Warning: file_put_contents(): Only -1 of 46307 bytes written, possibly out of free disk space in /web/k5fc/afuzet.hu/wp-content/plugins/bsa-plugin-pro-scripteo/frontend/css/template.css.php on line 31
Szenvedélye az esztétikum megteremtése - Beszélgetés Balogh Judit enteriőrtervező-fashion insta-bloggerrel - aFüzet

Szenvedélye az esztétikum megteremtése – Beszélgetés Balogh Judit enteriőrtervező-fashion insta-bloggerrel

Mennyit változott az öltözködés szerepe, társadalmi megítélése az elmúlt évtizedekben? Milyen üzenetet hordoz magában a ruházatunk, külső megjelenésünk? Mennyire feladatunk fenntarthatóságban gondolkodni, amikor a divatról van szó? Tényleg csak a pénztárca vastagságán múlik, hogy mi kerül a fogasunkra? Mi történik 40 felett a nőkkel, hogy nem képesek stílust váltani? A kérdéseket Balogh Judittal vitattuk meg, aki sikeres lakberendezői pályafutása mellett döntött úgy néhány hónapja, hogy ‘fashion’ Insta-blogot indít, ahol megmutatja, igenis lehetséges akár 50 pluszosan (közel 60 évesen), négy felnőtt gyermek édesanyjaként, gyakorló nagymamaként, kiegyensúlyozott házasságban élő feleségeként is vonzó látványt nyújtani.

Ha arra gondolok, hogy lakberendezőként magas árfekvésű berendezésekkel és anyagokkal dolgozol, miközben tudom, hogy a ruhatárad jelentős része másodkézből való, enyhe képzavarba kerülök. Keresem az összekötő kapcsot a kettő között, amit nyilvánvalóan a külső megjelenésben találok, de aki téged ismer, tudja, ennél többről van szó.

Az életemben az esztétikum, a szépség megléte alapvető szükséglet. Lakberendezőként valóban egy magas minőséget képviselek, munkáimhoz szinte csak új bútorokat és kiegészítőket választok, nagyon ritkán fordul elő, hogy konkrét régi tárgyat keresek, ami a megtervezett képhez passzol. A szakma profizmust követel, de az öltözködés más. Az a szenvedélyem. A közös bennük, hogy mindkettőben a harmónia megteremtésére törekszem.

Próbálom felidézni magamban, hogy a lakberendezők, akiket rajtad kívül ismerek, mennyire foglalkoznak a saját külső megjelenésükkel. 

Mellékesnek tűnhet a kérdés, pedig szerintem egyáltalán nem az. Eddigi pályafutásom során rengeteg lakberendezővel találkoztam, és akad köztük olyan, akihez esztétikai kérdéssel egészen biztos, hogy nem fordulnék. Számomra nem hiteles az a kreatív szakember, aki nem sugároz kellemes harmóniát, akinek nincs  meghatározott stílusa. Azzal semmi baj, ha farmer-póló szettben érzi jól magát, hiszen az is egyfajta stílus, de amikor igénytelenséget sugall, elfog a kétely, mire képes szakmailag.

Szokták mondani, hogy cipésznek lyukas a cipője, fodrásznak meg sosincs rendben a haja…

Szerintem pedig az önazonosság és a hitelesség – bármilyen szakmáról is beszélünk – nagyon fontos mutatók. Amikor én egy esztétikai területen valakihez tanácsért fordulnék (bizalommal, mert ezt csak úgy lehet), akkor kell, hogy valamennyire azonosuljak a személyiségével, a stílusával. Ha ez az első pillanatban nincs meg, ha ez a személy nem sugároz olyan esztétikai élményt, amivel én szeretnék azonosulni, akkor a munkáját sem akarom.

Ez logikusan hangzik, de a te életedben sokkal nagyobb jelentősége van a külsőségeknek, mint általában másoknál jellemző.

Kisgyerek koromtól nagyon odafigyelek a látható dolgokra. Ebbe beletartoznak a művészetek, az építészet, vagy akár egy ember szépsége (nemtől, kortól függetlenül). Az esztétikum teljesen átszövi az életemet, a gondolataimat, az egész lényemet. Az öltözködés, a divat mindig fókuszban volt nálam.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Balogh (@baloghjudit_style) által megosztott bejegyzés

Ezek után főleg kíváncsi vagyok, miért nem lettél divattervező vagy stylist? 

Mert nem voltak ilyen jellegű ambícióim – legalábbis akkor nem, amikor választani kellett. Én óvónő szerettem volna lenni, az volt a vágyam, hogy gyerekekkel foglalkozzak. A pályaválasztásom végül teljesen máshogy alakult, és ha nem is teljesült az álmom, a 4 gyermekem tökéletesen kárpótolt. A divat viszont az egész életemet végigkísérte. Soha nem akartam beállni a külsőmmel a sorba, már 6 évesen bogáncsokkal dekoráltam ki a kardigánom.

 

Volt konkrét esemény vagy személy, aki a fókuszt a divatra irányította?

A ‘70-es években, kamaszkoromban Magyarországon nem beszélhettünk semmiféle divatruházatról – főleg nem egy kisvárosban -, hiszen egy uniformizált világban éltünk. Amikor külföldről, Angliából ismerősök jöttek hozzánk nyaranta, mi, a kis dzsörzé nadrágunkban és kisgalléros xilon ingünkben úgy néztünk rájuk, mint világsztárokra vagy ufókra. A korunkbéli kamaszok a színes, nagy mintás ruháikban, egy kis sminkkel, csak úgy ragyogtak. Döbbenetes volt a különbség.

 

Nálunk akkor még mindig csak szürke és barna egyen nadrágok sorakoztak az üzletek polcain, keveseknek adatott meg a külföldről, drágán beszerzett farmer. Minden olyan komor és sötét és unalmas volt. Külföldi ismerőseinktől inspirálódva, ki is találtuk Elzával, a nővéremmel, hogy majd mi fellendítjük a magyar divat piacot, első lépésként a saját ruhatárunkat fogjuk felturbózni. Asztalterítőnek való, színes kockás anyagot vettünk – máig előttem van a méteráru bolt eladójának az arca, amikor megmondtuk neki, mit varrunk belőle. 

Megvolt az eszközötök arra, hogy ruhát készítsetek?

Apukáméktól kaptunk egy varrógépet. Gondolta, a három lánynak jól jöhet. 13-14 éves korunkban úgy kezdődött a “varrókarrierünk”, hogy az asztalra terítettük a félbehajtott nadrágunkat és körbevágtuk. Ez volt a szabásminta. Belülről borzasztóan nézett ki, de ez kívülről nem látszódott, másnap büszkén abban mentünk az iskolába. Nagy sikere volt. Sorban jöttek a baráti felkérések, elismerések, a végén profik lettünk.

De továbbra sem akartál divattervező lenni?

Nem. Lehet, hogy az akkori lehetőségek miatt volt, de bennem fel sem merült, hogy tehetséges lennék. Sajnos ez soha nem derült ki. Viszont a varrás mindenképpen egy értéket adott a kezembe. Amikor a gyerekeim megszülettek, a saját ruháim mellett én varrtam az ő ruháikat is. Idővel pedig kialakult a saját stílusom, és a saját ízlésvilágomnak megfelelő darabok kerültek ki a kezeim közül. A harmadik fiam születésekor már saját cégem volt; ruhákat terveztem, szabtam, varrónőket foglalkoztattam. Ebből éltünk 10 évig. De nekem végzettségem soha nem volt erről.

A fordulatot az jelentette, amikor megláttam a megyei napilap hirdetésében, hogy Szombathelyen lakberendező tanfolyam indul. Nem volt kérdés, hogy jelentkezem. A suli alatt már magabiztosan tudtam, hogy ez az én utam, ezért onnantól már nem vállaltam varrást.

Az Insta-blog indítása is hasonlóan éles fordulatot jelent az életedben?

Ezt a barátnőimnek köszönhetem. Egyik nap ‘shopping day’-t tartottunk, és hazaérve készítettem magamról néhány képet a vásárolt ruhákban. Jött is a kérdés: miért nem ezzel foglalkozol? Csináld! Annyira természetes volt az ötlet, hogy nem sokat vacilláltam: belevágok. 50 pluszos nő vagyok. Büszkén vállalom a koromat, azt, hogy szültem 4 gyereket, unokám is van, és ennek ellenére nem hanyagolom el magam. A mai napig fontos nekem, hogy amikor kimegyek az utcára, jó érzés legyen rám nézni, és nem utolsó sorban, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Balogh (@baloghjudit_style) által megosztott bejegyzés

Hogyan történik a visszacsatolás? Már ha egyáltalán szükséged van egyáltalán rá.

Miután nem vagyok ismert ember és az öltözködésem sem kirívó, nem néznek meg látványosan az utcán – és nem is az a célom. A férjem büszke rám, ő észre szokta venni, ha netán megnéznek, de én ezt nem látom és nem is figyeltem soha. Én elsősorban magamnak akarok tetszeni. Persze, nyilván jóérzést ad, amikor dicsérő szavakat kapok.

Most a szépségről beszélünk? Ha igen, egy olyan fogalomhoz érkeztünk, ami abszolút szubjektív tartalommal bír, ráadásul korszakonként is változnak a szépségideálok. Te hogy definiálnád a szépséget?

Ha személyről beszélünk, az elcsépelt belső kisugárzást említeném elsőkörben. Számomra nagyon fontos, hogy az embernek legyen egy pozitív kisugárzása. Bár előfordul, hogy az arcra kiülő fájdalom, szomorúság is nagyon szép látványt tud nyújtani – ha olyan forrásból fakad, ami nemes és őszinte. De alapvetően a szépség nem más, mint harmónia. Önazonosság. Ha te a saját karakterednek, habitusodnak megfelelően öltözködsz, nem pedig vakon követve az aktuális divatot, akkor te szép tudsz lenni egy 40 éves szoknyában is. Ha a saját lényeddel harmóniában viseled, ami rajtad van, akkor vonzó látványt nyújtasz. A személyiség, a fizikai adottságok determinálják, hogy te milyen típusú ember vagy. A megfelelő önismeret pedig hozzásegít ahhoz, hogy a megjelenésed passzoljon hozzád. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Balogh (@baloghjudit_style) által megosztott bejegyzés


Szerinted ez tanulható? Nem a szépségre gondolok, hanem a stílusra. Az egyik Olaszországban élő ismerősöm szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy ott még a hajléktalan is stílusosan öltözködik. Feltételezem, neki senki nem tanítja, mit hogyan párosítson.

Valóban nagyon fontos tényező a környezet. Ha te bemész egy olyan helyre, ahol a padlóra dobálják a csikket és rongyos a szék, amire leülsz, akkor nem fogod fontosnak érezni, hogy úgy ülj le rá, mint egy úrinő. A másik oldalon is érvényes a hatás: ha bemész egy palotába, lehet, hogy topisan vagy öltözve, de mivel tapasztalod, hogy mindenki elegáns és udvarias, te is kihúzod magad, megigazítod a hajad; idomulsz a környezethez – működik a kölcsönhatás. Az a környezet, ahol élsz, ahol dolgozol, abszolút hatással van a munkavégzésedre, az érzéseidre. Tudományos tény, hogy egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen színhatások érnek a munkahelyeden, az otthonodban. A térkultúra és az öltözködés általános szabályai egy tőből fakadnak. 

Én úgy érzem, mintha egy kicsit az uniformizálódás felé mozdulna el a kor szelleme. És most nem is csak a külsőségekről beszélek, hanem ideológiákról. Fontos határvonalak mosódnak el és össze. Ha valaki a divatról beszél a globális környezeti válság és más komoly témák idején, minimum felszínes jelzőt kap. Persze, van egy másik nagy halmaz, egy kemény befogadó réteg, amelyik pillanatok alatt képes meglovagolni az aktuális trendeket. Az utca emberében ott a potenciális insta-sztárság, ha van egy jó ötlete és kellő mértékben exhibicionista. 

Az én környezetemben alig akad, akivel ne tudnék esztétikai vonatkozású témákról beszélni. Nyilván más a társaságunk. Én az uniformizálódást másban látom, mint te. Azt látom, hogy a fast fashion üzlethálózatoknak köszönhetően, amit még nagyjából meg tudnak fizetni az emberek, elkezdtek azonos stílusban öltözködni. Jellemzően középkortól felfelé. Pedig tudom, hogy meglenne az igény arra, hogy ne csak kényelmes és funkcionális, hanem esztétikus is legyen egy viselet. Insta-oldalam létrehozásának egyik fő indikátora az volt, hogy egyediségre és az egyéniség előhívására, kidomborítására szeretném buzdítani a korosztályomat. 

De ez tanulható? Attól, hogy lemásol téged valaki, még nem lesz egyedi. 

Valamilyen szinten biztos, hogy tanulható, de azt gondolom, a velünk született érzéket kell életre hívni. Nyilván nagyon sok emberben ez nem alakult ki, de valószínű azért, mert nem is érdekli. Abban tud kialakulni egyfajta érzékenységed, ami téged érdekel. Ha nem érdekel a körömépítés, hiába látod a különböző formákat és színeket, nem fogod használni. Először saját magadat kell megismerned. Sokan 40-50 éves koruk környékén jönnek rá, hogy amit eddig a külvilágnak mutattak, az nem önazonos. Márpedig a ruházatunkkal mindig üzenünk a külvilágnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Balogh (@baloghjudit_style) által megosztott bejegyzés

Mit üzen az a nő, aki 30-40 éve ugyanazt a stílust követve választ magának ruhákat?

Az ilyen típus önmagáról kialakított egy képet, amitől nem tud elvonatkoztatni. Vagy pedig kizárólag a praktikum elve határozza meg öltözködését, amiben ő teljesen komfortosan érzi magát. Kijelölte magának tudattalanul a kereteket, benne maradt egy zárt világban, a saját maga buborékában.

De fejlődhet, mint mindenben, itt is megvan a lehetőség, hogy tovább lépjen?

Az sok mindentől függ. Én vallom, hogy igenis mindenben haladni kell (bár ez a „kell” kicsit erőszakosnak tűnhet, ami távol áll tőlem) a korral, a táplákozásban, a kultúrában, a világnézetben. Haladni kell, hiszen azok az eszmék, amelyekkel én 18 évesen azonosultam, ma már nagytöbbségben nem megy. Tájékozódunk, fejlődünk. Szerintem ez a normális. Aki egy kicsit is világlátott ember, vagy már elhagyta “a falu határát”, az szembesült azzal, hogy a “túloldalon” más gondolkodású emberek élnek, akik mást esznek, egy teljesen más kultúrában nagyon is jól érzik magukat. Egymás elfogadása nagyon fontos üzenet, amit a legelső posztomban is szerettem volna átadni. Ha valaki hercegnő ruhában vagy Batman jelmezben vonul végig az utcán, fogadjuk el, hogy ő abban érzi jól magát. 

Attól még távol vagyunk, azt gondolom, bár a közösségi oldalon nagyon nagy az emberek egymás iránti szeretete. Hogy a négy fal között mi történik, az megint más kérdés.

Ha van melletted egy támogató társ, az nyitottá tesz. De, ha folyamatosan kritizálnak, beszólnak, akkor előbb-utóbb kialakul magadról egy kedvezőtlen kép. Különösen, ha befolyásolható vagy érzékeny a személyiséged. Fontos a környezet visszacsatolása, de az egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire szeretné, hogy jól érezd magad a bőrödben, és mennyire őszinte.

 

Ha pedig tágabb értelemben nézzük a környezetet: a társadalom tagjai hosszú időn át el voltak nyomva: kaptuk a vörös ruhagyár termékeit, meg voltak határozva a színek és fazonok. Ha sárgában lett volna kedve valakinek járni, inkább nem tette, mert tudta, mi vár rá. Az elfogadás hiánya az elnyomás egyik megnyilvánulása. Ha több évtizedig ezt szokta meg egy nép, a mai napig furcsán néz a 60-70 évesen sárga virágos nadrágot viselő hölgyre. Ha egy kisebb közösség tagja, talán bolondnak is nézik és kiközösítik. Pedig ma már sokkal merészebben öltöznek nálunk is az idősek.

Mennyire kell magas jövedelemmel rendelkeznem, hogy jól nézzek ki? Előre szólok, hogy az “ott vannak a használtruha kereskedések, ahol fillérekért megkapok mindent”, nálam nem talál be, mert egyrészt szemtelenül magas árakkal dolgoznak (sok esetben drágábbak, mint az újak), és nem győznek meg a minőség meg egyediség hívószavakkal sem. Ha a fenntarthatóságra gondolok, nyilván eszembe jut a second hand, de azért nem egyértelmű számomra, hogy az mindenki számára megoldást jelent.

Én vallom, hogy nem csak pénz kérdése a stílusos öltözködés. Aki csak márkás ruhát vesz és kizárólag a magas minőséget követeli meg minden darabjában, az bizony nagyon sokba kerül, amit igen kevesen engedhetnek meg maguknak. Másrészt nem is feltétlenül találkozik mindig a pénztárca a jóízléssel. Én annak a híve vagyok, hogy ha az ember megteheti, vegyen néhány igazán minőségi, örök darabot, amiket a felső polcról választ magának. Ugyanakkor én nem tartom ördögtől valónak, hogy ezeket olcsóbb darabokkal kiegészítse. Szerintem a hangsúly az egyéniségen van, ahhoz viszont már kell egy jóérzék. Itt jön be egy másik szenvedélyem: a gyűjtögetés. Mindenki mást gyűjt, én ruhákat. Az általad félig elvetett second hand nekem eufórikus élményt ad. Bevallom, hogy a világ bármely pontján járok, szívesen ugrom be a helyi second hand-be is. A gyűjtögető szenvedélyem és a kíváncsiságom is kiszolgálom ezekkel a vásárlásokkal.

Balogh Judit 4 felnőtt fia körében (kb. 4 évvel ezelőtti felvétel)

Amikor a sok tucat darab között egy kincset kihúzok, számomra nagyobb örömet jelent, mint bemenni mondjuk az Andrássy úton egy felső kategóriás üzletbe, ahol tudom, hogy más is hozzáfér a darabokhoz. Nem kell hozzá tehetség, hogy megtalálja. Viszont én azt a ‘kincset’ újragondolom, feldobom kiegészítőkkel, beépítem úgy a ruhatáramba, és ezzel egy második életet kezd el élni. 

Azt mondják mindennek van energiája. A használtruha esetén ki tudja, ki hordta előttem. 

Erre is van válaszom: ha te elmégy egy szállodába, elgondolkozol azon, hogy ki feküdt előtte az ágyban, hogy ki használta előtted a törölközőt? Nyilvánvalóan nem, mert a legmagasabb higiéniás eljárásokkal tisztítják őket. A használtruha esetében ugyanez van. Én az egyediség miatt mentem először be ilyen üzletbe, egyedül ott voltak nyugatról behozott darabok, amiket itthon máshol nem is láthattam volna. Ma pedig már rengeteg olyan ruhadarabot találok ezeken a helyeken, amiken még rajta van az árcédula. Vadonatúj, nem használt dolgok is gyakran fogasra kerülnek. Én így szocializálódtam, csak később jött a magasztos eszme, hogy nem asszisztálok a tömeggyártásnál jellemző ázsiai munkaerő kizsákmányolásához. Szenvedélyes vásárló vagyok, így kevésbé van lelkiismeretfurdalásom a hóbortom miatt.

Azt Insta-oldalad indításának előzményéről már beszéltél, de arra is kíváncsi lennék, mi volt az alapkoncepció. Kiknek és miért csinálod?

Nem volt koncepció. Persze, először rákerestem olyan 50+os korosztályhoz tartozó nőkre, akik hasonlóan a divatra, szépségre fókuszálva üzennek ezen a fórumon keresztül. Meglepődve tapasztaltam, hogy Magyarországon mindössze egy-két olyan, korosztályombeli nőt találtam, aki fashion style-lal állt a nyilvánosság elé. Külföldön fantasztikus bloggerek posztolnak e témában. Lenyűgözött mennyi 50, 70 feletti nő van, akik nemcsak hogy önmagukat vállalják, hanem stílus-ikonná váltak. Ők egy jól felépített arculattal napi szinten jelentkeznek,és több százezren követik őket. Egy egész stáb áll mögöttük, termékeket reklámoznak, üzletszerűen csinálják. Nekem az egész egyelőre egy hobbi. Első körben nem akarok fotóst, se külső személyt bevonni a hobbimba, hogy ne terheljek ezzel másokat.

 

Többnyire belső térben, saját magam készítem a fotókat. A szelfit kizártam, mert azzal nem tudok azonosulni, azt meghagyom a fiataloknak. A kettő között, egy átmenetet próbáltam megtalálni azzal, hogy bevallottan saját képeket készítek mobiltelefonnal. Azon kívül mindössze két fotólámpával, egy fotóháttérrel, állvánnyal és egy bluetooth exponáló gombbal „játszom” az otthonomban. Azt gondolom, kezdeti lépésnek ennyi elég. Majd meglátom, hogy mekkora lesz az érdeklődés és igény arra, hogy többet, mást is mutassák. A külső helyszíneken készült képekhez pedig mindig megkérem a velem lévőket a fotós szerepére. Ezeken a felvételeken az amúgy is rajtam lévő ruhákban, de a ruhához passzoló hangulatú környezetet választok. Szeretném tovább fejleszeni az oldalt tartalmilag is, de egyelőre hagyom, hogy formáljon a visszajelzés.

A többnyire fehér háttérnek köszönhetően a ruhán van a fókusz, mégis élnek a fotók, és ami a legjobban átüt, hogy te tényleg szereted magad.

Kell, hogy szeresse magát az ember. Nyilván látom én is az idő múlását az arcomon, de minden ráncomért megdolgoztam.

Azok nem látszanak, megnyugtatlak. A stílusod viszont igen. Látszik, hogy szereted a harmóniát. Semmi hivalkodás vagy extra nincs a viseleteidben.

Egy finom ízlésű ember nem vesz fel nagy márkajelzésű cuccokat, mert tudja, hogy az anyag önmagáért beszél. Akik ilyet hordanak, a hovatartozásukat fejezik ki. Mindennek megvan a pszichológiája. A ruházatunkkal nem mindig tudatosan üzenünk. A márkajelzés utalhat pont a pénzhiányra, a túl szexis ruhadarab egy vágyat, egy hiányt is tükrözhet. Amikor azt érzi valaki, hogy villantani kell, lehet, hogy kompenzál valamit. Nem mindig az van kint, ami belül van. 

A te ruhatáradban mi a legértékesebb darab?

Mármint miért fizettem a legtöbbet? A legdrágább talán egy bőrdzseki. Nekem nincsenek extrém drága holmijaim. A valódi érték számomra nem pénzben mérhető. Kedvenc darabjaim vannak a ’80-as évekből is, illetve melengető érzés abba a ruhába bújnom, amihez múltbéli, érzelmi emlékek fűznek. Szerencsés vagyok, az alakom persze igen, de a ruhaméretem nem változott a húszas éveim óta. Az ízlésem folyamatosan változik, a külső hatások, utazások alatt látottak, mindig formálják az embert. Továbbá a pillanatnyi hangulat, az alkalom is meghatározza, mit húzol ki éppen a ruhatárból. Mellé jön, hogy mit akarsz üzenni, hangsúlyozni. A társaság is számít, és a környezet, ahogy arról már korábban szó esett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Judit Balogh (@baloghjudit_style) által megosztott bejegyzés

A párválasztás szempontjából vajon milyen befolyással bír az, hogy mit viselsz? 

Mindazok tükrében, amiről beszéltünk, egyáltalán nem mindegy az első benyomás miatt a ruházat, hiszen üzenete van. Abban a pillanatban, amikor két ember először találkozik, tudat alatt egyfajta képet állapítanak meg a másikról. Kérdés: arra vágyik a másik, amit te mutatsz? Ha azon a találkozón te kurvának vagy öltözve, de a másik egy szolid erénycsősz, és épp leendő gyermekének az anyját keresi, akkor esélyes, hogy elmegy melletted. Holott mondjuk te is szolid erénycsősz vagy, de aznap este úgy gondoltad, most lazulsz egyet, mert amúgy mindig szolid mimózának vagy öltözve. Vagy épp mindennek a fordítottja történik, vicces következményekkel. Tehát fontos lehet az időzítés is. Később megjelenik az alkalmazkodás, a megfelelni vágyás.  Nagyokat lehet csalni csak a megjelenéssel. 

És érdemes? 

Átmenetileg más jelmezbe bújni izgalmas játék. De nagyon gyorsan kiderül a hamisság, ha az öltözék viselőjével nem önazonos. Szóval a magam részéről biztosan olyan cuccban jelennék meg a randin, hogy az később ne adjon okot az „én nem így ismertelek meg” kezdetű panel mondatok kimondására. Ez nyilván oda-vissza igaz, ahogy az is, hogy néha pont kellenek olyan szerencsés véletlenek, amik a kiszámíthatatlanságból erednek. Tehát az öltözködés témaköre borzasztóan összetett, és közel sem csak a felszínen keresendő minden válasz. Én bátran biztatnék mindenkit: merjen egyedi lenni 50 felett is! Nem igaz, hogy a B oldalon csak rossz számok vannak. Néha nagy meglepetések tudják érni az embert…

 

Ha szívesen megnéznéd Judit munkáit vagy követnéd az Instagramon, az alábbi elérhetőségeken találod:

Instagram: https://www.instagram.com/baloghjudit_style/

Facebook: https://www.facebook.com/enteriordesign

Weboldal: https://baloghjudit.hu/