A Manchesterben elő Karen Jerzyk több mint két éve mutatta be először a „Magányos űrhajós” című fotósorozatát. A szürreális műfajt gyakorló vizuális alkotó a sci-fi és a fantázia elemeit jól kombinálja az aprólékos kidolgozottságú díszletekkel, melynek eredménye egy egészen fantasztikus narrativával működő művészeti album lett.
„Néhány évvel ezelőtt vásároltam egy autentikus vintage űrruhát, amivel több ezer mérföldet tettem meg a világ körül.
Ezzel a sorozattal a felfedezés iránti szeretetemet és azt a szorongást akartam átadni, amit az emberek közelében érzek. Rendkívül magányosnak éreztem magam az elmúlt években, soha nincs meg a valahova való tartozás érzése (főleg társadalmi helyzetek esetén).
Néha úgy érzem, hogy egyedül járom át ezt a bolygót, és nincs senki, akivel meg tudnám osztani. Azt hiszem, hogy olykor valamennyien azonosulni tudunk a magányos űrhajóssal. Azonban, történnek az életünkben rossz dolgok, de a világ tagadhatatlanul szépséges és csodálatos, és nekünk tovább kell folytatnunk a felfedezését.”
Karen fotói időtállóak, színes montázsokkal vannak ellátva mögöttes témákkal. Nincs helyes válasz, ha a pontos jelentésükön gondolkodnánk, mivel minden szemlélő másképp látja a jól megkomponált képeken a történetet
David Lynch, Wes Anderson, Andrej Tarkovszkij és Terry Gilliam filmjei mindig inspirációs erővel hatottak a fotósra, aki a ’80-as évek álomszerű auráját is magával hozta a gyermekkorából.
A díszletet saját maga építi meg a stúdiójában, de szeret különleges, elhagyatott helyeket is találni a természetben.
„Munkám nagy részét apám 2011-ben bekövetkezett váratlan halálának és annak szükségességének tulajdonítom, hogy a művészetet a gyógyuláshoz kell használni. Hogy miért pont a „Magányos űrhajós” alakját választottam? Mindig is imádtam az űrhajós képét, és azt, amit képviselnek.
Amellett, hogy rájöttem, mennyire egyedül is vagyok valójában, az is megdöbbentő felismerés volt, hogy milyen nehéz jó embernek lenni és jó embereket találni, művészetet létrehozni egy olyan világban, ahol mindenki megpróbál előrébb lépni, ahol egymást tapossák az emberek.
Az űrhajós szimbolikusan ábrázolja önmagamat, körbeutazom, mindenre figyelek és mindent beviszek, miközben látszólag egyedül vagyok. Szeretnünk kell magunkat, mert úgy tűnik, hogy ez minden, amink van.”
Forrás: MysteryTribune.com és BoredPanda