A kamaszkort egyszerűen csak túl kell élni – a gyereknek és a szülőnek is. Átvirrasztott szombat éjszakák, folyamatos füllentések, ajtócsapkodások, titkolózások, és az a csöppet sem kellemes érzéseket keltő tekintet. Minden kamasznál más erősségű az eltávolodás, ahonnan egyszer majd vissza kell találni. A szülő bízik ebben, mást nem is igen tehet. Bár többen a szoros gyeplő és az állandó kontroll mellett döntenek. A megfelelő egyensúlyt elérni szinte lehetetlenség. Meddig terjedhet a bizalom ebben az érzékeny korszakban? Mi a helyes magatartás a szülő részéről? Egy könyv is segíthet a kérdések megválaszolásában, ami remélhetőleg segít elhessegetni az aggodalmakat, miközben tisztánlátást és fontos információkat is adhat.
Minden fiatal és minden szülő számára katartikus élmény, amikor valaki tizenévesen, először tűnik el egy hétvégi éjszakában. Nem végleg, csak reggelig. De vajon mi történik vele? Merre jár? Kikkel találkozik? Mibe keveredik? Drog? Játék? Alkohol? Szex? És mi lesz másnap, amikor előkerül? A két fiatal újságírónő Szabó Anna Eszter és Nagy Szilvia a tinédzserek életének rejtett világába ad betekintést Tudom, mit csinál a gyereked, szombat éjjel! című riportkönyvükben. A nagy vihart kavart Egyetemista lány támogatót keres és a Hölgy alkalmi kísérőt keres szerzőpárosa a városi éjszaka, a drogok, a függőségek, a fiatalkori játékszenvedély, a reggelig tartó partik világába enged betekintést, abba a világba, amelyben könnyű elveszni, és nehéz belőle kitalálni. Mitől lesz bulimiás vagy szexfüggő egy fiatal lány? Hogyan válnak értelmes fiatalok drogtámadás áldozatává? Hogyan tekintenek szüleikre, barátaikra? Hogyan használják a Facebookot, és mivel jár lájkfüggőségük? Sok fiatal magára ismerhet ebben a szókimondó, helyenként megrendítő könyvben, a szülők pedig megérthetik, micsoda veszélyek leselkednek minden tizenévesre, ebben a vad, illúziók nélküli, kegyetlen világban.
„Sok szülőtől hallottam a kérdést, hogy vajon mikor jön el az a pont, amikor be kell avatkozni, amikor cselekedni kell? A rengeteg tinivel folytatott beszélgetés komoly tanulságra vezetett rá. Nem beavatkozni kellene, hanem eleve figyelni rájuk, ismerni őket, mert akkor azonnal feltűnik a legapróbb változás is. Ha más a tekintete, ha tágabb, szűkebb a pupillája. (De ehhez a szemébe kell nézni.) Ha izzad a tenyere. (De ehhez meg kell érinteni.) Ha megváltozik az illata. (De ehhez közel kell hozzá menni.) Ha meghízik, ha lefogy. Ha nem tud aludni éjszaka. (De ehhez oda kell menni az ágyához és legalább akkor megkérdezni, milyen napja volt.) Ha ilyen a kapcsolat, akkor nem kell beavatkozni. Ha nem ilyen, akkor bizony már muszáj. És ha már muszáj, akkor gyakran már túl késő.”
Forrás: 21. Század Kiadó