Egyetlen erős fénysugár van a teremben. A színpad közepét világítja meg, ahol fekete cilinderben és palástban egyetlen ember áll. Minden szempár a furcsa szerzetre szegeződik. Ahogy ott áll egymaga, a színpad még hatalmasabbnak tűnik körülötte. Elmosolyodik, majd azt mondja: “Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!”
Rodolfo, a világhírű magyar bűvész kezdte ezzel a mondattal fellépéseit, és aztán ejtette ámulatba kiskorú és nagykorú közönségét egyaránt.
Ebben a cikkben a varázslat világának fontos szerepére a gyermekek életében hívja fel a figyelmünket a Játékliget. Ha adódik rá alkalom, nézzünk meg igazi bűvészeket előadás közben, és bátorítsuk csemeténket, hogy ő is kipróbálhassa magát “varázslóként”.
A jó bűvész holtig gyakorol
Rodolfo életrajza is elárulja, de bármelyik pályatársa megerősítheti, hogy a látványos produkciók mögött napi több órás gyakorlás áll. Ha a gyermeked kedvet kapott a bűvészkedéshez, ne beszéld le őt erről a szórakozásról. Támogasd őt, mert lehet, hogy szüksége lesz rá, amikor elsőre nem úgy sül el a mutatvány, ahogy tervezte. A világ nagyjai is kitartással, szorgalommal váltak sikeressé ebben a láthatatlanul nehéz műfajban.
Nyilván egy iskolai szerepléshez vagy egy otthoni műsorhoz kevesebb gyakorlás is elég. Motiváld csemetédet: szervezzetek neki egy önálló bűvész showt. Hívjátok meg közönségnek a nagyszülőket, unokatestvéreket, rendezhettek álló fogadást is. Az előadás végén lehet autogrammot kérni vagy fényképezkedni a “világsztárral”.
S hogy ez miért jó a gyermekednek? Egyrészt azért, mert céltudatosságot tanul, másrészt javul a kézügyessége, mozgáskoordinációja. Harmadrészt nem elég csak kiállni a nagyérdemű elé, így a szókincse, előadásmódja is fejlődik, utoljára pedig a sok gyakorlás meghozza az eredményt: sütkérezhet a dicséretekben, ami jót tesz az önbizalmának.
Megbűvölt csomók, misztikus kártyák és a varázslatos Rubik-kocka
Nincs olyan bűvész a világon, akinek ne lenne egy-két kártyás trükk a tarsolyában. A kártya azért is jó eszköz, mert könnyen megtanulható a vele bemutatott szemfényvesztés, anélkül, hogy kiderülne a turpisság. Ezzel lehet a leggyorsabban mások elismerését kivívni. A Játékliget bűvészkellékek kínálatában több olyan játékot találsz, amikkel különböző kártyás trükköket lehet elsajátítani.
A közönség izgalmát a kötélre varázsolt csomókkal, majd azok eltüntetésével lehet fokozni. S ha ez még nem lenne elég, vessétek be a varázslatos Rubik-kockát! Ezt mindenki ismeri, de csak keveseknek sikerült kirakni, pláne rövid idő alatt. Kápráztassátok el a nézőket csemetéddel azzal, hogy neki világrekord időn belül sikerül ezt megtennie. Bizonyítsátok be, hogy a gondolatolvasás nagymestere lett a kis bűvész, és meg tudja jövendölni egy önként jelentkező színválasztását. Az est zárásaként pedig lehet a fő attrakció a Rubik-kocka összezsugorítása vagy átalakítása.
A siker garantált, de tudjátok: az igazi bűvészek soha nem árulják el a titkukat!
Borítókép: Clker-Free-Vector-Images /Pixabay