2011. óta hivatalosan is nemzetközi nappá nyilvánította a barátság napját az Egyesült Nemzetek Közgyűlése. Országonként változó, hogy mikor tartják: van, ahol ma, van, ahol augusztus első vasárnapján, de olyan is, hogy április 8-án. Mi már többször is írtunk, elmélkedtünk a barátságról (például ITT vagy ITT), mint életünk egyik legfontosabb és legmeghatározóbb emberi kapcsolatáról.
Ahogy mind több nyarat ér meg az ember, úgy tudna hozzátenni még magvas gondolatokat az olyan lényeges dolgokhoz, mint a barátság. Sok neves filozófust és alkotóművész (festőt, szobrászt, írót, költőt, filmest, fotóst) is így van ezzel,a világon a legtöbb feltétel nélküli szeretetet és egyéb kincseket magában rejtő fogalom milliókat ihlet meg naponta. Mi ezekből inspirálódtunk, amikor a világnapon a barátságról szerettünk volna egyfajta képet, érzésvilágot átadni oldalunkon.
Részlet Hamvas Béla: A láthatatlan történet című esszékötetéből
Platón azt mondja, hogy a közösség ősszava a törvény, Aristotelés azt mondja, hogy a Philia. Mindkettőnek igaza lehet. Ami a közösséget egybetartja, az a lények fölött levő törvény. De ami a közösséget megalkotja, az a lényekben élő barátság. Philia barátságot jelent, de ez a barátság nem eszme. Sokkal inkább maga is lény. Ahol viszály van, ott feltételezhető, hogy jelen van Arés, a viharos; ahol szerelem van, ott feltételezhető, hogy jelen van Aphrodité, az ellentéteket felolvasztó; ahol barátság van, feltételezhető, hogy jelen van Philia istennő. S Aristotelés úgy gondolja, ha sok ezer és millió ember egy helyütt lakik, egy nyelvet beszél, egy hagyományt ápol, egy erkölcsi rendet tart – ez mind Philia istennő jelenlétének csodája. Nélküle igaza lenne La Bruyere-nek, aki azt mondja: meg vagytok lepve, hogy az emberiség nem él egy államban, nem hisz egy vallásban, nem beszél egy nyelvet – ha az emberi jellemek, vérmérsékletek, tehetségek, értelmek sokszerűségét és különbözőségét nézem, én inkább azon vagyok meglepve: két ember is meg tud lenni egyetlen fedél alatt, anélkül, hogy reggelre egymást megfojtaná. Philia istennő csodája, hogy egymásra vicsorgó lények között van olyasmi, hogy közös lakás és közös nyelv és közös szokás. Nélküle csak magányos dúvadak lennének. A közösséget Barátság istennő teremti, és ezért a közösség ősszava: Philia.
2.
Ahhoz képest, hogy az utóbbi száz év alatt mi került szóba, a barátságról való hallgatás egészen különös. Számottevő mű csak egyetlenegy van, Emersoné. Az antik világban senki sem feledkezett meg róla. De mert ma a barátságról oly keveset írnak, az ok nem egészen az, hogy a barátság klasszikus téma, s a mai ember a klasszikus témához kicsiny. Az ok inkább az, hogy a barátság klasszikus kapcsolat, s a mai ember a klasszikus kapcsolathoz kicsiny. Soha az emberiség nem volt még olyan közel ahhoz, hogy valahány lény csak van, annyi dúvaddá váljon, és lesből egymásra vicsorogjon. A tömegvallások erőszakos kollektivizmusa felszín, alatta oly ember él, aki már majdnem kész a vele egy fedél alatt élőt, csak azért, mert különbözik, reggelre megfojtani. Mindenkinek, aki ma kezét valaki felé kinyújtotta, megszégyenülten át kellett élnie, hogy éppen azt nem értik, ami az egyetlen lényeges. De senkit nem lehet felelősségre vonni. Tegnap kinyújtottam a kezemet valaki felé, s nem vette észre; ma felém nyújtotta ki valaki, és én vagyok az, aki nem veszem észre. Philiátlan életet élünk, s ami kapcsolat még van közöttünk, talán a régi maradványa, talán a jövő előlege; a mából barátság nem fakad.
3.
Arostotelés valószínűleg mégis téved, amikor azt mondja, hogy a közösség lehetőségét Philia teremti meg. A közösség nem több vagy kevesebb. A közösség más. Egészen és tökéletesen és alapvetően más élet, lét, lehetőség, valóság, csoda és misztérium. A legutóbbi években találtak rá kifejezést, azt mondták, hogy ez az Én és a Te kapcsolata. A közösséghez legalább három ember kell. De ahol hárman vannak, onnan Philia már eltávozik. Az Én és a Te kettő. Mindig csak kettő. Eggyel több, mint amikor az ember egyedül van, eggyel kevesebb, mint amikor az ember a közösségben van. Az Én-Te kapcsolata külön egzisztenciális kör: az individuum és a kollektívum között a lét sajátos köre. A magány és a közösség között. Az egyedüllét és a sokaság között. Az Egy és a Három között. Ez a kettő a Philia világhelye.
4.
Az asztrológia az emberi sors terét tizenkét szakaszra, vagy ahogy ő mondja, az emberi sors színpadát tizenkét házra osztja fel. Ilyen házak: az egyéniség, a vagyon, a tanulás, az otthon, a házasság és a többi. A barátságnak is jelöl ki házat. A modern lélektan irodalmának rengeteg tömegében a barátságról egy hang se szól – egyből az egyetlen tényből kitűnik, hogy az asztrológiának mennyivel több érzéke van az emberi lét egésze iránt. Az asztrológia azt is tudni látszik, hogy a barátságnak semmi köze sem a közösséghez, sem az Énhez, sem a szerelemhez. Philiának külön házat jelöl ki, s ezt éppen olyan súlyosnak és jelentősnek tartja, mint a hivatást vagy a halált. A barátság nem egyszerű társulás, ahogy a barát nem merő társ. Nem bajtárs, nem kolléga, nem partner. Ami a barátság házában az emberrel történik, azt semmiféle más kapcsolat helyettesíteni nem tudja. A barát senkivel sem pótolható. Vannak barátságra képtelen emberek; vannak olyanok, akik a barátságra alkalmatlanok; vannak, akik körül mindig van valaki; és vannak, akiknek élete barátságéhségben telik el, anélkül, hogy egyetlenegyet is találnának.
5.
Montaigne azt írja, hogy a szerelem senkit sem szokott megkérdezni. Akkor jön, amikor akar, és az embert kíméletlenül leteperi, mint az elemi erő. A barátsághoz beleegyezésre van szükség. Barátom csak az, akit szabadon választok magaménak. Igaz, hogy amikor már megvan, kényszer. Már nem tudok meglenni nélküle. „Il me semble n’etre qu”a demi” – úgy tűnik, hogy valaminek csak a fele vagyok. De még akkor sem teper le. Mindig szelíd és szenvedélytelen. Philia istennő minden isteni lény között a leggyengédebb. A szerető néha meg szokta érezni távollevő szerelmének örömét vagy baját, s néha el tudja találni kívánságát. A szerelemben kivételes, a barátságban ez a természetes. Mindig tudom és tudnom kell, hogy mi történik vele s mit gondol. Semmi sem maradhat rejtve sem előtte, sem előttem. De ez a barátságnak nem feltétele; az őszinteség nem előzi meg a barátságot. Ilyesmit csak az gondol, akinek a barátságról sejtelme sincs. Akit az istennő egybefűzött, arról lehull minden hazugság és maszk. Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból. Először van Philia, s a többi az ő ajándéka.
Montaigne beszél a görögök érintkezési formáiról, s azt mondja, ilyen volt: természetes, társadalmi, szerelmi és vendégi. De Philia sem a természetben, sem a társadalomban, sem a szerelemben, sem a vendégségben nincs. A barátság Philia.
6.
Emerson azt állítja, hogy a barát a természet paradoxona, egyszersmind mesterműve. Az egyedüli lény, szól, akitől nem azt kívánom, amije van, hanem azt kívánom, aki ő maga. Amennyiben a barátságot érintették, ezt vallják az újabb szerzők is. Ilyen: Scheler, aki a szimpátia formáiról írt, Buber, aki a legszebben fejezte ki az Én-Te kapcsolatát, Ebner, aki erre a kapcsolatra egész eszkatológiát épített, Barth, Gogarten, Jaspers, Klages, aki sok szép részt írt a Zweisamkeitről. De valahol mindegyik elvéti. Az egyik azt hiszi, hogy a barátság, az Én-Te viszonya nem egyéb, mint az Isten-Ember viszony mása. A másik azt, hogy vitális, a harmadik azt, hogy metafizikai, a negyedik, hogy egzisztenciális kapcsolat. Egyik sem látja, hogy itt olyasmiről van szó, ami másra visszavezethetetlen, s ami másból megmagyarázhatatlan. Egyik sem látja, hogy a barátság magasabb Hatalomtól megszentelt állapot.
Talán így lehetne megfogalmazni: a lét eltolódik az egyéni kör felé s ott teljesül. Ez az Én istenülése. Az ember abból a metafizikából indul ki, hogy csak az Én lehet örök és halhatatlan, ezért súlyát ide veti.
A lét azonban eltolódhat a közösség felé is, és ott is teljesülhet. Ez a közösség istenülése. Az ember abból a metafizikából indul ki, hogy csak a közösség, mint faj, nemzet, vallás, örök és halhatatlan, és életének súlyát ide veti.
A barátság a létnek az a köre, ahol az Én is megmarad, a közösség is teljesül és tovább él érintetlenül, de a kettő között és a kettőtől függetlenül a létnek egy teljesen új, sem az egyikből, sem a másikból le nem vezethető, harmadik lehetősége támad. Új létforma nyílik meg. Ez a barátság. A barátság a létnek semmiféle más formájához nem hasonlít. Teljesen külön kör. Miért? Mert a maga számára egészen különös istene van. Philia mással össze nem téveszthető Philia-világot teremt. Ez a barátság világa.
Kedvenc filmjeink, amiben szerintünk fantasztikusan sikerült átadni az igazi barátság lényegét (bármilyen műfajról is van szó):
- A remény rabjai
- Forrest Gump
- Állj mellém!
- Romy és Michelle
- Szörny Rt
- Koszorúslányok
- Gyűrűk ura
- Toy Story
- Volt egyszer egy Amerika
- Dumb és Dumber