudom mit írhatnék róluk, mint azt, hogy az első falat után éreztem: nagy kincsre bukkantam. Isteni volt a török padlizsánkrém, amit egy speciális pékáruval fogyasztottunk. Mint később utánaolvastam, a tulajdonosok szerették volna mindenből az eredeti ízeket átadni, ami a húsok és a lepények esetében volt a legnehezebb; megtalálni a beszállítókat kicsit macerásabb volt a többi feladatnál. A nagy távolság miatt itthonról kellett megoldást találniuk arra, hogy balkáni ízeket tudjanak prezentálni nem csak balkáni alapanyagokból.
Visszatérve az általunk választott ételekre, a macedón lecsóról is szót kell ejtenem, ami szintén rabul ejtett már első kóstolásra. Ez a lecsó nem egyenlő azzal a magyar lecsóval, ami bizonyára mindenkinek automatikusan beugrott (pedig azt is nagyon szeretem). Ez egy bő lére eresztett, a miénktől teljesen eltérő ízvilággal csábító laza beugró, aminek egyik különlegességét a túró adja, amiről nem sok mindent tudok. Például azt sem, milyen állathoz kapcsoljam, de azt bizton állíthatom, hogy a marinált zöldségekkel alkotott ízharmóniája kiváló. Próbáltam visszafogni magam az előételnél, hogy helyet kapjon a Köfte, amit főételnek rendeltem, ami egy darált korianderes, törökmogyorós marha- és bárányhúsból készült nyárs-pár, amihez mentás-joghurtos uborkasaláta és lepény jár. Imádtam! Jó volna körülírni, milyen volt az íze, de mivel ismeretlen terepre tévedtem, meg se kísérlem. Valószínű, hogy a gasztrobloggerek megtették már nem egyszer helyettem, de szerintem sokatmondó a koriander és bárányhús, valamint a mentás joghurt is. A pálcikákra két csevaphoz hasonló húsrúd volt feltűzve, aminek az íze mennyei volt.
Belekóstoltam még a Gurmann pljeskavicába is, ami érlelt sonkával és fűszeres sajtkrémmel töltött pljeskavicát takar lepénnyel, hagymával, ajvárral és idénysalátával. Egy hatalmas húspogácsát kell elképzelni, aminek pikantériáját a töltelék adta, egy kis füstölt ízt kölcsönözve neki, ami mellett a hagyma elkészítési módjára lennék még kíváncsi, amit szép lassan csentem el tányérszomszédomtól. Az ajvár csak azért nem fogyott el teljesen, mert mindenkinek a tányérján annyi ízletes finomság, apró részlet volt, hogy nem győztük tesztelni azokat se. A fiúk Csevapcsicsi tálat kértek, amihez 5 db husi járt. Ennek összetevője: 80% borjú és 20% sertéshús, amit, ha jól tudom, faszenes grillen sütnek. Az adagok nagyok, de nem úgy, hogy lelógnának vagy túlcsordulnának a tálakról hanem úgy tudnám érzékeltetni, hogy dacára annak, mennyire le voltunk nyűgözve minden egyes falattól, mégsem tudott teljes egészében elfogyni.
Amit még feltétlenül kiemelnék, az a fantasztikus zene, ami végig halkan szólt a háttérben. Akárki is készítette a válogatást, amit az ott töltött órák alatt hallgathattunk, az nagyon igényes muzsika volt, ezúton is köszönöm a zenei élményt. Ha véletlenül olvasnák soraimat, üzenem, hogy bármikor szívesen veszem a lejátszási listát.
Így utólag csak azt sajnálom, hogy nem ittam kávét, ami állítólag külön csoda itt, és nem ettem desszertet, amiért szintén muszáj lesz visszatérnem hozzájuk. A fiúk viszont söröztek, természetesen déli szomszédaink valamelyik ismert termékéből választottak. S hogy a kiszolgáló személyzetről is írjak, hiszen az is nagyon fontos tényező egy étterem esetében, megnyugtató volt a több fős felszolgáló gárda jelenléte, akik igazán kedvesek voltak.
Az árakról szólva: minden egyes forintot megérnek itt az ételek, amit elkérnek értük. Az ár-érték arány kiváló; az árak a minőséghez képest alacsonyak – szerintem. Az biztos, hogy ha legközelebb Pécsen járok, ez lesz az első hely, ahol enni fogok, mert mindenképpen ki akarom próbálni az étlapon szereplő fogások mindegyikét. Úgy szép lassan. Pécs megvár, és remélem, hogy a Balkán Bisztró is sokáig működik még pont így, ebben a formában, ahogy először megismerhettem.