Az angliai munkavállalás témájában készült interjúsorozatunk harmadik, s egyben befejező részével jelentkezünk. A két fiú – Csaba és Andor – megszólalása után most következzen egy nő, Krisztina, aki kivételesen nem Londonban, hanem Cambridge-ben él.
A kezdetek
Magyarországon angol nyelvtanárként dolgoztam, így a nyelvterület adott volt. 2010-ben jöttem ki, és a reménytelennek tűnő otthoni anyagi helyzet miatt választottam a külföldre költözést. Egy általános iskolában dolgoztam főállásban, mellette három nyelviskolában tanítottam délután és este, hétvégén pedig magánóráim voltak. Így is nehéz volt kifizetni a bérelt garzonlakást és a rezsit, ezért, amikor ott álltam január 4-én 5000 Ft-tal a zsebemben (miután minden számlát kifizettem), hogy ezt osszam be hó végéig, akkor végleg eldöntöttem, hogy egy időre elköltözöm Magyarországról. Nagyon nehéz döntés volt, hosszú hónapokig vivódtam, de ez a fenti eset betette a kaput.
Az első néhány év itt kint tele volt magánnyal, nélkülözéssel, kemény munkával és sok-sok átsírt éjszakával, de olyan jó barátokra tettem szert (magyarok és külföldiek egyaránt voltak köztük) akiknek mindig hálás leszek, hogy segítettek, és cserébe én is segítettem nekik, amivel tudtam. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és bár azóta elköltöztem abból a megyéből, szeretettel gondolok rájuk.
Angliában a munkavállalás eddig egyszerű volt, amikor nyolc-tíz évvel ezelőtt kijöttünk, nyelvtudás nélkül is el lehetett helyezkedni mondjuk egy szendvicsgyárban, takarítóként, babysitterként (ahol az angol családok fizettek a nyelvtanulás költségeit), viszont ma mar a nagy verseny miatt nehezebb munkához jutni. Facebook csoportok alakultak angliai magyar közösségeknek, ahol még ma is nagyon sokan felteszik a kérdést, hogy nyelvtudás nélkül belevágjanak-e. A válaszom egyértelműen: nem. A nyelvtudás elengedhetetlen, legalább középfokon és magabiztosan kell tudni beszelni bármilyen állashoz.
Megszoksz vagy megszöksz
Az időjárás – a közhiedelemmel ellentétben nem esik állandóan, hanem nagyon változékony. Kilépsz az ajtón, még verőfényes napsütés van, de mire átérsz az út másik oldalára, zuhog az eső. Tavasszal és ősszel nem ritkán a négy évszak lejátszódik 24 óra alatt. A másik, amit én nem tudtam megszokni, az az angolok hűvössége, távolságtartása. Nem engednek közel magukhoz, az úgynevezett barátságok felszínesek, a családjaikkal nem tartják a kapcsolatot, legalábbis nem úgy, ahogy mi, magyarok megszoktuk. Van, hogy a szüleiket csak karácsonykor látják két napra, ami elég is egy évig. Ha egy munkahelyen jó viszonyba kerülsz egy angol kollégával, és vagy Te vagy a kollégád állást vált, utána nem tartják veled a kapcsolatot, pedig előtte moziba is együtt jártatok. A más nemzetiségű kollégákkal sokkal jobban ki lehet jönni, mert ők kevésbé köpönyegforgatók, mint az angolok. Ők igazi érdek emberek, csak addig kedvesek, amíg érdekükben áll. A „Hi, how are you?” kérdésre ha nem adod a standard „Fine, thanks” választ, akkor összedől a jól felépített, felszínes rendszerük, és szinte sokkot kapnak, ha azt mondod, hogy „hát, voltam már jobban is”.
A másik érdekes része az angliai életnek az angol konyha (már ha lehet egyáltalán ezt a szókapcsolatot használni). Nagyon egyhangú, éttermeik nincsenek, a pubokban szolgálnak fel „tipikus angol” ételeket, azt az ötöt, ami népszerű, könnyen elkészíthető, viszont egészségtelen: burger, nachos (bar ez nem angol), pizza (ez sem az), az olajban tocsogó, szálkás fish and chips, a steak és sült krumpli, illetve desszertként a vanília fagyi (más íz itt nem is létezik, legalábbis a pubokban biztosan nem). Ha igazan magyaros ízekre vágysz, akkor a lengyel boltokban érdemes nézelődni, mert az ő ízviláguk nagyon hasonlít a miénkhez. Szinte minden kapható, ami nálunk otthon megszokott.
Az élet szép, a pénz sok
Ez az a kérdés, amit mindenki félreértelmez otthon. Amikor kérdezték az otthoni ismerősök eleinte, hogy mennyit keresek forintra átváltva (mert persze mindenki szeret mások zsebében turkálni) irigykedve hallgattak. Aztán, amikor mondtam nekik, hogy mindezért napi 10-12 órát dolgozom hat napon át, akkor mar nem irigyeltek annyira. Átéltem ez egyedülálló státuszt és most már a családos helyzetet is, és el lehet mondani, hogy ha heti hat napot dolgozol, meg lehet élni és félre is lehet tenni, akar egyedülálló vagy, akar ketten vagytok családfenntartók. Az állam manapság már nem ad minden szóra támogatást, nem úgy, mint amikor nyolc-tíz éve kijöttünk. Közben volt kormányváltás itt, változott a szociális rendszer, és bár az angolok egy jó része még ma is kap támogatást, ingyen szociális lakást és a segélyekből ragyogóan megélnek munka nélkül is, a többségnek (elsősorban a külföldieknek) a kemény munka jut. Ezt persze nem bánjuk, mert a magyarok megszokták, hogy otthon is keményen dolgoztak, és a szorgalmuk miatt tisztelik is őket itt kint (ezzel párhuzamosan az irigyeik száma is nőhet az angolok körében, akik köztudottan nem szeretnek sem túlórázni, sem a saját munkájukat rendesen elvégezni).
Brexit, kilátások
Amikor először hallottunk Cameron népszavazási kezdeményezéséről, aggódni kezdtünk. Anglia eddig is épphogy megtűrte a külföldieket, elsősorban kihasználták a munkájukat, hogy ők a jól fizető irodai/manageri állásokat vihessék el, vagy pont a segélyből éljenek meg, viszont a népszavazás után közvetlenül a közhangulat rosszra fordult. Ismerősöktől hallottunk történeteket, hogy az utcán magyarul beszélgettek, vagy éppen angolul, de értelemszerűen akcentussal, emiatt pedig szóban inzultálták őket. Az ismerősöm tíz éve dolgozik itt kint kórházban nővérként, és nem hiszem, hogy azt érdemelte volna, hogy egy angol „gentleman” odaszóljon neki az utcán, hogy „Kezdj el pakolni, kiszavaztunk Titeket innen!”. Ez a hangulat leginkább vidéken volt érezhető. Vannak régiók, ahol még jobban érvényesül a rasszizmus (főleg Észak-Angliában, Birmingham, Manchester és a régi ipari városokban, például Liverpoolban). Cambridge, Oxford és London nagyon nemzetközi, multikulturális régió, nem tapasztaltam inzultálást, bár az iskolában, ahol tanítok, néhány tanár asszisztenstől hallottam hasonló hangokat, hogy a külföldiek elveszik a munkájukat.
Ahol most tart a közhangulat
Lecsillapodtak már a kedélyek, a hétköznapokban nem érzékelhető már semmilyen hasonló, negatív visszhang. Hogy mi lesz a végkifejlet, azt persze senki sem tudja, de egy év múlva kiderül, milyen eredménnyel zárulnak az EU-val a tárgyalások. Igyekeztek megnyugtatni a már évek óta itt élő külföldieket, hogy semmilyen hátrány nem éri majd őket a kilépés után, de majd ha törvényerőre emelkedik a megállapodás, akkor fogjuk látni a státuszunkat. Sokakhoz hasonlóan mi is folyamodtunk, meg a Brexit előtt jóval, az állandó lakos státuszért, amit 5 év folyamatos kint tartózkodás után ad az állam, és ez már az első lépés az állampolgárság felé. Ezzel Anglia elismeri, hogy ez alatt az idő alatt itt éltél, dolgoztál és adót fizettél, cserébe ugyanolyan jogokat biztosít (elvileg) mint egy angol állapmpolgárnak.
Közbiztonság
A közbiztonság manapság mar korántsem olyan, mint néhány évvel korábban, ennek főleg a nemzetközi helyzet az oka (robbantások, támadások főleg Londonban). Cambridge, ahol élünk, viszonylag biztonságosnak mondható. Mint minden nagyvárosban, itt is előfordulnak utcai támadások, inzultusok, ezért aki teheti elkerüli hétvégén a városközpontot este tíz után, amikor a fiatalok elindulnak az éjszakában erősen ittas állapotban. A taxisok tudnak mesélni történeteket .
Egészségügy helyzete
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét szektorban évek óta dolgozom, átlátom a rendszert a hibáival és erősségeivel együtt. Az egészségügyről általában elmondható, hogy a high tech berendezés sajnos nem párosul szakértelemmel. A cambridge-i egyetemhez tartozó kutató-oktató kórház folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb épületekkel, rákkutató központtal gyarapodott az elmúlt években, több mint 30 műtővel, több mint ezer ággyal és számtalan járóbeteg klinikával áll a betegek rendelkezésére. Mindez nagyon jól hangzik, a valósában azonban, akárcsak Magyarországon, hosszú a várólista a nem sürgős műtétekhez, és egy éjszaka a kórházban étel és ital, illetve gyógyszer nélkül 1000 fontba kerül az egészségügyi rendszernek fejenként (átszámítva kb 350 ezer Ft). Emiatt nem tartják bent sokáig a betegeket, csak ameddig nagyon szükséges. Komplikációmentes szülés után általában még aznap hazaengedik a babát és a mamát, a védőnők veszik át a gondozásukat. A sürgősségi betegellátás nagyon túlterhelt, nem ritkán négy-öt órát kell várni, mert nincs elég személyzet. A háziorvosi rendszer ugyanúgy működik, mint Magyarországon, általában egy héttel később kapsz időpontot, és a háziorvosok ugyanúgy beutalnak klinikákra a kórházba, ha indokoltnak látják. Az is előfordult, saját tapasztalatból, hogy kértem egy rutinvizsgálatot, amit Magyarországon évente elvégeztek, és a háziorvos azt mondta, nem ír beutalót, mert „ez sokba kerül a rendszernek”. A válaszom csak annyi volt, hogy itt élek nyolc éve, dolgozom, adót fizetek, nem segélyből élek. (Az orvos csak széttárta a karját én meg persze nem kaptam meg a beutalót)
A híres angol oktatás
Az oktatasi rendszer teljesen más, mint Magyarországon. Angliában kilenc hónapig adják a gyest, utána még három hónapig otthon lehet maradni a babával, de azt mar önköltségen, támogatás nélkül. Egy év után vissza kell menni dolgozni, különben elveszíted a munkaviszonyodat. A gyes előtti munkahelyi pozíciód így sem garantált, ezért, miután visszamész, előfordulhat, hogy nem arra az osztályra, részlegre kerülsz, nem olyan beosztásban és nem olyan munkaidővel, mint előtte. Ez persze azt is jelenti, hogy a bölcsödék, óvodák túlzsúfoltak és drágák. Talán az egyetlen előny Magyarországgal szemben az, hogy itt több a lehetőség részmunkaidős állásokra és több időt tölthetsz a gyermekeddel. Az anyukák nem ritkán karriert váltanak a gyermekvállalás után, teljesen másba kezdenek, ami kötetlenebb munkaidőt, esetleg otthon végezhető munkát jelent. A gyerekek bölcsődébe-óvodába járnak négy éves korig, majd elkezdik az iskolát a reception osztályban. Utána még hat osztály következik az általános iskolában, majd 12 évesen középiskolába járnak, aminek a végén, négy évvel később vizsgát tesznek. Ezután a két éves college vagy sixth form jön, ahol vagy szakmát tanulnak, vagy az egyetemre készülnek, és csak azokat a tantárgyakat tanulják, amiből felvételizniük kell. Évekig dolgoztam óvodában, főleg a három-négy évesek csoportjában, ez hat-hét évvel ezelőtt még nagyon szórakoztató, élvezetes munka volt, mostanra viszont megváltozott a követelményrendszer. Már ezt a korosztályt is nyomjak az írással, olvasással, betűk-hangok tanításával, számolással. Ezt nagyon károsnak és értelmetlennek tartom, hiszen a gyerekek négy évesen még nem érettek arra, hogy napi háromszor fél órában a szőnyegen ülve koncentráljanak. Ilyenkor háttérbe szorul a szabad játék, a környezet felfedezése, az egymás közötti kommunikáció és interakció elsajátítása, kevés idejük jut élvezni a rajzolást, festést, a fakockákkal való építkezést és ezzel együtt sajnos az óvónői-tanári munka is kevesebb élvezetet ad az amúgy is alulfinanszírozott rendszerben.
Hiába, ugyanis az egészségügyben is tapasztalt csúcstechnologia (minden gyereknek van laptopja és iPadje az iskolában) az itteni tanárok számára az élet szó szerint megáll az interaktív tábla nélkül, és egy nap egy fát elfénymásolnak feleslegesen. Sajnos az angliai tanárképzés nem elég magas színvonalú ahhoz, hogy hatékonyan tanítsanak, megszervezzék a napot, rendszert vigyenek a gyerekek életébe. Az óvónőképzés itt körülbelül egy éves, ez alatt az idő alatt munka mellett sajátítják el a gyakorlati részt, és a college-ból érkezik egy oktató, aki segíti az elméleti és gyakorlati munkát, vizsgáztat és a beadandó esszéket ellenőrzi.
Ezt tanította Anglia
Nemcsak Anglia, hanem egyáltalán a külföldi élet hatalmas önfegyelemre, önállóságra tanít, keményebb leszel, hiszen egyedül, család, barátok nélkül kell boldogulnod, és persze új barátokra is szert teszel útközben, de az otthoniak hiányát minden percben érzékeled. Az otthon megszokott életedből kiszakadsz, más kultúra, más közeg vár, amihez persze hozzá lehet szokni, idővel az ember már csak legyint azokra a dolgokra, amik évekkel korábban meg idegesítették. Kint megtanulod beosztani a pénzt, megtudod milyen az igazi nélkülözés, és a lelked is megkeményedik kicsit: erősebb leszel, új oldaladat ismered meg, jobban elviseled a magányt, a szeretet hiányát, és megtanulsz elsősorban csak magadra számítani, bármilyen helyzetben. Mar nem ugyanaz az ember vagyok, aki egy bőröndbe pakolta az életét nyolc éve, sokat tett hozzá ez az időszak az életemhez. Nem tervezünk itt hosszú távon, amiért kijöttünk, szép lassan megvalósulni látszik. Így néhány éven belül hazaköltözünk, mert ott vagyunk otthon, ott értenek meg minket igazan. Nem szeretnénk, ha a kisfiúnk itt kezdené el az iskolát, a feljebb említett okok miatt.
Néhány jótanács a mostanában útra kelőknek
Először is, a zsebedben legyen minimum 2000-2500 font indulásként, amely egy hónapnyi albérleti díjat és egy hónapnyi kauciót, közlekedést, élelmiszert fedez. Vedd fel a pókerarcot és hozz magaddal egy nagy bőrönd türelmet is. Az első időszak ugyanis nagyon nehéz, a beilleszkedés, főleg egyedül, nem egyszerű, és csak akkor lehetsz sikeres, ha kitartóan, hihetetlen szorgalommal kétszer annyit dolgozol, mint amit otthon valaha is megszoktál. Nem könnyű olyan munkát találni az elején, ami a végzettségednek megfelelő, általában évek telnek el, mire idáig eljutsz, addig pedig mindennek megfizeted az árát kamatostól. A rendszert megszokni, átlátni igazi kihívás, ezért nagyfokú önállóságot igényel mindenkitől, aki a külföldet választja átmeneti vagy végleges állomasként.