Hétköznapjaink részévé vált a nehéz sorsú emberek jelenléte, akikről szinte semmit nem tudunk. Ők azok, akik az áruházak környékén alamizsnáért könyörögnek, a templomok lépcsőjén üldögélnek, köztereken kartondobozokon fekszenek. Viseltes batyujukat óvón átölelő, hajlék nélküli embertársainkról a legtöbbször próbálunk ügyet se vetni, kerüljük velük a szemkontaktust, nehogy véletlenül mi legyünk az „áldozataik”. Legyünk őszinték: gyakran figyelmeztetjük egymást, hogy felesleges pénzt adni nekik, úgyis alkoholra költik vagy az utcai maffia zsebeli be tőlük az aznapi bevételt. Ezzel aztán sikeresen meg is nyugtatjuk lelkiismeretünket. Félelmeink, előítéleteink keményen beleállnak a szituációba. Talán tényleg nagyban hozzájárult helyzetükhöz a szenvedélybetegségük, de az már nem hat meg bennünket, hogy milyen út vezetett odáig, abba kevésbé gondolunk bele, milyen személyes tragédiák húzódnak meg a háttérben.
Egy időben külsős segítőként apró szerepet vállaltam egy gyermekeket támogató egyesület munkájában, akik hálaként meghívtak egy közös kirándulásra. A gyermekotthonos lurkók minden szinten ki voltak éhezve a szeretetre. Sokat kérdezgettek, öleltek és fogták a kezemet. Folyamatos figyelmet igényeltek, igazából bárkitől, akitől lehetett. A nevelők már kissé elcsigázottak voltak, talán kiégtek az évek alatt, és már annyi erejük sem maradt, hogy istápolják őket. Örültek, hogy megoszthatják ezt a terhet velünk, segítőkkel. Vajon ezeknek a gyermekeknek mi lesz a sorsa akkor, amikor kikerülnek az otthonok valamilyen szinten védelmet nyújtó közegéből? Hol számíthatnak támogatásra, lelki segítségre? Nem kapnak már kapásból bélyeget egy olyan társadalomtól, ahol nem beszélünk a rosszról és a nehézségekről, ahol fényezzük azt, ami már rég elkopott és elhitetjük a világgal, hogy különben minden rendben van. Rutinosan söpörjük szőnyeg alá a problémát és a felszínt kapargatva bizonygatjuk, hogy mi aztán minden létezőt megtettünk. Ki foglalkozik érdemben ilyen hozzáállással azokkal, akiknek eleve kemény sorsot szánt a Mindenható, akiknek valóban szükségük lenne a felkarolásra? Mert így, kikerülve az élet nagy színpadára, csak azzal szembesülnek, hogy nincs otthonuk, ahova hazavárnák őket, nincs bizalmuk senki iránt, mert csak kihasználják őket, és elveszik belőlük az a csöppnyi vágy is, hogy kinyissák a szívüket mások felé. Egyenes út a lecsúszáshoz, aminek a kiváltó oka nem más, mint az, hogy elhiszik magukról, hogy ők értéktelenek. Mégis van egyfajta kényszeredettség bennük, hogy bármi áron, de elfogadják őket, és ehhez a drogok és egyéb ajzószerek kiváló társak lehetnek. Mi pedig csak egyetlen dolgot látunk meg ebből, a drogost, az alkoholistát, a koldust, a csavargót. Mert ugye, aki fogyatékkal él, szegény sorsú, beteg vagy daganatos beteg, nem tehet a helyzetéről. Velük szemben talán egy picit elfogadóbb és együtt érzőbb a közösség, de mit követhetett el az, aki az utcára kényszerül? Elég egy kis gikszer egy rossz pillanatban, aminek a végkifejlete bármi lehet…
Egyik alkalommal éppen lomtalanítás volt nálunk, amikor megjelent egy vékony, szikár férfi, akiről első blikkre nem mondtam volna meg, hogy hajléktalan. Mesélte, hogy az egyik temető kriptájában él, a patakban és az utcai kutakban mosakszik, de neki ez így tökéletes. Guberálásból tartja fenn magát, legalábbis ennyit árult el rövid ismeretségünk alatt. Furcsálltam is, hogy egyáltalán szóba elegyedett velem és néhány személyes dolgot megosztott velem, a periféria szélén tengődők többsége sokkal zárkózottabb, ha lehet, kerülik az ember társaságát. Ki beszélne szívesen szélsőségesen nyomorult sorsáról? A
szomszédomhoz rendszeresen jár egy nincstelen férfi, aki csupán őt fogadta bizalmába és tőle fogad el némi adományt. Hozzám egy cigányasszony jár rendszeresen élelemért, ruháért és némi pénzért. Jól esik, hogy adhatok, még akkor is, ha a férjem szerint odaszoktatom magunkhoz és biztosan tejelnie kell a koldus maffia vezérének, ami után nem sok marad neki abból, amit tőlünk kap.
Ez nem csak karácsonykor van így, szegények, nincstelenek egész évben vannak. Egyre növekvő számban. De ilyenkor, az ünnepek környékén valami megváltozik. A szívünk felmelegszik, lelkiismeretünk működésbe lép, és arra szólít bennünket, hogy itt az ideje, valami jót tenni. Végre észrevesszük a kopott kabátját összefogó, külsőségeiben sorsát magán viselő embert, és némi aprót csúsztatva a kezébe boldog karácsonyt kívánunk neki. Az élet viszontagsága által utcára száműzött embertársaink, saját, mélyen elnyomott lelkiismeretünk tükörképei, akik arra figyelmeztetnek bennünket, hogy bármelyikünk kerülhet hasonló helyzetbe. Valószínűleg ez az oka annak, hogy kollektív társadalmi tudatunk megbélyegzi őket. Milyen nehéz lehet a felemelkedés számukra egy olyan közegben, ahol csak előítéletekkel és megvetéssel találkozhatnak. Ezért is alakultak olyan nonprofit szervezetek, ahol intézményes keretek között foglalkoznak velük olyan elhivatott szakemberek, akik sokszor ember feletti erővel segítik őket. Munkájukról, nehézségeikről, a hajlék nélküliek mindennapjairól kérdeztem a szombathelyi FEHE Nonprofit Kft. munkatársát Bokorné Palágyi Zsófiát.
Hogyan működik a hajléktalanszálló, ki a fenntartója, milyen keretek között látják el feladataikat?
A hajléktalanszálló a FEHE Nonprofit Kft. fenntartásában működik, ami egy háromszintes épület. Földszinten található a nappali melegedő, illetve éjjeli menedékhely, valamint az 1-es és 2-es utcai szolgálat irodája. Az első és a második emeleten kapott helyet az átmeneti szálló, ami térítés ellenében vehető igénybe.
Az utcai szolgálatnál dolgozó kollégáknak mi a pontos feladatköre? Milyen napi teendőik vannak?
Az utcai szolgálat munkatársai, reggel 7-től este 10-ig vannak beosztva délelőttös illetve délutános munkarendben. Bejelentés alapján dolgoznak, de meghatározott útvonalon is járnak, és azokat a fedél nélküli klienseket, akik valamilyen oknál fogva nem akarják igénybe venni a szálló szolgáltatásait, igyekeznek meggyőzni arról, hogy főleg krízis időszakban, jöjjenek be a szállóra.
Milyen feltételekkel kerülhet be valaki a szállóra?
Házirendben van összefoglalva minden olyan elvárás, ami a kliensekre vonatkozik és feltétele annak, hogy ott is maradhassanak. Persze senkit sem teszünk ki, de meg van az a szabályrendszer, amit be kell tartaniuk. Ilyen például, hogy nem hozhatnak be a szálló területére alkoholt és nem dohányozhatnak. Természetesen az agresszív viselkedés is tiltott. Igaz, nincs kitiltva a kliens akkor sem, ha alkoholt fogyasztott, de ott bent senki sem italozhat.
Az elhelyezésen kívül, milyen szolgáltatást tudnak nyújtanak a bentlakók számára?
Az élelmezésben is tudunk segíteni, ami azt jelenti, teljesen lefedi hétfőtől péntekig a napi meleg ebédet. Senki sem marad le a napi meleg kosztról. A vacsorát illetve a reggelit adományból biztosítjuk az élelmiszerbankon keresztül, amelyek különböző élelmiszer áruházak megmaradt termékeit hozzák el a kollégák és ezek kerülnek kiosztásra, ez sokszor reggelire is elég. Ezen kívül meleg ruhával, fürdési, hajszárítással, borotválkozási lehetőségekkel és gyógyszerrel látjuk el a hozzánk forduló embereket. Van egészségügyi szolgálatunk is, és heti kétszer jön hozzánk a háziorvos. Gyógyszeradagolást is meg tudjuk oldani, azok számára, akik ezt igénylik, illetve attól függően kiről van szó, oda tudjuk adni a napi adagot előre is. Pszichiáter, pszichológus szakember is ügyfeleink rendelkezésére áll. A folyamatos szociális segítségnyújtás pedig alap.
Milyen befogadóképességgel tudják fogadni a rászorultakat?
Krízis időszakban 20 plusz 20 fő az éjjeli melegedő kapacitása. Viszont nem rég megkaptuk a plusz férőhelyeket krízis időszakon kívül is. A nappali melegedőt elég változó számban kb. 45-60 fővel veszik igénybe. Az átmeneti szállónk 86 fővel, állandó teltházzal működik. Nem fordulhat elő olyan, hogy valakinek egy matrac, egy pokróc ne jutna, mindenkit be tudunk fogadni.
Tudnak olyan hajléktalanokról, akik ugyan nem jönnek be a szállóra, de ha sikerülne meggyőzni őket, mennyi plusz férőhelyre lenne még szükség?
Sajnos sokan élnek lakáscélra nem alkalmas ingatlanokban a Parkerdőben, ezért az utcai szociális szolgálat rendszeres ellenőrzést tart azon a környéken. Az a cél, hogy jöjjenek be a melegedőbe. Van idős hajléktalanok otthona a szolgáltatási palettánkon, ami ápolást-gondozást nyújtó intézmény. Általában krónikus betegségben szenvedők élnek itt, 26 fős férőhellyel.
Milyen eszköz áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy az utcán élő embert meggyőzzék arról, hogy sokkal jobb körülményekre számíthat a szállón?
Akik életvitelszerűen olyan ingatlanokban tartózkodnak, amely lakhatásra nem alkalmas, ott ellenőrizzük azt, hogy van e fűtési lehetőség, elég élelemmel van e ellátva az ügyfél. Másrészt viszünk ki számukra élelmet. Nem igazán akarnak bejönni, inkább élnek abban a környezetben. Számtalan oka lehet ennek, mint például a nyugalom, nem kell társaságban lenniük, és a függetlenség.
Milyen végzettséggel járják a kollégái az utcákat és vigyázzák, segítik a fedél nélküliek mindennapjait?
Munkatársaink nagy része szakképzett diplomás szociális szakember, illetve egészségügyi végzettséggel látják el a szolgálatot a kollégák.
Mennyire van szükség elhivatottságra ehhez a munkához?
Aki ebben a szakmában dolgozik, elhivatott kell, hogy legyen, anélkül ezt a munkát nem lehet csinálni. Olyan dolgokkal és élethelyzetekkel, életeseményekkel és sorsokkal találkoznak, nap, mint nap, amit csak szívvel-lélekkel lehet csak csinálni. Itt is vannak jobb napok és rosszabb napok. Támogatjuk a szupervíziót, amelynek célja a segítő szakmában dolgozók mentális támogatása.
Milyen okok vezethetnek oda, ami miatt egy ember az utcára kerülhet? Felmérik ezt akkor, amikor bekerül Önökhöz a szállóra?
Életút interjút készítünk az első találkozás alkalmával. Mindenki kap egy gondozót, így minden ellátott tartozik valakihez.
Az ellátottak magas százalékban betegség miatt kerülnek utcára és veszítik el a családjukat. Előfordult az is, hogy válás után, főképp férfiak esetében. De egyre növekvő tendenciát mutat gyermekotthonból kikerült fiatalok száma, akik nem találják a helyüket. Vannak családi tragédiák, halálesetek, de a nagy többséget a lejtőn a szenvedélybetegség indítja el.
Tud esetleg olyan pozitív példát említeni, amikor egy ilyen súlyos helyzeten valamelyikük felül tudott emelkedni és képes volt visszatérni a társadalomba?
Természetesen igen. Sok a sikertörténet is. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a szálló melletti épületünk a közfoglalkoztatási részleg központja, ami szoros együttműködésben működik a hajléktalan ellátással. Ez azt jelenti, hogy közfoglalkoztatás keretében hajléktalan személyeket foglalkoztatunk. A kézműves kuckó ajándékboltunkban lehet megvásárolni azokat a termékeinket, amit klienseink készítenek a szociális foglalkoztatás másik telephelyén, a Vörösmarty utcai műhelyben. Karácsonykor, Húsvétkor és a Savaria Karnevál alatt megtalálhatnak bennünket a vásártéren és áruljuk ezeket a kézműves termékeket. Elsősorban hajléktalan, a hajléktalan szállón élő ügyfeleink, bentlakók készítik őket, de vannak kiléptető lakásaink, önkormányzati bérlakásaink és saját tulajdonú ingatlanunk is. Ingatlanjaink és piaci lakásunk, ahová azokat a hajléktalanokat helyezzük el, akik már készen állnak és megértek arra, hogy önálló életet kezdjenek. Ők is besegítenek. Az átmeneti szállóról is vannak, akik a köz és szociális foglalkoztatásban dolgoznak. Fából, papírból, szövetből készülnek ezek a kézműves alkotások, amelyek segítő foglalkozás keretében készülnek, ami azt jelenti, hogy az összes termékünk fel van matricázva és az ebből származó bevételt visszaforgatjuk az ő ellátásukra. Szervezetünk jogosult a Segítő Vásárlás védjegy használatára is. Ezek az első lépések az integrációhoz. visszaintegrálódáshoz. Különféle adományok is segítik még a munkánkat, amiből egészségügyi eszközöket, pl.: fogsort, szemüveget is tudunk vásárolni az ellátottaknak, ezzel is segítve az ő munkaerő piaci visszaállításukat. Sok a megváltozott munkaképességű közöttük, akik ezért is dolgoznak a közfoglalkoztatásban és közülük már van olyan is, akiket alkalmaz a munkaerőpiac.
Feltűnt, hogy a hajléktalan szó helyett tudatosan a fedél nélküli kifejezést használja. Mi ennek az oka?
Nincs ennek kifejezett oka, de a hajléktalan szóhoz sok stigma társul. Javul a helyzet ennek megítélésében, és mi is szervezünk érzékenyítő programokat, amelyeknek az a célja, hogy behívjuk a lakosságot, és nyissunk a világ felé. Ebben az évben volt a szociális hét, aminek keretében meghívtuk a lakosságot az általunk biztosított szolgáltatások telephelyeire. Sokan nem tudják, milyen szolgáltatást biztosítunk egy intézményen belül. Aktívan használjuk a közösségi oldalakat is, hogy elérjük a lakosságot. A többség azt látja, hogy aki az utcán van, az a hajléktalan. A szociális probléma mögött egy jelentős rendszer van, ahol próbálunk mindent megtenni azért, hogy a nehéz sorsú emberek visszataláljanak az életbe.
Hogyan alakul a fedél nélküliek napja? Milyen ritmusban élik a mindennapjaikat?
Reggel hat órakor van ébresztő, ezután ügyfeleink jelentős része munkába indul. Általában fél 1-re vagy délután érnek vissza, megebédelnek és onnantól már nem nagyon hagyják el a szállót. Tehát ebéd után kezd megtelni a szálló, mert kint már hideg van.
A szállón töltött hosszú órák alatt, milyen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek állnak rendelkezésükre?
Televízió, kártya, társasjáték a legnépszerűbb elfoglaltságuk, van ugyan könyvtár is, de azt inkább csak délutántól veszik igénybe. Nagyon népszerű a televízió, és egymással is megosztják a problémáikat. Sokan főznek, élik a mindennapi életüket. A hajléktalan szálló működési struktúráját egy kollégiumhoz lehet hasonlítani. Gyakran igazán nagyszerű közösségek jönnek létre.
Mennyire jellemző, hogy az alkoholba menekülnek az élet megpróbáltatásai elől?
Sajnos sok ügyfelünkre ez a jellemző, de a hajléktalan emberek zöme dolgozik, éli a mindennapi életét. Egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy a hajléktalanok zöme alkoholista, nagyon sok ügyfelünknek nehéz az élettörténete, emiatt sem ítélhetjük el őket, nekünk egy a fontos, hogy segítsük őket a talpra állásban.
Mennyire jelenthet az alkohol gyógyírt a sebeikre? Vagy inkább függőségről beszélhetünk, amitől képtelenek szabadulni és talán már nem is akarnak?
Fedél nélküli ügyfeleink nagy része dolgozik, vagy a nyílt munkaerőpiacon, vagy a közfoglalkoztatásban, így az alkohol fogyasztása csak kis részükre jellemző.
Mennyire okoz problémát számukra a közelgő ünnep, a Karácsony? Készülnek esetleg valamilyen különleges dologgal számukra?
Az évnek ez a része számukra Hát ez nagyon nehéz! Ilyenkor az év végén már december elején az Élelmiszerbankon keresztül elkezdtünk egy háromnapos adománygyűjtési akciót. Az idén elég szépen gyűltek az élelmiszerek, amelyekből elkészítjük a csomagokat. Be van osztva, hogy mikor ünnepelünk a Hajléktalanotthon lakóival, a hajléktalanszállón élőkkel, és a közfoglalkoztatottakkal. Az önkormányzat minden évben gondol arra, hogy ajándékot adjon a fedél nélküliek számára.
Minden év jár áldozatokkal, legalábbis ahogy azt az országos hírcsatornákon keresztül halljuk, különösen a téli időszakban? Mi a jellemző itt a Nyugati határszélen?
Szerencsére Szombathelyen az elmúlt 15 évben nem történt fagyásos halál, ez az utcai szociális munkát végző kollégáinknak, illetve a lakosság odafigyelésének is köszönhető.
Hozzátartozói kapcsolataikat mennyire tudják ápolni, illetve megtartani?
Előfordul, de inkább az időnkénti érdeklődés a jellemző.
Hogyan tudunk mi segíteni hétköznapi emberek?
Az adományoknak örülünk a legjobban, ruhanemű, élelmiszer. Ennél fontosabb azonban, hogy aki lát egy utcán fekvő embert, aki szemmel láthatóan hajléktalan, ne hagyja ott. Van ingyen hívható telefonszámunk, ott szólhatnak a kollégáknak, akik behozzák őt. Legyünk figyelmesebbek egymással, ha egy földön fekvő embert látunk. Nem biztos, hogy azért fekszik ott, mert részeg, hanem akár vérnyomás, vagy cukor probléma is okozhat eszméletvesztést.
INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁM: 06-80-205-165
Az interjú szövege az interjúalany szűrője után, a már jóváhagyott tartalommal került megjelenésre.
Borítókép: citypages.com