A generációk közötti kommunikációs problémákat napi szinten éljük meg, attól függően, hogy ki melyik nemzedékhez tartozik, tudná sorolni sérelmeit, nemtetszéseit a másik csoport tagjairól. Ha csak a Z, Y, X generációt vesszük górcső alá (ahogy azt manapság oly sűrűn szokás), szimpla ok-okozati összefüggések jól felismerhető halmazait ismerhetjük fel.
Tény, hogy óriási a szakadék a mai középkorúak és akár csak a harmincasok között, hogy a fiatalabbakról ne is beszéljünk. Mondhatnánk, hogy régen se volt ez másképp, hogy mindig is voltak generációs különbségek, de ez most tényleg más. Amit most érzünk, látunk, tapasztalunk, arra oda kell figyelnünk, és tudatosan kezelni a különböző jelenségeket, szituációkat szülőként, kollégaként, embertársként, mindenhogyan. Ez alatt nem azt értem, hogy szidni, értetlenkedi, felsőbbrendűsködni volna jó, ami amúgy is dívik.
Nem egyszerű objektíven megközelíteni a kérdést, hiszen a tekintélytiszteletben szocializálódott mai negyvenesek eleve furán néznek az utánuk következő Y generációra, szinte szúrja a szemüket, hogy azok jól láthatóan sokkal nagyobb önbizalommal mozognak a világban, és úgy tűnik, mintha nem érdekelné őket semmi önmagukon kívül. Ráadásul nyitottak és sikeresek. A másik oldalon azért ott van a kapunyitási pánik. Vajon miért nem akar kiröppenni a biztonságot nyújtó szülői házból nagyon sok húszas, harmincas? Miért olyan nehéz felnőtté válni ma? A válasz elsősorban a négy fal között-, majd a társadalmi és gazdasági okokban keresendő.
A téma után kutatva, az egyik legnagyobb videómegosztón bukkantam Dr. Tari Annamária előadásaira, aki sok nagy igazságot mondott, miközben ismertette a szóban forgó generációk legfontosabb ismérveit:
Az X a szülő, a 40-50 közötti korosztály (akik a ’60-as, ’70-es években születtek), az Y az 1982 után született, a Z pedig ’95 után. A három generáció közötti különbség minden területen markánsan tetten érhető. Ilyen például, hogy a X még táblajátékon játszott Ki nevet a végént dobókockával, barátokkal, személyes kommunikációval, az Y már a webes világban érzi nagyon otthon magát, 15 évesen már internetezett. A Z generáció tagjai már a Web 2.0-ba születtek bele és a Web 3.0-ban nőnek fel. Megkérdőjelezhetetlen, hogy már csak ennek okán is van egy nagyon komoly kulturális-kommunikációs-érzelmi és kognitív működésbeli különbség is a különböző generációk tagjai között. A gondolkodásban és kommunikációban tapasztalható különbözőség egyik alapja, hogy az X egy régi típusú iskolapadban ült, a tudást onnan szerezte, ahol a tanár egy krétával a táblára írt, ő pedig figyelt, jegyzetelt, s ha kiegészítő információra vágyott, elment a könyvtárba. Nem volt Copy és Paste billentyűje, neki csak a keze, néhány eszköz, és a feje állt rendelkezésre, hogy elsajátítsa az ismereteket. Amit kiírt, hazavitte, elolvasta, értelmezte, és ha kellett, bemagolta. Ezt lineáris tanulásnak/gondolkodásnak hívják. Ennek lényege, hogy egy irányba szedődnek össze az információk.
Az Y és főleg a Z generációnál ellenben hogy működik az információk elsajátítása? Pár percen belül bármire rá tud keresni a fiatal, emiatt nem is marad egy helyen sokáig, egyszerre akár 5-7 oldalra is ugrándozik, miközben keres valamit. Egy idő után már fogalma sincs, hogy pontosan mit olvasott, maximum azt, hogy milyen témát és melyik oldalon, de azt is asszociatív módon visszakövetve. Ahogyan a keresőmotorokat használják az interneten, úgy változik meg esetükben a kognitív műveletek mikéntje, egy úgynevezett asszociatív gondolkodás alakul ki náluk. Ez a gyakorlat nyilván teljesen átalakítja az írás, olvasás, tanulás, megértés, felidézés folyamatát a mai fiatalnál, amiből egyenesen következik, hogy a tanítását is meg kell változtatni, ha eredményeket akarnak náluk elérni.
Dr. Tari Annamária videójában arra is kitért, hogy a szülők (mai 40-50 évesek) nemzedéke hosszabb ideig tudott várni egy dologra, megtanulta az erőfeszítéssel járó gondolkodást, hozzászokott, hogy néha ki kell tartani, mert nehézségek bizony gyakran adódhatnak. A személyes kapcsolatoknál is hasonló volt a felállás, hiszen ő még nem tudta egy gombnyomással „kiiktatni” a barátait, rokonait. Ma már a közösségi média területein zajlik a kapcsolattartás, ahol elsődleges cél az egyén megmutatása, fényezése, és nem telhet el egy óra anélkül, hogy ne ellenőrizze le a Facebook, Insta, egyéb oldalait. Ha csak saját ismerőseinknél végzünk egy rögtönzött felmérést, nagyon jól beazonosítható a felhasználói magatartásuk alapján, hogy melyik generációhoz tartoznak.
A kis alfák már egy olyan közösségben szocializálódnak, ahol a nárcisztikus tulajdonságok teljesen elfogadottak, egy nagyon „Én” központú, egoisztikus működés jellemző.
Az igazi gond az, hogy annyira széles sávon jön a média hatása, olyan befolyásoló erővel bír, hogy egy idő után képes az emberek szokásait, elvárásait is megváltoztatni. (Ezt még az idősebbek is érezhetik olykor saját bőrükön is.) Az, hogy nem élőszóban mondják el egymásnak azt, amit szeretnének, hanem csetelés formájában vagy egy posztban, már érzelmi változásokat mutat, és nem feltétlenül jókat. Sok tizenéves tévesen gondolja, hogy az élet csak az online térben zajlik, ezért muszáj lenne megtanulnia az emberekkel bánni, viselkedni, konfliktusokat kezelni, stb. Aminek nagyon rosszat tesz az online tér: az empátia és érzelmi intelligencia. Márpedig, mint tudjuk, pont ennek a kettőnek a megléte a garancia egy boldog élethez…
A generációs téma kimeríthetetlen, nem is kérdés, hogy visszatérünk rá. Addig is ajánljuk Dr. Tari Annamária előadását a Z generációról.