A Keresem a testem Jérémy Clapin francia rendező, kifejezetten felnőtteknek szóló animációs filmje, amely több díjban is részesült, köztük César-díjban, a legjobb animációs film kategóriában, illetve a legjobb filmzene kategóriában, valamint Oscar-díjra is jelölték.
Egy több idősíkban játszódó történetet mesél el a film, aminek főszereplője egy levágott, boncteremből kiszabadult kéz. Ennek a kéznek az emlékei jelenítik meg azt az idősíkot, amelyikben egy kamasz srác pizzafutárként dolgozik, aki folyamatosan késik a rendelések kiszállításával. Egyik alkalommal olyan sokára érkezik a megrendelőhöz, hogy az már be sem engedi a lakásába. A megrendelő egy lány, akivel a csukott ajtón keresztül kezdenek beszélgetni. A főhős szerelmes lesz a lány hangjába.
Néhol élénk, pasztel színekkel találkozunk, máskor pedig a film átvált teljesen szürkébe, ötvözi a 3D animáció kameramozgásait a 2D animáció rajzolt világával, ezzel egy szép művészi egyveleget hozva létre.
2D és 3D
A film Blender-ben készült, ami egy nyílt forráskódú, ingyenes szoftver. Ez lehetőséget adott Clapin-nek egy festői, mégis valóságosnak érezhető világ megteremtésére. Első lépésként lemodellezték az egész filmet 3D-ben, és erre rajzoltak utólag, megteremtve a 2D-s hatást, megtartva a 3D által nyújtott előnyöket a kameramozgásban. A rendező szerint az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy megtalálják az egyensúlyt a CGI és a 2D között; hogy meddig tartson az egyik, mikor induljon a másik, és ezt miként egyesítsék úgy, hogy koherens legyen.
Mindezek mellett, Clapin arra is figyelt, hogy az idősíkok elkülöníthetőek legyenek egymástól. Ezért a levágott kéz részei sokkal valósághűbb ábrázolásmódot kaptak, dominánsabb a CGI, a fiú részei viszont inkább egy rajzfilmesebb kinézetben jelennek meg. Mivel a film célközönsége a felnőtt korosztály, a rendező azt akarta elérni, hogy a nézők elfelejtsék, hogy egy animációt néznek, ehhez olyan kameramozgások szükségesek, amit kizárólag 2D animációval nem lehet elérni. Viszont, ha csak CGI lett volna a film, azzal elveszítette volna a „párbeszédet a nézővel”, ugyanis a kézzel rajzolt látvány sokkal organikusabb, emberibb, ezzel szorosabb kapcsolatot hozva létre ember és rendező között, mint kizárólag egy gép által kreált kép.
Egy kéz ábrázolása
Mivel egy kéz nem egy hétköznapi karakter, ezért kihívás volt megjeleníteni, illetve érzelmeket közvetíteni vele, úgy, hogy erre a célra kizárólag az ujjai szolgáltak. Ilyen helyzetben a karakterhez kellett igazítani a kamraállást, és a környezetet is, ezért minden jelenetben, amiben a kéz szerepel, a kamera közel van az alanyhoz, illetve a földhöz, egy alsó, úgynevezett békaperspektívából bemutatva a környezetet, ami a szereplőhöz mérten egy hatalmas világ. Azért, hogy minél inkább emberivé váljon a karakter, a rendező folyamatosan olyan szögeket, és beállításokat keresett, ahol a kéz használhatta az ujjait láb, farok, vagy akár fejként, ezzel elérve azt, hogy a néző gyakran elfelejtse, hogy egy kezet lát, és tényleg elhiggye, egy élő, emlékeket felidéző szereplő jelenik meg előtte, aki egy fizikai, illetve mentális utazáson megy keresztül, a „gazdatestet” keresve.
Az animáció készítés szabadsága egy kétélű fegyver, ugyanis a rengeteg lehetőség között nehéz kiválasztani azt, hogyan is akarjuk elmesélni a történetünket. Ezt a filmet nézve viszont megállapítható, hogy nem kell mindig hatalmas robbanásokat, jelenetenként speciális effektusokat, vagy hiperrealisztikus rendereket használni, ahhoz, hogy egy díjnyertes filmet készítsünk. Törekedni kell az eredetiségre, új dolgok kipróbálására, és mindig valami csavart vinni a már jól bejáratott filmes megoldásokra.