„NEM ELÉG FELLOBOGNI, DE MINDIG ÉGNI KELL!”
Az idézet Váci Mihálytól származik, ezt választotta mottójának az Évszakosrózsák, a fiatal tehetségből álló közösség. Azt hiszem, illik hozzájuk a tüzes mondat, bár talán, ha saját idézetet választottak volna, akkor sem nyúlhattak volna mellé. A körülbelül fél éve alapított társaság mintegy tizenhat fiatal szerzőjének verseit és novelláit olvasgatva egyértelmű, hogy itt olyan ifjak szövetkeztek, akik komolyan gondolják a szavakkal való „varázslást”, még ha csak az út elején is járnak.
Közös érdekekről és értékekről, szimbólumról szólnak bemutatkozó soraikban, és bár a művészetük a legbeszédesebb, jó volt olvasni gondolataikat is oldalukon:
„A legfőbb céljaink közé tartozik még, hogy megismertessük a mostani generáció művészeit a közönséggel, és egyfajta példát állítsunk a fiatalok elé, hogy a művészet és az olvasás egy értékes dolog.”
Kívánjuk, hogy tartson sokáig lelkesedésük, gyarapodjon közösségük. Érdemes követni a Facebookon is oldalukat, az Évszakosrózsákat, ahol minden nap új verssel vagy novellával lepnek meg minket. Ízelítőül íme egy vers Kutrovátz Renátótól, aki 16 éves kora óta költ.
Kutrovátz Renátó: Szikra
Lehet, egyik este nem megyek haza a munkából,
kigombolom a kabátom, és úgy bolyongok fázva,
a sóhajoktól terhes utcákon.
S végre nem fogok sehová rohanni,
a papírokat szétszórom a szélben.
Én fogom eldönteni, hogy ki vagyok,
S hogy merre lépjek.
Majd kopogok az ajtón, ha
már a táskám nem lesz annyira nehéz,
mert kipakolok belőle minden követ,
amiket a rohanás rúgott elém.
S csak akkor engedj be, ha mosolygok rád,
s látsz szikrát a szememben,
ha megint elkezdek mindent átkozni,
csapd rám az ajtót és sétálj el.