Videó rovatunkban művészek, közéleti személyek vallanak arról néhány percben, hogy mi foglalkoztatja őket a legjobban mostanában. A felvételeket gyakran a megszólalók készítik, eszközük egy sima mobiltelefon. Itt nem a technika, hanem az ember és a mondanivalója a lényeg.
Múlt héten Gressai Ferdinánd osztotta meg velünk gondolatait videóüzenetében, majd Pintér Gergőnek passzolta tovább MI VAN BENNED? kérdésünket.
Pintér Gergő – A salgótarjáni születésű matematikus dalszerző, zenész az ELTE Analízis tanszékének munkatársa. Kutatási területe a szingularitáselmélet, topológia. A MateMorfózis nevet viselő előadássorozat megálmodója; laikusoknak, kocsmákban, fesztiválokon tart előadásokat matekról – egy kicsit másképp.
A tudományok mellett zenél: a (halál;orgazmus) nevű formáció tagja, énekese és dalszövegírója. Ezen kívül egy „táncos-matekos” projektet is elindított a közelmúltban egy fiatal táncművésszel, illetve benne van egy klarinétos-harmonikás zenekarban is. Gergőt semmiképpen sem nevezhetnénk egy átlagos figurának (semmilyen tekintetben), erről bárki meggyőződhet az általa megküldött videó alapján, amiben gondolatai mellett alkotói tevékenységébe is bepillantást nyerhetünk; az említett klarinétos-harmonikás együttessel életre keltett számból hallhatunk egy részletet.